Egyelőre a BCR-bank előtt dolgoznak, de hamarosan megkezdődik a munka a tér másik felén, a Transilvania sugárúttól a Tarom-székhelyig terjedő szakaszon is. Ezt a részt le is zárják az autós forgalom elől.
Tragédia is lehetett volna az elmebeteg cselekedetből...
Ennek következtében jövőre a Kölcseyre és Szatmárnémetire hárul a rendezés joga és felelőssége.
A város történetének első szabadtéri épületvetítésére várnak minden érdeklődőt csütörtök este.
A nemes foglalatosság szeretete, a fajták és készletek, valamint a borászati eljárások ismerete most egy különleges eseményben csúcsosodik
Több, stratégiailag is fontos útszakasz aszfaltozása van folyamatban Szatmárnémetiben.
A feldühödött férfi Audijával hajtott bele a teraszba fényes nappal Szatmárnémeti új központjában. Ez nem fikció, sajnos ez a súlyos valóság.
Ha Szentháromság vasárnapja, akkor kórustalálkozó a Szatmári Református Egyházmegyében is.
Mi a különbség a parlagfű és az üröm között? Nyilván a legtöbb szatmári tudja, azért nem volt kíváncsi a szakember bemutatójára.
Sajnos a felnőttek versenye elmaradt, ám a szervezők így is sikerként könyvelték el az első szatmári „városi terepversenyt”.
Pénteken elkezdték végre az aszfaltozást az Independentei úton: az első szakasznak a nap végéig el kell készülnie. A teljes út, valamint a Jubileului utca korszerűsítése néhány napot vehet igénybe.
Raffay Ernő, az Antall kormány volt honvédelmi államtitkára tartott előadást Szatmárnémetiben.
Megzenésített madaras verseket ad elő Bertóti Johanna Szatmárnémetiben.
Szatmárnémetiben és Kaplonyban lesz búcsú június 13-án, Szent Antal ünnepén.
Előadással és bemutatóval egybekötött parlagfűirtásra várják a szatmáriakat szombaton!
Ismerkedj meg a jövő edzéseivel: itt a Speedfitness és a Powerplate!
Megünneplik a Gute Laune néptánccsoport alapításának a 10. évfordulóját.
Kerékpárversenyt szervez június 10-én a szatmárnémeti EKE.
Sok volt a jókedv és az érdeklődő a polgármesteri hivatal és a G. M. Zamfirecu Művelődési Központ által szervezett gyermeknapi rendezvényen.
Közúti rendőrök állították meg kedden a Batizi úton azt a kisteherautót, amelynek rakterében hatalmas mennyiségű, Ukrajnából csempészett cigarettát találtak.
A budapesti rabbiképző kórusa a deportálás emléknapján lép fel Szatmárnémetiben.
A polgármesteri hivatal által megkapott anyagminőségi eredmények rendben vannak. Lehet, hogy újra kell aszfaltozni a hidat?
A prefektúra alkalmazottai megjelentek munkahelyükön és ellátják feladataikat, de közben fehér szalagot viselnek karjukon.
A hétfői Batizi úti balesetben mindkét gépjárművezető megsérült.
Ünnepséget szervezett az Evangélikus-Lutheránus Egyházközség a reformáció 500-ik évfordulója alkalmából.
Yasmina Reza Művészet című darabját mutatja be a hajdúsági város színtársulata.
Az alapítvány immár öt éve igyekszik lehetőségeihez mérten segíteni a rászorulókon.
Korábban nem látott tömeg vett részt a vasárnapi Virágparádén: vonult végig a Sugárúton és kerülte meg a Szabadság-teret.
A hagyományoknak megfelelően a Dinu Lipatti Filharmónia szabadtéri koncertjével péntek délután megkezdődtek a 2017-es Szatmárnémeti Városnapok.
Korszerűsítési munkálatok miatt lezárják szombaton a Szatmárnémetit Zilahhal összekötő 1F jelzésű országút egy részét.
Szatmárnémeti óvodákban tartottak balesetmegelőzési előadásokat a rendőrök.
Most nem kell nagyvárosba utaznotok ahhoz, hogy részt vegyetek egy pörgős diáknapon!
Tizenhat szatmári ovi hatvannégy óvodása ültetett rózsákat szerda délelőtt a szatmárnémeti körforgalomban – a szakadó esőben.
A szatmárnémeti önkormányzat alkalmazottait tömörítő Mintia szakszervezet azonban szintén elégedetlen az egységes bértörvény tervezetével.
Az év első három hónapjában meghaladta a tízezret a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér forgalma is.
Hétfőn aláírták a szerződést, kezdődhet az új prefektusi hivatal építése – Szatmárnémeti pedig megszabadul végre egy szégyenfolttól.
Zárjegy nélküli ukrán csempészcigarettát szállított a nő személygépkocsijában, amikor megállították a Batizi úton.
A korrupcióellenes ügynökség befolyással való üzérkedéssel vádolja a prókátort.
Csak a tűzoltók tudták kiszabadítani azt a férfit, aki részegen ütközött fának szerda hajnalban Szatmárnémetiben.
A szegélykövek cseréje után szerdán a marással folytatódott „a 17-es lakónegyed főútjának” korszerűsítése.
Eddig két nevet ismertünk, mostanra viszont teljessé vált a vasárnapi fellépők listája.
A környezetvédemi vetélkedőn hét ovi csapata vett részt, közülük hat Szatmárnémetiből.
Május 21-én a hagyományőrzés egy napra modern környezetbe költözik.
Felsőfokú végzettséggel rendelkező személyeknek tartanak 90 órás tanfolyamot.
Szatmárnémetiben tart mozgás-workshopot Uray Péter koreográfus, színházi rendező, pedagógus.
Egy új felmérés szerint Brassóban a legjobb és Ploiesti-en a legrosszabb a levegő minősége Románia városai közül. Mit mond a szakember Szatmárnémeti kapcsán?
Szatmár megyébe látogat Szávai Géza erdélyi születésű író, a budapesti Pont Kiadó alapítója és vezetője.
Ritkán tapasztalható csapadékmennyiség hullott Szatmár megyére szombaton, annak eloszlása viszont rendkívül szélsőséges volt.
Óriási, soha nem látott mennyiségű eső hullott Szatmár megyére és a Szamos vízgyűjtő területére május 13-án. A folyó kiöntött, több ezer házat elsodort. Nem. Nem most volt, hanem 47 évvel ezelőtt!
A motorosok megmozdulásukkal több figyelmet és tiszteletet követelnek a közutakon.
Szatmárnémeti polgármestere azt kérte az RMDSZ kongresszusán, hogy ne csak a felelősség legyen az önkormányzati vezetőké, hanem a döntés joga is.
A baleset óta már kétszer változott meg a forgalmi rend a szatmárnémeti kereszteződésben.
Kiskorú tolvaj hatalmas fogása – három héttel később viszont már ő maga volt a nagy fogás.
Az úttesten és járdákon felgyülemlett por eltakarítása május 15. és június 3. között zajlik majd.
Szatmárnémetiben is koszorúzással emlékeztek meg Európa, a győzelem és a román függetlenség napjáról.
A bringások szeretnék, ha kerékpárút épülne a Szamos jobb partjának töltésén - a Nagyerdőig.
Országos szintű keresztyén ifjúsági konferenciát tartottak a hétvégén Szatmárnémetiben.
A kárpát-medencei verseny regionális szakaszát rendezték meg pénteken Szatmárnémetiben.
Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
A Szatmári Református Gimnázium néhány diákja, opcionális módon, a Krisztus tudományából és egyházi énekből is megmérette magát.
A helyi rendőrség hajléktalanokat telepített ki az elhagyott kazánházakból, a stadion zugaiból.
Várják a szatmári-romániai tenyésztők és kutyatartók jelentkezését - egyelőre több a külföldi beiratkozó.
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala hosszú évek után először konkrét kezdeményezést indít a fiatalok hazacsábításának ügyében.
Erdélyt 40 diák képviselte a IV. Nemzetközi Magyar Általános Iskolák matematikaversenyén.
Nagyszabású konferenciával, művészi és tudományos előadásokkal, koszorúzással emlékezett az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület április utolsó hétvégéjén Szatmárnémetiben és a majté
Két máramarosszigeti férfit vett őrizetbe a rendőrség, akik alaposan megdézsmáltak két szatmárnémeti gépkocsit.
Több száz terület kisajátításáról döntött csütörtökön a kormány, a közlekedési minisztérium súlyos milliókat fizethet.
Április 28-30. között Szatmárnémetiben tartja idei országos találkozóját a Bonus Pastor Alapítvány.
A piarista nővérek, most indult tematikus évük alkalmával több lehetőséget szeretnének adni a találkozásokra.
A csütörtöki városi tanácsülésen fognak dönteni a tanácsosok az ukrajnai testvértelepülésnek kiutalandó anyagi segítségről.
Kalandos volt a vasárnapi kiállítás: volt szikrázó napsütés, szemerkélő eső, enyhe zivatar és jégeső. Na meg sok érdeklődő és különleges, kitűnő ebek is.
Nem adott elsőbbséget a motorosnak, koccanás lett belőle.
Mintegy százötven fajta több mint hatszáz kutyáját nevezték be a szombati nap mindkét versenyére Szatmárnémetiben.
Bringák a fejek fölött – az elmaradhatatlan mozzanat zárta szombat délelőtt a Critical Mass kerékpáros felvonulást Szatmárnémetiben. Mert hinni kell benne, hogy meg lehet változtatni a világunkat!
Az eseményre mindenkit – érintettet és érdeklődőt – szívesen várnak.
Rendkívüli tanácsülésen döntöttek erről csütörtökön a városi tanácsosok.
Kitűnő munkakörülményekkel várja a férfikonfekciós varroda az új munkatársakat.
Munkabaleset történt kedd délután a Bercsényi utcában, másfél méterről esett le a férfi.
A vasúti szerelvény egy billenős teherautóval ütközött Kolozs megyében.
A húsvéti ünnepek tiszteletére egy hétig ingyen lehet parkolni Szatmárnémetiben!