Keresési találatok: Szatmár

A döntőben a korábbi hétszeres győztes Dilettánsok sima vereséget szenvedtek.

A Polgármesteri Hivatal és a Megyei Tanács közös erőfeszítéssel építi az elkerülőutat.

Napokon belül korlátozni fogják a parkolást a 16-osban.

Több modern géppel is bővül az intézmények berendezése.

Tovább folytatódik a Szatmárnémeti Repülőtér modernizálása.

Megyénkben minden harmadik ember mezőgazdasággal foglalkozik.

A Román Kupa döntőjében Zsiga vezetésével magabiztosan nyert az Óvári a Gama ellen.

A címvédő a Román Kupa döntőjében a Gama Besttel csap össze szombat este.

Ezt a dichotómiapárt járták körbe az Ifjúsági Csendes Nap résztvevői.

Az Északi Színházban tartott előadással búcsúzott az évtől a Művészeti Iskola.

A vártnál könnyebben vette az akadályt az Olimpia az osztályozón.

Egyirányú marad a Ioan Slavici, újabb körforgalom a Pálfalvi úton.

Határon átnyúló program keretében egyeztetettek Nyíregyházán.

Szatmár megye fölött is látható lesz a jelenség.

Június 9-én betekintést nyerhetnek az érdeklődők a Megyei Tanács működésébe.

A fogyasztóvédelem óvatosságra inti a vásárlókat tejtermékek vásárlásakor.

Szatmár megyében több nagyobb léptékű befektetés várható.

A Szatmár Megyei Rendőrség fokozottan figyel az övek használatára.

Nyíregyházában került sor a szatmári ízeket bemutató fesztiválra.

A konferencián Románia szinte valamennyi reptere képviseltette magát.

A nyolc kategóriából hatot szatmáriak nyertek.

A hónap eleje óta villanyáram nélkül maradt az oly sok gondot okozó ingatlan.

A szatmárnémeti rendőrség három kiskorú tolvajt fogott el.

Sámel Bukarestben egy, Seres Leibnitzban pedig még annyi se kört se ment.

A hat kategóriából négyen is sportklubos siker született.

Szatmárnémeti is tiltakozni fognak leépítések ellen, mondta a Marius Ginta.

Erdei kizártnak tartja a PDL tervének gyors kivitelezését.

Ellenőrző akciót hajtott végre a megyei határrendészet.

A két Szatmár megye gasztronómiai eszközökkel fejlesztené a turizmust.

Szombaton és vasárnap kerül sor a Szatmár Kupára.

Az Olimpia és az Óvári vasárnap a bajnoki címért csap össze.

A hétvégén két sérülést okozó közúti baleset is történt Szatmár megyében.

A nemzetközi ifjúsági vívótornára először kerül sor Szatmáron, az érdeklődés nagy.

Nyílt napokat, előadásokat szerveznek a Kulturális Karaván keretében.

A munkálatok vezetője szerint két hét múlva elkészülhet a Láncos templom környéke.

Két szatmári cselgáncsozó is aranyat szerzett a csíkszeredai bajnokságon.

Szatmár megyében idén alig több, mint hétszázan érettségiznek magyarul.

Kedvező időben száguldozhattak a ralibajnokság második futamán.

Rendhagyó, szabadtéri kedvcsináló a vívók részéről.

Jogi személyek jelentkezhetnek degradált mezőgazdasági területeik erdősítésére.

Június első hétvégéjén első ízben kerül megrendezésre a nemzetközi verseny.

Négy cég jelentkezett a Szamos töltésének rehabilitálására kiírt licitre.

A fogyasztóvédők román nyelvű felirat hiánya és sületlen kenyér miatt büntettek.

A Megyei Tanács döntött továbbá a reptér modernizálásának folytatásáról.

Bizottság dönt a műemléképület megvételének célszerűségéről.

Tíz Szatmár megyei templomot népszerűsít az uniós projekt.

Két kiállítás is nyílt hétfőn a nagykárolyi kastélyban.

A régi központ egy erősember-versenynek adott otthont.

A mezőgazdasági miniszter is tiszteletét tette a Pálinkafesztiválon.

Szombaton rendezik a ralibajnokság második futamát – női kategória is lehet.

A posta átszervezéséről beszéltek.

Összesen tizennégy érmet szereztek a cselgáncsozók Nagybányán.

A rendkívül védett állatok vélhetően olasz asztalokra jutottak volna.

A román királyi család szemszögéből készített keresztmetszetet a társadalomról.

Tizenegy személy ellen indult büntetőjogi eljárás illegális kagylógyűjtés miatt.

Repülőből oltják a rókákat, két hétig tilos lesz a legeltetés, a kutyasétáltatás.

Kedden a két ország labdarúgó válogatottja csap össze az Olimpia-stadionban.

Öttagú delegáció érkezett megyénkbe Darmstadt-Dieburgból.

Hat gólos vereséggel zárta a szezont a VSK férfi kézilabdacsapata.

Péntek reggel megkezdődött a kisebbségvédelmi konferencia Szatmáron.

Nem bírt egymással a VSK és az Udvarhely, iksz lett a vége.

Óriáshattyúk lepték el a Kossuth-kert tavát, és használni is lehet őket.

Május első felében megháromszorozódott az alkalmazások száma.

A hagyományőrző fesztiválra ezúttal a Városnap hétvégéjén kerül sor.

Fölébe nőhet-e a magánérdek a közérdeknek?

Komoly problémát okoznak a fák koronáin fészkelő varjak.

Többen is Csehi Árpádhoz fordultak problémáikkal.

Ilyés Gyula nem ellenzi az árusítást a Kossuth-kertben.

További nyolc uniós város vezetőivel tárgyaltak Szatmár képviselői.

A kellemes május éjszakában felpezsdültek a múzeum kiállítótermei.

Huszadik születésnapját ünnepelte ezen a hétvégén az iskola.

Négy új autót vásárol a Pénzügyi Főigazgatóság, köztük egy SUV-ot.

A kézicsapat győzelemmel búcsúzna saját közönségétől és a szezontól.

Mindenképpen javítani kell a pénzlehívási arányokon.

Sándorhomokon egy öt éves gyereket, Avasfelsőfalu mellett egy felnőttet gázoltak el.

Tizennyolc bírságot rótt ki a szatmárnémeti természetvédelmi rendőrség.

Újabb zsebtolvaj akadt a szatmárnémeti rendőrség hálójába, ezúttal az ószeren.

A csempészek közül egy személyt sikerült elfogni, a többiek Ukrajnába szöktek.

A szatmári béke emlékkiállítása az utóbbi évek egyik legnézettebbje.

Ilyés: ha kapunk pénzt az EU-tól, akkor komoly átalakítások várhatóak.

[1]      «      6   |   7   |   8   |   9   |   10      »      [14]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: