Keresési találatok: oltás

Az ernyőszervezet elnöke, Márton Zsuzsanna fontosnak tartja, hogy a Kárpát-medencében tagcsaládjaik felelősségteljes magatartást tanúsítsanak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Egy kenyai orvos, aki a koronavírus elleni oltások ellenzőjeként lett ismert, miután kijelentette, hogy szerinte a vakcina „teljesen felesleges”, hetekkel később elkapta a vírust, és bele is halt annak szövődményeibe.

Az új útmutatás egy színkódokkal ellátott táblázat segítségével magyarázza el az embereknek, hogy a beoltott és a be nem oltott emberek mit tehetnek beltéren és szabadtéren.

A gócpontként ismert Lombardia bejelentette, hogy nem használja tovább az AstraZenecát, kivéve azok esetében, akiknek még ebből az oltóanyagból második adagot is kapniuk kell.

Romániában elsőként Temesváron szerveztek a hét végén oltási maratont, amely keretében péntek délutántól előjegyzés nélkül bárki beoltathatta magát.

Az akció keretében a Pfizer-BionTech vakcináját használják, a második dózist egy hasonló maraton alkalmával adják majd be, 21 nap múlva.

A testület minden tagja egyetértett abban, hogy a vakcina előnyei messze meghaladják a kockázatait, de többen is aggodalmukat fejezték ki a hiányos tájékoztatás miatt.

Egyetlen hónap alatt 72 százalékkal csökkent a Covid-19 okozta halálozások száma, és ez a nagy-britanniai koronavírus-járvány kezdete óta az eddigi legnagyobb havi visszaesés.

Romániában eddig 410 ezer dózist használtak fel az AstraZeneca oltóanyagából, és 910 ezer adag van készleten, kedden pedig újabb 57 ezer érkezett.

Nagy-Britanniában az 50 évesnél idősebb korosztályok és a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja már vagy megkapta a koronavírus elleni oltást, vagy van időpontja az oltás beadására.

Romániában tavaly december 4-én lépte át a félmilliós küszöböt a hivatalos fertőzésszám, vagyis az utóbbi négy hónapban ugyanannyi fertőzést regisztráltak, mint a megelőző kilenc és fél hónapban.

A testület felhívta a figyelmet arra is, hogy az óvodai felvétel megtagadása nem büntető, hanem megelőző intézkedés volt a hatóságok részéről.

Nagy hatékonysággal termelődik antitest a SARS-CoV-2 vírussal szemben várandós és szoptató nők szervezetében az mRNS-alapú vakcinák hatására.

A próba során az oltóanyagot ugyanolyan orrspray-eszközzel adják be a résztvevőknek, mint amilyennel a patikákban kapható, például szénanátha ellen alkalmazható készítményeket is árulják.

Vlagyimir Putyin elnöknek nem tetszik a kamera előtti oltakozás, ezért nem lesz nyilvános, amikor megkapja a Covid-19 elleni vakcinát.

Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyagot eddig több mint 975 ezren kapták meg Spanyolországban

Az orvosok szerint a kislány az első csecsemők között lehet, akik hála a vakcináknak valamilyen fokú védettséggel rendelkeznek a vírussal szemben.

[1]      «      3   |   4   |   5   |   6   |   7      »      [9]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: