Keresési találatok: Szatmárnémeti

Az új rendezési terv a renoválásokat is szabályozná.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank nyújthat segítséget.

Először szabadtéren, s első alkalommal mutatták be Nagykárolyban a Chioggiai csetepatét.

A romák a villany elzárása miatt tiltakoztak a polgármesternél.

A VSK bemutatta új igazolását, két alapember pedig hosszabbított.

Még egy utolsó tárgyalás, és eldől lesz-e újra olvasótermünk.

Megyénkben minden harmadik ember mezőgazdasággal foglalkozik.

Egy videofilm is készült a tragikusan fiatalon elhunyt Trapács Györgyről.

Mindkét baleset sérüléssel járt, két személyt kellett kórházba szállítani.

Az újonnan életbe lépett tanügyi törvény érvényesítéséről tárgyaltak.

Basescu alig keres többet, mint Giurca, Ilyés lemaradt.

Több lesz a piros gyalogátjáró, szaporodnak a fekvőrendőrök.

Több mint egy millió lejbe került a három útszakasz rehabilitálása.

Kereskedelmi társaságokat ellenőrzött a helyi rendőrség, lesújtó az arány.

Pünkösd napján több esetben is gondot okozott az alkohol.

Több mázsa afrikai harcsa vált a horgászok célpontjává.

A szomszédok hetek óta nem látták a holtan talált idős bácsit.

Robbanásszerűen megnőtt a gyerekek és fiatalok száma a Megyei Tanács termeiben.

Szatmárnémetiben újraindul a kullancsirtás.

Az útszakasz felújítása négy és fél millió lejbe került, 48 hónap a garancia.

Matematika–intenzív informatika szak

Idén sem lesz strandja a Szatmári megyeközpontnak.

A Református Gimnázium XIII. A osztálya - filológia szak (esti)

Filológia – intenzív angol szak

Pünkösd miatt változik az adóhivatal programja.

Több fiatalt is megbüntetett a rendőrség a motorok indokolatlan bőgetése miatt.

A két Szatmár megye gasztronómiai eszközökkel fejlesztené a turizmust.

Idén ötödször is megrendezésre kerül a Családi Hétvége a Kossuth-kertben.

A Református Gimnázium XII. C osztálya - matematika-informatika szak

Szombat délelőtt kezdetét vette a Városnapja rendezvénysorozat, immáron 15. alkalommal.

Hazai siker született a Szatmárnémetiben megrendezett rendőrkupán.

Pénteken a Kossuth-kertben megkezdődött a II. Pálinkafesztivál.

A péntek délutáni napsütést már sörözgetéssel lehet élvezni az új főtéren.

Nem folytatják tovább a harmadik Szamos-híd projektet.

A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont XII.A osztálya.

Hám János mihamarabbi boldoggá avatásáért tartottak szentmisét.

Egy őrjárat végignézte a kedd hajnali rablást, ám nem lépett közbe.

A városi tanács elutasította a helyi adók és illetékek 20%-os emelésének lehetőségét.

Rovarirtás várható Szatmáron a földön és a levegőben.

Két-három éven belül biztosan nem lesz pénz az új Szamos-híd megépítésére.

Egy maszkos, késsel felszerelt férfi fosztotta ki a töltőállomást.

Csütörtökön dől el, lesz-e adóemelés Szatmárnémetiben.

Egyesek a parkolóhelyeket hiányolják, mások a balesetektől félnek.

Huszonöt utca kerülhet kedvezőbb adózónába Szatmárnémetiben.

Többek között Szili Katalin tart előadást az autonómiáról.

Vegyen részt Ön is a Polgármesteri Hivatal városrendezési tevékenységében!

Sikereket értek el a szatmári Crazy tánccsapatok a margittai versenyen.

Az osztály matematika-informatika profilú.

Országszerte mélyrepülésben vannak az ingatlanárak.

Az erőszakszervezetek iskoláiba lehet jelentkezni Szatmárnémetiben.

A méltóságok szombat délelőtt megtekintették a „Szatmáron készült" kiállítást.

Áprilisban három kiskorú halt meg Szatmárnémetiben.

Olvasónk figyelmét egy minősíthetetlen közművezési munka ragadta meg.

Hétfőn kezdetét vette az Október 25 tér burkolatának rehabilitálása.

Minőség, komolyság, korrektség ez a Technosam filozófiája.

Több kiállító, nagyobb standok, neves vendégek - ez az idei „Szatmáron készült”.

Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala közzétette az újraszámolt illetékek listáját.

Pénteken immár harmadik alkalommal szervezték meg a SzTDK-át.

Külföldi indíttatású ötlettől vezérelve kívánnak színt vinni a lakosok szürke hétköznapjaiba.

Örömünnep ez, az emberiség legörömtelibb történésének.

Bő fél éven belül másodszor aszfaltozzák le a Rosetti utat.

Az elmúlt tíz napban több, mint 100 köbméter szemetet gyűjtöttek össze.

A 16-os lakónegyeddel kapcsolatban faggattuk Ilyés Gyulát.

A város vezetése szerint a közberuházás esetén nem döntő a lakók véleménye.

Három játszótér létrehozásáról valamint a közvilágítás fejlesztéséről döntött a Polgármesteri hivatal.

A Polgármesteri Hivatal mintegy 100 garázs lebontásáról rendelkezett.

Egy tibeti terrier lett a Szatmárnémeti dupla CACIB Szuperbajnoka.

A következő hetekben nagy méretű kullancsirtás lesz a Szatmári zöldövezetekben.

A polgármesteri hivatal elsőként kéri ki az érintettek véleményét.

A prefektúra a bíróságon támadta meg a sürgősségi illetéket.

Közel nyolcvan gyermek vett részt az első Autonet Húsvétváró Ünnepségen.

A Szatmárnémeti Mentőszolgálat idei költségvetése 35 százalékkal nagyobb lesz a tavalyinál.

Módosítások születtek a kettős állampolgárság igénylésében.

Sepsiszentgyörgyre, illetve Kolozsvárra látogat a szatmárnémeti színházi társulat.

Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta a megyeközpont költségvetését.

A városvezetőknek csütörtökön kell dönteniük a harmadik híd építéséről.

Péntek délelőtt Manit ünnepelte Szatmárnémeti.

A Magyar Kultúra Hetének részletes programját itt olvashatja..

A nagy érdeklődésre való tekintettel közöljük a szatmárnémeti Demokrácia Központ elérhetőségét.

[1]      «      38   |   39   |   40   |   41   |   42      »      [43]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: