Elvesztette az Arad elleni párharc első mérkőzését a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata.
A VSK megismételné a tavalyi bravúrt, kiejtené az Aradot az elődöntőben.
A VSK kosárlabdázói továbbjutottak a rájátszásban, megnyerték a két győzelemig tartó, Alexandria elleni csatát.
A Craiovai U volt a szombaton a VSK kézilabdacsapatának ellenfele.
A harmadik, Szatmárnémetiben megrendezett mérkőzés lesz a döntő a VSK-Alexandria párharcban.
Azért utazik Alexandriára a VSK, hogy szombaton ne kelljen játszania.
Kis szerencsével szorosabb is lehetett volna – megcsappant a mezőny.
Fleseriu a csarnokra panaszkodott, de elismerte: megnehezítették saját dolgukat.
A VSK szombaton 17 órától hazai pályán kezdi a rájátszást: az ellenfél az Alexandria csapata lesz.
Nem volt könnyű mérkőzés, mindkét csapat sokat hibázott, de végül a VSK lett a győztes.
Szerdán 18 órai kezdettel a Sepsiszentgyörgy lesz a VSK ellenfele. Kötelező a győzelem!
Nem sikerült a VSK-nak megvernie a bajnokot, nyolc ponttal nyert Szatmárnémetiben a Targoviste.
Az Ady Endre utcai sportteremben lesz az összecsapás 18 órai kezdettel.
A hazaiak és a vendégek és 2-2 negyedet nyertek meg, az utolsó 10 perc döntött a VSK számára.
A VSK kézicsapata nem ápolhat eget verő reményeket a szombati, nagyváradi fellépése előtt.
Edzőmeccs-szintű mérkőzést játszottak a kosaras lányok a Körös-parti városban.
Fölényes, 35 pontos győzelmet aratott a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata.
Csütörtökön 12.30-tól hazai pályán szerepel a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda csapata.
A nagy rivális otthonában játszott és kikapott a VSK: 19-cel többet dobtak az aradiak.
A hétvégén négycsapatos barátságos tornával készül a VSK a február végén kezdődő bajnokságra.
Szombat után hétfőn is nyert a csapat, négy ponttal térnek vissza délről a lányok.
A Sportul másfél negyedig tartotta a lépést, azt követően már biztos volt a szatmári siker.
Szombaton a Sportul, hétfőn pedig a Craiova otthonában lépnek pályára a lányok.
A gyulafehérvári CSU-t 11 ponttal győzték le a Szatmárnémeti VSK kosarasai.
A szomszédos kisvárosban egy hatos tornán folytatja felkészülését a kézicsapat.
Két ujjgyakorlat után szombaton egy keményebb meccs vár Dan Fleseriu lányaira.
A gyengébb második negyed után a VSK földbe döngölte a hazai Nova Vitát.
A szerdai meccs jó felkészítő lehet a szerb szövetségi kapitánnyal erősítő Gyulafehérvár ellen.
A kolozsváriak az első félidőben szinte pályán sem voltak.
A VSK könnyed mérkőzésre számíthat a vérszegény Kolozsvári U ellen.
Kikapott Alexandrián a VSK, a lányok 70:65-re vesztették el az idegenben játszott mérkőzést.
Három hét után folytatódik a kosárlabda-bajnokság, a VSK Alexandrián lép pályára.
Italee Lucas nem tért vissza az Egyesült Államokból, Florentina Ardeleanu áll be helyette a csapatba.
Nincs változás a keretben, egyelőre tízen jelentek meg az edzésen.
Pénteken kezdik az edzést a lányok, jövő szombaton már Alexandrián lépnek pályára.
Az összesítésben 43 pontos hátránnyal zuhant ki a Román Kupából a VSK.
Sepsiszentgyörgyön lépett pályára és vesztett a VSK - a harmadik helyről várják a folytatást.
A szezonban immár másodszor dobott 100 pont fölött a VSK – még két tétmeccs az idén.
Fleseriu lányai várhatóan könnyed győzelmet aratnak szombaton a Rapid ellen.
Harminc pontos vereséget szenvedett a VSK, kevés az esély a továbbjutásra.
Fleseriu szerint a bajnoki címre hajt a VSK, de a Román Kupa is fontos a klubnak.
Oroszék végig nagy csatát vívtak az oroszokkal, végül az első negyed öt pontos hátránya döntött.
A lányok csütörtökön a Csevakatát fogadják, a tét a csoportelsőség – mármint az oroszoknak.
A bánáti csapat nem tudta megszorítani a szatmáriakat, fölényes győzelmet arattak Oroszék.
Továbbra is tart a VSK mélyrepülése, Istrate legényeit ezúttal az Extrem verte, de nagyon.
A jó kezdést gyengébb folytatás követte, ám végül magabiztos győzelmet aratott a VSK.
Fennállása második hazai mérkőzését játssza az Európa Kupába a VSK csütörtökön.
Az Arad elleni győzelem másnapján a városvezetők köszöntötték a kosaras lányokat.
A Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata izgalmas mérkőzésen győzte le az idén eddig veretlen aradi gárdát.
A VSK-nak esélye sem volt a francia csapat ellen, 43 pontos vereséget szenvedett.
A csoportmeccseken eddig veretlen Montpellier otthonában lépnek pályára Fleseriu lányai.
A vendégek negyed óra után már hat ponttal vezettek, végül 11 egységgel nyertek.
A szatmári lányok több mint kétszer annyi pontot dobtak, mint az idei bajnokságban nyeretlen váradiak.
A papírforma érvényesült: az oroszok elég csúnyán megverték a szatmári kosaras lányokat.
Orosz egymaga közel feleannyi pontot dobott, mint a Gentofte – 11 ponttal nyert a VSK.
A dán bajnokság egyeduralkodója második, a VSK pedig első győzelmére hajt az Európa Kupában.
A tartalékos szatmáriak öt ponttal múlták fölül déli vendégeiket, irány Dánia.
Fleseriu elégedett volt csapatával, a rutint hiányolta és úgy véli: a rájátszásra még jobbak lesznek.
Tíz pontos vereséggel kezdték szereplésüket a lányok az Európa Kupában.
Fogynak a jegyek a történelmi mérkőzésre – Lucas és Drye a lelátón.
Sporttörténelmi pillanat csütörtökön: elöször játszik hivatalos európai kupameccset szatmári csapat.
A VSK-nak még soha nem sikerült legyőznie a Targovistét – szombaton ismét próbálkozhat.
Harmadik győzelmét aratta ezen a héten a VSK – szombaton a Targoviste lesz a következő?
Tíz ponttal verték Fleseriu lányai a brassói együttest. Az Olimpián a hazai pálya előnye sem segített.
A kézilabdázók egy 9 pontos craiovai vereséggel készülnek a nagybányai összecsapásra.
A hétfői meccs után további három vár a VSK lányaira ezen a héten.
Pontgazdag, látványos meccset játszottak a kosaras lányok a fővárosi Sportul Studentesc ellen.
Istrate szerint nem csak a pontok számát, de az önbizalmat is növeli a siker.
Negyedik fordulóban negyedik győzelmét aratta a VSK, ezúttal a Gyulafehérvár volt az áldozat.
Kevesebbel megúszta a Marosvásárhely a szatmári kirándulást, mint a kupában.
Szezonbeli harmadik győzelmére hajt szombat este a VSK - a Nova Vitát idén kétszer már legyőzte.
Második győzelmét is megszerezte a VSK női kosárlabdacsapata. Könnyedén verték Kolozsvárt.
A kézilabdázók egyetlen góllal kaptak ki a feljutásra hajtó Pitesti-i HC Argestől.
Italee Malina Lucas a VSK új játékosa, Megan Zullo alkalmazkodási problémák miatt hagyta el a csapatot.
A tavalyi szezonnal ellentétben most nem okozott komoly gondot az Alexandria.
Döntetlennel kezdte a második osztályos szereplést a VSK kézilabdacsapata.
Valentin Neagu lesz a Szatmárnémeti Sportklub következő elnöke.
A lányok az Alexandria ellen nyitnak, a cél idén is a bajnoki döntő.
Három élvonalbeli szezon után szombaton kezdi meg szereplését a második osztályban a VSK.
Csütörtökön lemondott a VSK klubelnöke és igazgatótanácsának elnöke.