Keresési találatok: nyomozás

A vétkes sofőrt kórházba szállították, ám nem biztos, hogy sérülései miatt.

A bűnügyi nyomozás során a gyanúsított egyszer sem volt együttműködő. Az ellene felhozott vádak súlyossága ellenére a sajnálat vagy megbánás egyetlen jelét sem mutatta -áll a vádiratban.

A mentőket maga a gázoló hívta ki.

A férfi 200 euró segítségével próbált meg kibújni a felelősségre vonás alól.

A fiú anélkül szaladt át az úton, hogy körülnézett volna.

A balesetet egy közlekedési tábla figyelmen kívül hagyása okozta.

Két rendőrt az egyenruhájától is megfosztottak.

A tragédiára péntek reggel került sor.

A nyomozók már leszűkítették a gyanúsítottak körét.

A nehéz sorsú férfi évek óta az utcán élt.

Liviu Dragnea ellen nemrégiben újabb nyomozást indított a DNA, Klaus Johannis államfő szerint az alsóházi elnöknek az őt ért vádak miatt illene lemondania.

Lezárult a nyomozás Rékasi Károly balesetének ügyében, a színészt ártatlannak találta a bíróság.

A feltételezett bűncselekmények elévültek...

A gyanú szerint egy olajfinomító privatizációja nyomán félmilliárd euróval károsították meg az államot.

Franciaországban akartak robbantani, csak az ellenük indult nyomozás miatt változtatták meg tervüket.

Az énekest nem tartóztatták le, de gyanúsítottként tartják számon.

Ügyészség: nem kötelesek információt szolgáltatni a nyomozással kapcsoltban.

Több házkutatást tartottak az igazságügyi szervek csütörtök reggel Szatmár megyében.

A Chappaquába telepített szervert Hillary Clinton eredetileg a 2008-as elnökválasztási kampánya idején használta.

Szövetségi nyomozás az USA-ban Blatter, FIFA elnöke ellen, aki kedden bejelentette távozási szándékát.

Újrakezdik a büntetőjogi vizsgálatot Romániában az 1990 júniusában lezajlott eset ügyében.

Arad polgármestere élesen bírálta a hatóságokat.

A nyomozás során kiderült, a fiatalember több alkalommal is meglopta a kasszát.

Összesen harminchárom házkutatást tartottak péntek délelőtt hét romániai megyében valamint a fővárosban.

Civil szervezetek plakátokkal, a rendőrség saját módszereivel keresi a 10 éves Dragos Vivient.

Több hónapos munka után került pont a nyomozás végére, mostantól a törvényszéké az ügy.

Nyomozás indult egy cipész ellen Indiában, mert felvette a cipők doktora címet.

Magándetektívvel figyeltetett világhírességeket a News of the World.

Az M43-ason történt tömegszerencsétlenség minden áldozatát sikerült azonosítani.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói több mint 2200 liter illegális gázolajat foglaltak le egy román uszályon.

A rendőrség nyomoz Wass Albert síremlékének megrongálása ügyében.

Pakisztáni, afgán és indiai állampolgárok akartak átszökni a zöldhatáron.

Ócskavasat loptak volna, de a rendőrség idejében tetten érte őket.

Choli bácsi nem elégszik meg a rendőrségi munkával.

Adócsalás gyanúja miatt vizsgálat indult két magyar állampolgár ellen.

A szatmári rendőrség nyomozást indított a megvert férfi ügyében.

[1]      «      3   |   4   |   5   |   6   |   7   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: