Keresési találatok: olimpia

A szatmárnémeti Zrínyi utcában talált otthonra az Olimpia labdarúgócsapata.

Hiába lőtt két gólt az Olimpia, mégis sima vereséget szenvedett a Mioveni ellen.

Hat forduló óta képtelen nyerni az Oli, szombaton megszakítaná a sorozatot.

Két ellentétes félidőt követően az Olimpia leginkább Fortunának köszönheti az egy pontot.

Az Olimpia trénere éles kritikával illette a keretben található csatárokat.

A feljutásra hajtó Temesvári Poli 3-0 arányban legyőzte a Szatmárnémeti Olimpiát.

A Szatmárnémeti Olimpia a rájátszás első körében szombaton Temesváron lép pályára.

A sárga-kékek zsinórban második vereségüket szenvedték el, ezúttal Tatrangon.

A sárga-kék alakulat a FC Olt Slatina csapatával csap össze szombaton 11 órától.

Az ellenféllel és a dátummal sincs szerencséje az Olinak: legutóbb is március 21-én kapott ki a Slatinától.

Csík: ismerjük a Poli erősségét, gyengéit, feltérképeztük őket és nyerni akarunk.

A sárga-kékek őrzik három pontos előnyüket az alsóházi rájátszással szemben.

Bejött Csík Tibor vezetőedző megérzése, a szatmáriaknak összejött a győzelem a szombati, hazai meccsen.

A mester szerint nincs 12 pont csapata és a Resicabánya között – ezt be is akarják bizonyítani.

A klub vezetői remélik, szép számú közönség tekinti majd meg a szombati meccset.

Faur és Rus 11 perc alatt fordított, de Konyeha góljára nem volt újabb válasz.

Bizakodik a mester a szombati meccsel kapcsolatban, de aggódik az Olimpia sorsa miatt.

Az Olimpia számára nem elég a költségvetéssel nekik elkülönített, de megnyirbált összeg.

Babut szerint ezzel kész a keret, nyárig nem jön új játékos a csapathoz – Zsiga sem.

A sárga-kékek Kolozsváron értek el gól nélküli döntetlent felkészülési mérkőzésen.

A városi tanács a Regionális Fejlesztési Minisztérium rendelkezésére bocsájtotta az Olimpia stadiont.

A hétvégén másfél évre szóló szerződést kötött az Olimpia a 22 éves Adrian Markussal.

Campean szerint el kell érni, hogy a gyerekek az Olimpiához akarjanak menni focizni.

A hétvégén a harmadik ligás nagybányai csapat ellen játszottak és nyertek a kék-sárgák.

Babut szerint az utánpótlás költségei miatt futottak ki a költségvetésből.

Tíz éve hagyta el az Olimpiát Salageanu, azóta a BL-ben és a válogatottban is játszott.

Hivatalossá vált: a Szatmárnémeti Olimpia közös megegyezéssel szerződést bont Dan Gavrilescuval.

Négyen hagyták el az Oli keretét – 13 barátságos meccs szerepel a felkészülési programban.

Csík Tibor portálunknak beszélt az Olimpiánál kialakult helyzetről és a szükséges nagytakarításról.

Egyet előre lépve a hetedik helyen zárja az őszt az Olimpia.

Csík Tibor reméli, a Mikulás meghozza a három pontot szombaton az Olimpia számára.

A szatmári hálóőrnek sikerült egy tizenegyest is hárítania, de így is szatmári vereséggel zárult a találkozó.

A tabellán jelen pillanatban kilencedik a házigazda alakulat, nyolcadik a Szatmárnémeti Olimpia.

A Fortuna a ráadásban esett öngóllal szerzett pontot Szatmárnémetiben.

Az Olimpia mindenképpen ponto(ka)t akar szerezni szombaton – nem készül külön Zsigából.

Elektronikai hulladékot is felhasználva készíti el a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia érmeit a Brazil Pénzverde. A játékok szervezőbizottsága ezzel is a fenntartható fejlődés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Alexandru Bostina a második félidő elején szerzett két góljával fordított és nyert az Olimpia.

A Szatmárnémeti Olimpia most szombaton is itthon játszik: a Karánsebes lesz az ellenfél.

A szatmári csapat győzelmével tért vissza Csík Tibor az Olimpia kispadjára.

A bajnokság 11. fordulójában az Olimpia a negyedik helyezett barcaságiakat fogadja.

Az Olt FC otthonában lépnek pályára szombaton 11 órai kezdettel a sárga-kék mezes fiúk.

Cosmin Bodea: sok nagy helyzetet alakít ki a csapat, de a gólszerzéssel komoly baj van.

A szatmári meccs hőse a gólpasszt adó és gólt szerző Bic volt.

A szatmári sárga-kékeknek momentumaik sem voltak a Bega-partján, hármat kaptak.

Péntek reggel indult útnak az Olimpia Resica felé - szombaton a helyi Metalullal csapnak össze.

Szombaton hazai pályán játszott az Oli, de csak egy pontot sikerült itthon tartani.

Nehéz meccs vár szombaton az Olimpiára: a CSM Ramnicu Valcea lesz az ellenfél.

Az idény első hazai mérkőzésén 3-1 arányban nyert a sárga-kék alakulat.

Utolsó percben megítélt büntetővel kapott ki az Olimpia Mioveniben.

Nehéz meccsre számít vasárnap a Mioveni otthonában az Olimpia mestere.

A klub vezetősége félreinformálással vádolja az egyik helyi sajtóorgánumot.

Fizetéslevonással bűnhődnek a gyenge szezonkezdet miatt a játékosok és a szakmai stáb.

Két forduló után még gólt sem rúgott a csapat, már a kupa is elúszott.

Villámrajt után az utolsó percben egyenlített az Olimpia, aztán büntetőkkel kiesett.

Az Olimpia vezetősége nem tartott igényt Onyeka játékára.

Az Olimpia a második meccsén csak egy 1-1-es döntetlent tudott összehozni a bihariak ellen.

Csík Tibor szerint idén nehezebb csoportba került a csapat, mint tavaly.

A hétfői rendkívüli tanácsülésen az Olimpia labdarúgóklub 300 ezer lejes támogatásáról is döntöttek.

Szombaton idegenben játszottak, szerdán 17 órától viszont már Szatmárnémetiben csap össze az Oli a Bihar FC-vel.

1-1-es döntetlen lett a vége a Cosmin Bodea vezette Olimpia második felkészülési mérkőzésének.

A csapat Brassó közelében edzőtáborozik, az ötödik ligás Botfalut 7-1-re verték az edzőmeccsen.

A keddi sajtótájékoztatón mutatta be a vezetőség Csík Tibor új feladatkörét.

Négyen távoztak, hárman érkeztek – a keret megismerkedhetett az új edzővel is.

Alapos változásokat hoz az augusztus végén kezdődő második ligás focibajnokság.

Veterán játékos duplájával verte meg az Olimpiát a Somesul.

Szombaton 11 órától hazai pályán játssza az alsóházi rájátszás utolsó meccsét az Olimpia.

Az Olimpia négy góllal köszönte meg a drukkereknek a biztatást.

Három góllal verték a szatmáriak a Bihar FC-t, a következő két fordulóban már tét nélkül játszik az Olimpia.

Az Olimpia hazai pályán játszik szerda délután 18 órától.

Az alsóházi rájátszás legfontosabb meccsét játssza az olimpia a Mioveni ellen.

A negyedik liga utolsó előtti fordulójában kiderült, hogy kik jutnak be a bajnoki döntőbe.

Az Arad elleni kiütéses győzelem után a sereghajtó gorjiak ellen is győzni akarnak a sárga-kékek.

Szerdán hazai pályán játszott és nyert az Olimpia - az UTA utánpótlás-játékosokkal állt ki az Oli ellen.

Csík Tibor szerint csapata számára nem lehet gond a győzelem a Maros-partiak ellen.

Eseményekben és gólokban gazdag meccsen kapott ki az Oli Nagyváradon

Listavezetőként érkezik a Körös-partra a szatmári gárda és úgy is szeretne távozni.

A Szatmárnémeti Olimpia az alsóházi rájátszás második fordulójában 2-1-re győzött.

Szombaton 11 órai kezdettel az Olimpia ellenfele a Mioveni lesz - a drukkerek hazai győzelmet várnak.

Az Olimpia Stadion teljes felújítása 3,8 millió euróba kerülne - pályázatból teremtenék elő a pénzt.

Ötezer szurkoló volt kint az Olimpia mindent eldöntő meccsén - 0-1-re kaptak ki a fiúk.

[1]      «      3   |   4   |   5   |   6   |   7      »      [11]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: