Keresési találatok: RMDSZ

Kereskényi: Tiszta, értékeken alapuló kampányt akarunk.

Az RMDSZ Szatmár megyében 45 településen indít tanácsos-, illetve 29 településen polgármesterjelöltet.

Támogatja Varga Attila alkotmánybírói kinevezését a román parlament bizottsága.

A bánsági magyar napok keretében avatták fel a központot.

RMDSZ: Coica színházi előadáson sem járt három éve.

Kilenc politikai szervezet képviselője és egy független jelölt készül versenybe szállni a polgármesterségért.

Hét párt és két független jelölt pályázta meg a városi tanács helyeit.

Elutasította a szenátus az RMDSZ betiltásáról szóló törvénykezdeményezést.

„Egy településnek akkor van jövője, ha fiataljai ott teremtenek otthont, ott alapítanak családot.”

Szatmárnémetiben tartotta a bővített SZKT ülését az RMDSZ.

Gyermekközpontú és kiszámítható iskolarendszerre van szükség!

Egymást támogatva száll harcba a június 5-i önkormányzati választásokon az RMDSZ és az NDF.

A kampányindítón mutatkoznak be az RMDSZ kiemelt jelöltjei.

A csütörtöki MKT-n több fontos dátumról is szó esett.

Az Art Cafféban mutatják be Elek György, Aki nekem virágot álmodott című könyvét.

A SRI és SIE fölötti ellenőrzés jelenleg csak formális.

Április 15-én a Daemi éttetemben tartja a Tavaszi Bált a Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezete.

A Környezetvédelmi Alap élére került az RMDSZ szakpolitikusa.

Helyi képviselőjelöltként sem indul a júniusi önkormányzati választásokon Portik Vilmos.

Kisebbségi árnyékjelentés készült a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról.

A legtöbb szavazatot a Szociáldemokrata Párt kapná.

A politikus, író és polihisztor teljes alakos szobrot kap.

A Szatmárnémeti RMDSZ közleményben reagált Dorel Coica kedd délelőtt tett ígéreteire.

Jó ütemben gyűlnek a támogatói aláírások az RMDSZ jelöltjeire szerte a megyében.

Pusztadaróc község minden településéről vannak tanácsosjelöltek az RMDSZ listáján.

A nagyváradi férfi Ákoson bukott le, rács mögött töltheti a húsvétot.

Április 15-én a Daemi étteremben tartja a Tavaszi Bált a Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezete.

A legionárius mozgalom védelmezése elleni tiltakozásul hagyták el az üléstermet.

Az MKT egyhangúlag megszavazta, hogy Pataki Csaba lesz a szövetség tanácselnök-jelöltje.

A szenátor elárulta, Kelemen Hunor is tárgyalt a Német Demokrata Fórum vezetőivel.

Pataki: nem erre van szükség a választások előtt!

Csűry István református püspök szerint radikalizálódnunk kell.

Pénteken tartotta a rangsoroló gyűlését a Szatmárnémeti RMDSZ.

A választmány előtt számoltak be négy éves tevékenységükről az RMDSZ városi tanácsosai.

A képviselő szerint nincs könnyű helyzetben napjainkban a romániai magyarság.

Az RMDSZ kiosztotta a 2015-ös Ezüstfenyő-díjakat - 23 személyt díjazott.

A szenátor szerint fel kell rázni az embereket a politika iránti kiábrándultságból.

Az MKT csütörtöki ülésén közelebb kerültünk a másik nagy kérdés válaszához...

Élete 82. évében, hosszas betegség után elhunyt Zolcsák Sándor festőművész, iparművész.

A Szatmárnémeti RMDSZ közös fellépést ígér a szatmáriak által különösen kedvelt zöldövezet megvédéséért.

Feszültségek alakultak ki a RMDSZ-ben a székelyudvarhelyi polgármesterjelölt kiválasztása kapcsán.

Némi meglepetésre a PSD koalíciós partnere, az UNPR Szatmárnémetiben saját jelöltet indít.

A városi szervezet elnöke ismertette a jelöltállítás menetrendjét.

Az összeg nagyobb részével a 19 elismert nemzeti kisebbség szervezetei gazdálkodhatnak.

Közös farsangi bálon szórakozott a Tasnádi Általános Iskola magyar tagozatának II. és III. osztálya.

Kereskényi szerint aggályos, hogy még mindig nem világosak a játékszabályok.

A pénteki, rendkívüli városi tanácsülésen a tanácsosok megszavazták Szatmárnémeti 2016-os költségvetését.

A Belügyminisztérium végleg letett a tasnádi központ létrehozásáról.

Szombaton tartja immár hagyományos Böllérversenyét a Szatmári RMDSZ.

A tanácsosok túlságosan későn kapták meg a tervezetet.

Január 28-án előadást szerveznek a méhnyakrák tüneteiről és szűrési lehetőségeiről.

A Szatmári RMDSZ közleményben utasítja el Dorel Coica vádjait a mall-építés kapcsán.

Nem indít saját jelöltet az idén nyár elején esedékes önkormányzati választásokon az MPP.

Sokan élnek a lehetőséggel, betérve az RMDSZ Szatmárnémeti székházába, vagy leadva a kérvényt a konzuli napokon.

Elő a késsel, hurkatöltővel: idén is díjazzák majd a legjobb fogópálinkát és a leggyorsabb csapatot is.

Január 28-án előadást szerveznek a méhnyakrák tüneteiről és szűrési lehetőségeiről.

A megyeközpont képviselőtestülete a kereskedelmi egységek engedélyeztetéséről döntött.

A Szatmári RMDSZ tisztségviselőivel, partnereivel együtt búcsúztatta az óévet.

Az RMDSZ városi szervezete idén is megrendezi szilveszteri bálját.

Dusa meg akarta leckéztetni a nemzeti jelképekkel szemben "tiszteletlenül" viselkedő elöljárókat.

Harmadik alkalommal töltötték a szatmári RMDSZ Nőszervezetének hívó szavára az ajándékdobozokat.

Pataki Csaba: a tasnádiak aktívan véleményt akarnak mondani a témában!

Az RMDSZ városi szervezete idén is megrendezi szilveszteri bálját.

A Tasnádra tervezett menekülttábor kapcsán adott ki közleményt a megyei RMDSZ.

Csütörtökön nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ megalapításának 25 éves évfordulóját.

Kelemen Hunor szövetségi elnök gondolatai a Szatmárnémeti RMDSZ évfordulója kapcsán.

Az RMDSZ székházába több száz cipősdoboz-ajándékcsomag érkezett kedden.

Az új javaslat szerint a gépkocsi-tulajdonosok évről évre többet fizethetnek.

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesének üzenete a 25 éves Szatmárnémeti RMDSZ-nek.

1500 csomag jutott el a magyar csoportban tanuló gyerkőcökhöz.

A szövetség betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a képviselőház elé a független képviselő.

Az RMDSZ-frakció számos módosítást kért, ezt követően szavazták csak meg a tízéves stratégiát.

Ne csak ajándékokkal lepd meg gyermekeidet! A korábbi évekhez hasonlóan idén is házhoz megy a Mikulás.

A MI, TI, (N) ŐK előadássorozat keretein belül ezúttal három sikeres szatmári nőt ismerhetünk meg.

Börtön várt volna arra, aki negatív színben beszél a trianoni diktátumról, ha átmegy a törvény!

Major Melinda, a Szatmár Megyei szervezet elnöke a vállalkozó szféráért felelős ügyvezető alelnök lett.

Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak pénteken Zilahon.

Az RMDSZ szerint az önkormányzat előkészületlenül zárja le Szatmárnémeti régi közpotját.

Magyar a VSK gazdálkodását és az Olimpia kommunikációját bírálta pénteken.

[1]      «      5   |   6   |   7   |   8   |   9      »      [21]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: