Keresési találatok: járvány

Szlovénia június 15-től nem hosszabbítja meg a járványhelyzetet - közölte a kormány, hozzátéve, hogy ennek ellenére nem várhatók újabb enyhítések az országban.

A közegészségügyi rendszer következetes, hosszú távú finanszírozása nélkül az USA nem áll készen egy esetleges újabb járványra – nyilatkozta a The Hill című amerikai hírportálnak Anne Schuchat.

A pandémia nyomán rengeteg felnőtt vesztette el a megélhetését, így sok családban a gyerekek váltak kenyérkeresővé.

Kampányt sürgetett a magát beoltatni nem akaró lakosság meggyőzésére az olaszországi tartományok szövetségének elnöke, hangoztatva, hogy szeptembertől készen állnak a harmadik dózis beadására.

Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed - jelentette ki a brit egészségügyi miniszter.

Franciaországban június 15-től a 12 és 18 év közöttiek is beoltathatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Emmanuel Macron államfő az ország délnyugati részén tett látogatásán.

Az Egyesült Államok teljes lakosságának több mint fele megkapta a koronavírus elleni oltásnak legalább az egyik adagját - derült ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ pénteki adataiból.

A francia parlament elfogadta azt a törvénytervezetet, amely előírja a június 2-án véget érő egészségügyi rendkívüli állapot kivezetését, valamint a védettségi igazolás használatától szóló javaslatot.

Az Egyesült Államokban élő felnőttek 50 százaléka megkapta a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltást - közölte kedden a Fehér Ház.

Florin Cîţu miniszterelnök kedden közölte: a következő kormányülésen, amelyre csütörtökön vagy pénteken kerül sor, elfogadják a június elsejétől érvénybe lépő lazításokat.

A brit kormány új szabályozása alapján az eddigi tilalmat színkódos rendszer váltja fel, és ez határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap kötelező karantén nélkül.

Az országos vészhelyzeti bizottság péntek este jóváhagyta a magas járványügyi kockázatú országok/területek listáját, a besorolásuk alapjául szolgáló kritériumokat.

A koronavírus indiai variánsának nagy-britanniai megjelenése miatt lerövidítik az 50 éven felüliek esetében az oltás első és második dózisának beadása közötti időt - mondta Boris Johnson miniszterelnök.

Május 14. és 16. között négy kísérleti rendezvényt szervez a kulturális minisztérium. Ezek kül-, illetve beltéren zajlanak majd az országos vészhelyzeti bizottság által jóváhagyott körülmények között.

Spanyolországban fiatalok tömege ünnepelte az utcákon vasárnap hajnalig tartó bulizással az éjszakai kijárási tilalommal és utazási korlátozásokkal járó, féléve tartó szükségállapot megszűnését.

Bécsben hétfőn, az egy hónapig tartó, a koronavírus-járvány megfékezését célzó teljes zárlat feloldása után a vásárlók valósággal megrohamozták az üzleteket.

Indiában az utóbbi hetekben minden a feje tetejére állt. A koronavírus harmadik hulláma időzített bombaként robbant be, a napi fertőzöttek száma rekordokat döntöget, a kórházak zsúfolásig megteltek.

Nagy a baj Indiában. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) kedd este jóváhagyott határozata értelmében Románia humanitárius segélyt nyújt.

[1]      «      3   |   4   |   5   |   6   |   7      »      [16]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: