Keresési találatok: Szatmár-megye

A központ több kirendeltségén is nyílt napot szerveznek november 6-8. között.

A 2012/2013-as tanévben alakuló központ a tehetséges diákok kiemelkedésének színterét adja.

Élettársa ellen kiskorú megrontása címén büntetőjogi eljárást indít a hatóság.

Néhány napon belül a második eset Szatmár megyében, az utóbbi öt hónapban immár a hatodik.

Két kisebb sérülés is történt csütörtökön Szatmár megyei közútjain: egy 15 éves lány és egy 75 éves férfi sérült meg.

Az elmúlt hétvégén négy gépkocsivezető akadt fenn az alkoholteszten - közülük csak egy nem követett el bűncselekményt.

Kilenc pisztolylövés is eldördült, de így sem tudták elfogni a csempész-banda minden tagját.

A 3-as választási körzetnek a legkisebb, az 5-ösnek a legnagyobb a lakossága – nézd meg, melyikbe tartozol.

Az ellenőrző akció során 5.000 doboz ukrán származású cigarettát találtak a határrendészek.

Immár kilencedik alkalommal került megrendezésre az Aranytoll meseíró verseny.

A határrendészek közel 3.000 cigarettát találtak egy ellenőrző akció során.

A nagy mennyiségű dohányárú egy Volkswagen Golf típusú gépjárműben volt elrejtve.

Közel negyvenezer általános iskolás lesz részese a programnak, amely szerdán indult.

A szatmári Kulturális Örökség Napjain a régi mesterségek kapják a főszerepet.

Először működtetnek a tanintézmények előkészítő osztályokat.

Előléptetésekre, díjak kiosztására és látványos bemutatókra került sor.

Berendezést mutattak be, amely a használt étolajat fűtőanyaggá alakítja.

Erhárdt Nóra bekerült a Meyer Erdély Arca 2012 szépségverseny döntőjébe.

„Szatmár megyében alacsonyan képzett a munkaerő és katasztrofális az infrastruktúra”.

Megszavazták, hogy a Szatmárnémeti – Apa útszakasz a tanács tulajdonából kerüljön át az Országos Útügyi Vállalathoz.

Bemutatót tart a Környezetvédelmi Ügynökség az Ózon Világnapja alkalmából.

Szatmár megyébe is folyamatosan érkeznek az élelmiszerek a PEAD 2012-es keretében.

Macskák és lovak garázdálkodtak – utóbbi a melle környékén harapott meg egy nőt.

Szatmárnémetin kívül sehol sincs betöltetlen munkahely a megyében.

Szatmár megyében összesen 1133 diák bukott meg a pótérettségin.

Szeptember 2-án hirdették ki országszerte az őszi pótérettségi eredményeit.

Ingyenes méhnyakrákszűrési program indul szeptember elsejétől az ország tíz megyéjében, köztük Szatmár megyében is.

Ezen a héten rendezik meg a második érettségi vizsga írásbeli próbáit.

A vizsgaközpontokban az első eredményeket szeptember 2-án, vasárnap függesztik ki.

Nagybánya korábbi polgármestere lett a megyei tanács elnökének tanácsadója.

Három tragikus eset hét óra leforgása alatt Szatmár megyében.

Az Észak-Nyugati Fejlesztési Régió önkormányzatai már a 2014-2020-as időszakra készülnek.

Szatmár megyében a 212 beiratkozó diákból 167-en jelentek meg a román nyelv és irodalom vizsgán.

Két férfi kísérelt meg öngyilkosságot az elmúlt hétvégén Szatmár megyében.

Immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a község hagyományos ünnepségét.

Két közlekedési baleset történt Szatmár megyében csütörtök késő este, ketten súlyosan megsérültek.

A közel egy kilométer hosszú és több, mint kilenc méter magas felüljáró elkészítésének ötlete 2007-ben merült fel.

A szatmári pedagógusok helytörténeti tankönyvet készítenek a szatmári elemi, gimnazista és középiskolás tanulók számára.

Újabb erdőtűzhöz riasztották a Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének tűzoltóit.

Szatmár megyében összesen 230 tanár kapott átmenő osztályzatot.

Mint kiderült, a tüzet ismeretlen személy gyújtotta és hagyta felügyelet nélkül.

Az új vezető céljai között szerepel a pénzügyi ellenőrzések színvonalának javítása.

Szatmár megyében júliusig 5857-en kérvényezték az egészségbiztosítási kártyát.

Szatmár megyében egy vizsgázót kizártak csalási kísérlet miatt.

Szatmár megyében egy vizsgázót kizártak csalási kísérlet miatt.

Szatmár megyében 54 központban szerveztek pedagógusi versenyvizsgát.

Augusztus 10-től mintegy 230 személy kezdheti meg gyógykezeltetését.

A Szatmári Caritas Szervezetvezetősége szerint nagy az igény a ruhagyűjtő konténerekre.

Július 27-29. között több autóbalesetnél is helyszíneltek a Szatmár megyei rendőrök.

A kormányrendelet a nagy termelőket támogatja, előnyben van az, aki távolabbról szállít.

Minden egyes adományozó vérére nagy szükség van, a Vérközpont jelenleg öt vértípus esetében is komoly hiánnyal küszködik.

Szatmár megyében 1705 diák iratkozott be a pótérettségire, mely augusztus 20-31. között zajlik.

A Gama visszalépése megkavarta a dolgokat, ezzel együtt immár kész a program.

Szatmár megyében 445, külföldön 64 munkahely várja a munkavállalókat.

Az államfő leváltására szólították fel a szatmáriakat a pártszövetség helyi vezetői.

Július 19-én négy marokkói állampolgárt tartóztattak fel a zöldhatártól 300 méterre.

A csütörtöki járőrözés közben összesen 7.500 doboz cigarettát foglaltak le a határrendészek.

Kényelmes panzió Szatmárnémetitől nyugatra, a várostól alig 7 kilométerre a vetési letérőnél!

Összesen 197 diák óvását hagyták jóvá, 40% fölé emelkedett a sikerességi arány.

A Multisalva Speciális Mentő Egyesület tarja majd szemmel a sípályát.

A Szatmár.ro utánajárt, melyek a legnépszerűbb rendszámok a megyében és hogy melyek „fogytak már el”.

Több községben komoly elmaradások vannak a pályázatok kivitelezésében.

A legtöbb önkormányzati vezető az utak állapota miatt panaszkodott.

Avram felhívta a polgármesterek figyelmét, hogy július 29-én az államot képviselik.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak 81,87%-a sikeresen teljesítette az érettségi jelentette akadályokat.

A legtöbben a matematika és román jegyeik felülvizsgálatát kérték.

Megalakult a Megyei Technikai Bizottság, megválasztották a Megyei Választási Iroda elnökét.

A romániai megyék többségében az eredmények még a tavalyinál is rosszabbak.

A hétvégén tartotta éves közgyűlését a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület.

Munkaerőhiánnyal küszködik a sárközújlaki önkormányzat.

Mire figyeljünk különösen a kánikula idején?

Az elmúlt hétvégén 551 bírságot szabtak ki a rendőrség munkatársai Szatmár megye közútjain.

Szombat délután Érendréden súlyos sérülést szenvedett egy nő, akit háza előtt ütöttek el.

A megyeközpontban jelenleg 307 szabad munkahely várja az elhelyezkedni vágyókat.

A városi tanács tagjai kedden Szabó Ignácot választották alpolgármesternek.

A Megyei Tanács megkezdte a törlesztést az ortodox egyházzal szemben.

A három szomszédos megye közül kettőben is nagyobb a visszaesés.

Csökkent a kullancscsípések száma, higítót ivott egy öt éves gyerek.

Szatmárnémetiben összesen 384 szabad munkahely várja az elhelyezkedni vágyókat.

Nyolcadik alkalommal szervezte meg a Szatmár Megyei Agrárkamara és a Szatmár Megyei Tanács a Megyei Pálinkaversenyt.

[1]      «      4   |   5   |   6   |   7   |   8      »      [8]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: