Keresési találatok: nyomozás

A rendőröket arról értesítette egy 61 éves férfi, hogy ismeretlen tettesek behatoltak a házába, ahonnan 2370 lejt loptak el a pénz rejtő fémdobozból.

Újabb fejezet a nagykárolyi kutyák kálváriájában: egy idős házaspár ebét valaki egyszerűen lelőtte.

Tragikus események színhelye volt szombaton Nagytarna egyik kereszteződése: egy ló vontatta szekér árokba borult.

A Zefirului utcai ingatlan udvarán álló jármű nem volt bezárva, ezt használta ki a tolvaj. 

Nem ez volt azonban az egyetlen baleset, melyhez ki kellett vonulniuk a közlekedési rendőröknek.

A jármű egy, az úttest szélén leparkolt személyautót szeretett volna kikerülni, ám egyelőre tisztázatlan okok miatt a sofőr elvesztette irányítását az általa vezetett autó felett.

A nagybányai férfi nem tartotta be az ajánlott követési távolságot, ennek okán pedig belehajtott egy 47 éves helybeli férfi autójába.

A gázolásról szóló bejelentés nyomán a tasnádi közlekedésiek vonultak ki a helyszínre, ahol egy 33 éves, súlyosan megsebesült férfit találtak.

Nem a tolvajok hétvégéje volt a mögöttünk álló néhány nap, a Szatmár Megyei Rendőrség munkatársai két elkövetőt is kézre kerítettek.

A baleset helyszínén elvégzett elsődleges vizsgálatok szerint a 47 éves hadadgyőrteleki férfi az aszfalton feküdt, amikor egy autós elütötte.

A csoportnak legalább 23 áldozata volt, kik a bűncselekmények elkövetésének idején 4 és 13 év között voltak, többségük kislány.

A négy férfiból álló csapat egy, a szatmári Nagypiac területén álló üzletbe tört be, majd onnan kb. 5 ezer lej értékű zsákmánnyal távoztak.

Szerencsére a bankkártyát és a láncfűrészt is sikerült visszaszerezni, így a rendőrség visszaszolgáltatta azokat a jogos tulajdonosoknak.

A nyomozás két szálon indult: azt vizsgálták, hogy Donald Trump tudatosan dolgozott-e Moszkvának, vagy tudtán kívül került-e az oroszok befolyása alá.

A 35 éves férfi az időjárási körülményekhez és az útviszonyokhoz képest túl gyorsan hajtott, emiatt pedig elvesztette irányítását az autója felett. De nem csak erre derített fényt a nyomozás.

A rendőrség arra inti a bicikliseket, hogy saját biztonságuk érdekében nem karikázzanak az úttesten, ha azt hó vagy jég borítja.

A rendőrség levonta elsődleges következtetéseit azzal a balesettel kapcsolatban, melyben egy mindössze 20 éves fiatalember életét vesztette.

Az árokba borult autóban négyen utaztak, a 20 éves sofőr életét vesztette. A rendőrség nyomozást indított.

A tragikus baleset pontosabb részleteinek tisztázása egyelőre tehát várat magára. 

A balesetet okozó autó utasa, egy 49 éves domahidai férfi könnyebb sérüléseket szerzett, ezért kórházba kellett szállítani.

Az áldozat át akart jutni az út túloldalára, egy figyelmetlen sofőr azonban elsodorta.

Az avasfelsőfalusi sofőr részegen, nagy sebességgel hajtott, az általa okozott baleset helyszínéről pedig megpróbált meglógni, de nem járt sikerrel.

Az avasfelsőfalusi férfi nem úszhatta meg a felelősségre vonást, a rendőrök ugyanis hamar a nyomára akadtak. Eljárást indítottak ellene.

Az idős férfi súlyos sérüléseket szerzett.

A rendőrség már őrizetbe vette a feltételezett elkövetőket.

Már azt is kiderítették, hogy ki az áldozat.

A kerékpáros szerencsére nem sérült meg súlyosan.

Egyetlen nap alatt nyolc jogosítványt függesztettek fel.

A sofőr súlyosan megsérült.

Szerencsére a bácsi könnyebb sérülésekkel megúszta.

Öt nap alatt jöttek rá a tettesek személyazonosságára



 





Baleset következtében az árokba hajtott egy kisteherautó Apa közelében

A gyalogost egy Szucsáva megyei sofőr ütötte el.

Ez alkalommal Dolj megyében vesztette életét egy sofőr.

A baleset részletei egyelőre nem ismertek.

Az egyenruhásokat egy több személy között kitört balhéhoz riasztották.

Négy autóban is anyagi károk keletkeztek a baleset miatt.

A lányt a baleset után nem sokkal kórházba kellett szállítani.

[1]      «      3   |   4   |   5   |   6   |   7      »      [7]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: