Az új szabályozás szerint a román állampolgárok akkor léphetnek be Ausztriába, ha olyan negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni, ami a beutazást megelőző legfeljebb három napban készült.
Fel kell mutatniuk július 28-ától kezdve a reptéren az érkezés előtt legtöbb 72 órával elvégzett, negatív PCR-tesztet a Romániából és Bulgáriából repülőgéppel Görögországba utazóknak.
A karantént egyelőre 14 napra rendelték el, amelyet, ha a járványügyi helyzet megköveteli, meghosszabbítnak.
A román külügyminisztérium kedden közölte, hogy egy németországi farmon dolgozó román vendégmunkások közül 19-nek pozitív a koronavírus-tesztje. A farmon 320 román vendégmunkás dolgozik
A miniszterelnök a karanténtörvény életbe lépése kapcsán összehívott, a közegészségügyi igazgatóságok képviselőinek részvételével zajló konferencia végén nyilatkozott a sajtónak.
Az elkövetkező években Románia annyi pénzt fog kapni az Európai Uniótól, mint eddig még soha, közel 80 milliárd eurót – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök a keddi kormányülés elején.
Az összeállítás értelmében, az Európai Unióban öt 16 és 24 év közötti fiatal közül négy (80%) rendelkezik alap- vagy annál magasabb fokú digitális kompetenciával, míg a romániai fiatalok körébe
A tiltás egyelőre július 16-án nulla órától, a hónap végéig érvényes. Ausztria több más országgal szemben is korlátozó intézkedéseket vezetett be.
Ez azt jelenti, hogy kiemelt figyelemmel kísérik a beutazókat, akik ellen korlátozó intézkedéseket rendelhetnek el a hatóságok.
A rendelkezések szerint mindenkinek, aki Romániából érkezik Ausztriába, 14 napra karanténba kell vonulnia, vagy teszteredménnyel kell bizonyítania, hogy nem fertőzött.
Mircea Abrudean kolozsvári prefektus, felesége és 9 hónapos kisfiúk is elkapta a betegséget.
A kormányfő cáfolta, hogy a 11-ei kormányülésen meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet, az erre vonatkozó határozatot jövő heti ülésén fogadja el a kabinet.