Keresési találatok: Szatmar

A gépkocsi sofőrje és utasa elszökött, ám a rendőrség elfogta őket.

Az országos döntőn 16 diák képviselheti Szatmár megyét.

A megyében a tavaly kevesebb mint 250 tuberkulózisos személyt kezeltek.

A piacokon szabadulhatsz meg a háztartási olajtól.

Pénteken Európa nagy részében, így a Kárpát-medencében is részleges napfogyatkozás lesz.

A környezetvédelmi ügynökség a megye összes városában gyűjtési pontokat alakít ki.

A következő hetekben szigorúan ellenőrzik majd az állati eredetű élelmiszereket.

Május elsejétől válik kötelezővé az elektronikus egészségügyi kártyák alkalmazása Romániában.

Első alkalommal írták ki az iskolák street dance versenyét Romániában.

A megyeszékhely mellett Nagykárolyban, Avasfelsőfaluban és Tasnádon is keresnek munkavállalót.

Három megye 16 településén tartottak házkutatást pénteken.

Értesüléseink szerint a legtöbb szerződés lejár a hónap végén...

Ismét bérletes előadásként tekinthető meg a Ludas Matyi Szatmárban.

Halmozta a törvénytelenségeket a részeg sofőr vasárnap hajnalban – többen is jogsi nélkül maradtak.

A munkaerő-foglalkoztatási ügynökség márciusban induló képzései hetven személynek szólnak.

Az év eleje óta több mint százzal csökkent a munkanélküliek száma Szatmár megyében.

Több ezer csirke úszta meg az esetet, személyi sérülés szerencsére nem történt.

A film szereplői: a közintézmények és egy bihari cég, az áldozat – a gazdák.

Mihai Stef mentette ki a Szamosból pénteken az öngyilkossági kísérletet végrehajtó kamaszlányt.

Nézd meg a videót és mondd el a véleményed!

Intézmények, pártok idén sem hagyták ki az alkalmat, hogy egy kis mosolyt csaljanak az arcokra.

Szatmárnémetiben 18 felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalót alkalmaznának.

Pénteken nyitja kapuit és május közepéig várja az érdeklődőket a nagyszabású Egyiptom-kiállítás.

Két új mellszobrot állít idén a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ.

Az idei évben 242 kilométernyi útszakasz felújítása várható Szatmár megyében.

A megyében dominál a textilipar, nyugaton a magasan képzetteket várják.

A gyalagosoknak járó elsőbbségadás elmulasztásáért vontak be sok vezetői engedélyt.

A drogprevenciós központ terápiás lehetőségét egyetlen iskola sem vette igénybe.

Az Azonnal hasZnálható Tudás AkAdémiájA megnyitotta kapuit a szatmári diáktanácsosok előtt is.

Az utóbbi időben Szatmár megyében elérte a húszat is az áldozatok száma.

Kedden három közúti baleset történt a megyében, összesen hárman sérültek meg.

Tucatnyi megvesztegetésre derült fény 2014-ben.

A Szatmár Megyei Rendőrség közleményben számolt be a módosításokról.

Figyelem! A nem megfelelően karbantartott kémény szinte naponta okoz tűzesetet Szatmár megyében.

Idén újabb légikatasztrófa-védelmi gyakorlatot tartanak Szatmár megyében.

Idén nagyszabású akcióra készül a Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.

A Szatmár Megyei Törvényszék asztalán tíz évnél régebbi ügy is található.

A kiszabott bírságok összértéke megközelíti az ötvenezret, az okozott károké pedig a nyolcvanezret.

Szatmár megyében közel 2%-kal kisebb a munkanélküliségi ráta, mint országosan.

Akár súlyos következményekkel is járhatott volna a vasúti baleset.

Több mint tízezer euró havi bérleti díjat fizet a megyei tanács és reménykedik a hosszabbításban.

Szatmár megyében sajnos egyre csökken a gyümölcsösök területe.

A közeljövő célja lehetőleg minél jobban csökkenteni az elraktározott szemét mennyiségét.

Az idei év második felében folytatódhat a munka az Eötvös utcai építkezési romok között.

A rendőrség tizenhat személyt vett őrizetbe és jelentős pénzösszeget foglalt le.

A tanórákról való hiányzás veszélyeiről is felvilágosította a diákokat a rendőrség.

Stef: folytatjuk a Szatmár megyei egészségügy fejlesztését, de a modern felszerelések mellé jó orvosok kellenek.

Virgil Enatescu szerint a megyei kórháznak volt elektroencefalográfja, ám nyoma veszett!

Tavaly a RAR munkatársai átlagosan napi hét járművet állítottak meg és ellenőriztek.

A kartográfiai munka mellett a víz minőségének vizsgálata és a vadvilág felmérése a cél.

A nehéz fizikai munka és a nem éppen kellemes szállási lehetőség kevéssé vonzóvá teheti a lehetőséget.

A Szatmár Megyei Tanács immár képtelen támogatni az önkormányzatok pályázatait.

Közös eseménynaptárt szeretne alkotni az idei esztendőre a megyei tanács.

A szakemberek meglepetésére évről évre több kormoránt észlelnek Szatmár megyében.

Szatmárnémeti is támogatás nélkül maradt – a kis települések jól járnak.

A megyei tanács február 6-ig várja a szatmáriak észrevételeit.

A Hám János és a 10-es iskola diákjai végeztek az élen.

Csökken a tanügyi intézmények és a hadrendbe fogható oktatók száma a 2015-2016-os tanévben.

Werner Kessler további orvosi felszerelések adományozását is kilátásba helyezte.

Szatmár megyében 15 község várja türelmesen a beígért járműveket.

Négy millió lejre lenne szükség a szatmári tanügyben elkezdett beruházások befejezéséhez.

2016 végére, 2017 elejére talán nem kell majd Kolozsvárra vagy Debrecenbe menniük a szatmári daganatos betegeknek

A Közigazgatási Palota rehabilitálása is szerepel az MT 2015-ös tervei között.

A következő öt éves terv 126 millió euróba kerülhet.

Babut szerint az utánpótlás költségei miatt futottak ki a költségvetésből.

Rodica Grosos Maxim mandátuma lejárt, helyét az eddigi alelnök veszi át.

Decemberben közel hétezer doboz csempészcigit koboztak el a hatóságok.

A jogi személyek adóbehajtásával foglalkozó iroda vezetője a Nagyváradi Törvényszék előtt.

A kötelező követési távolság be nem tartása és a kivilágítás hiánya három balesetet is okozott.

A munkanélküliek túlnyomó többsége alapfokú iskolai tanulmányokkal rendelkezik.

Ultramodern életmentő eszközökkel felszerelt rohammentő állt szolgálatba hétfőn.

Rendkívül hideg időjárásra számíthatunk a következő napokban

A hatóság szerint Szatmár megyében minden kész az esetleges havazás okozta problémák leküzdésére.

A havazás első hulláma péntek, a második hulláma pedig vasárnap estétől kezdődik.

Az esemény iránt hatalmas az érdeklődés, a két fellépés is kevésnek bizonyult.

Az EKE Szatmári Osztálya megalapítójának emlékét két gimnáziumban őrzi plakett.

Butka Gergely a klub hibás menedzsmentjét kritizálta és változásokat sürget.

Szerda délelőtt tizennégy önkormányzat kapott pénzt különböző beruházásokra.

Tragikomikus kijelentések és elvárások színesítették a keddi megbeszélést.

Közel 650 ezer lej költségvetés-kiegészítést kapott Szatmár megye.

[1]      «      5   |   6   |   7   |   8   |   9      »      [15]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: