A lánglovagok a tűz keletkezésének okát is meghatározták.
Egy cég telephelyén csaptak fel a lángok, a munkások nem féltek poroltót ragadni.
A garzonban felcsapó lángokat a tulajdonos által felhalmozott szemét is táplálta.
A magyarországi tűzoltók felajánlották segítségüket romániai társaiknak, azonban utóbbiak szerint erre egyelőre nincs szükség.
A helyszínen hosszabb időt eltöltő tűzoltók fülfájásra panaszkodtak.
A tűzoltók nehéz üggyel állnak szemben: biztonsági okokból egyelőre nem lehet eloltani a lángokat.
Tizenhárom tűzoltó maradt a helyszínen, hogy biztosítsa a környéket és kontroll alatt tartsa a tüzet.
Lángra kapott vasárnap a száraz növényzet és a széldöntvény az Erdélyi-középhegységben.
A 160 kilométer szélességben terjedő tüzek elértek újabb borpincéket és Sonoma történelmi város szélét.
Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a meghibásodott fali csatlakozó komoly anyagi károkat okozott.
Hatalmas anyagi kárt okozott a daciai csűrt és istállót elpusztító tűz.
Tűz volt az éjszaka Terepen is, ott egy ház égett ki szinte teljes egészében.
A tűzoltók három órán keresztül küszködtek a lángokkal, míg sikerült végre megfékezniük azokat.
A Szászvárosban történt tűz során rendkívüli mértékben szennyeződött az üzem közelében található folyó.
Személyi sérülése szerencsére nem történt, de az anyagi kár jelentős.
Négy órán keresztül küzdöttek a lángokkal a tűzoltók kedd este Szamoslippón.
A pusztadaróci SecondTex raktárban keletkezett tűz kedd reggel 6 óra körül.
A tűzoltóknak még időben sikerült megfékezniük a tüzet, senki nem sérült meg.
Az autó a felismerhetetlenségig kiégett, ám szerencsére vezetőjének nem esett bántódása.
Az autó szinte teljesen kiégett, de személyi sérülés szerencsére nem történt.
A hivatásos és önkéntes tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, ám így is három órán keresztül küzdöttek a lángokkal.
Tűz ütött ki az Azomureş vegyipari kombinátban egy hidrogénszállító vezeték szigetelésénél.
A tűzesetet a motornál keletkezett rövidzárlat okozta, senki nem sérült meg az incidens nyomán.
Az elmúlt hét végén két alkalommal riasztották a szatmári tűzoltókat.
Az ISU közleménye szerint a fiatal tűzoltó kollégái is készek segíteni.
Több nyughely kapott lángra szombat délután a szatmári megyeközpontban.
A tűzoltóság arra kéri a mezőgazdákat, ne égetéssel tisztítsák meg területeiket!
A szatmári tűzoltók komoly erőfeszítéseket tettek, hogy megakadályozzák a nagyobb bajt.
A felelőtlenül eldobott égő cigarettacsikk könnyen nagyon komoly bajt okozhatott volna.
Erdődön kiégett egy konyha hétfő hajnalban - a kémény okozta a tüzet.
Két lakóház is megsérült abban a tűzben, amely szerda hajnalban csapott fel Avasfelsőfaluban.
Teljesen kiégett a lakóház – ne égessünk, ha fúj a szél.
A tűzoltók mintegy két órát küszködtek a lángok eloltásán.
A tragédiát a kályhából kipattanó parázs okozta.
A tűzoltóknak szerencsére sikerült megakadályozni a nagyobb bajt.
Szerencsére a tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy nagyobb baj legyen.
Valószínűleg a hét végéig szünetelni fog a tanítás Kommandón.
Két tűzesethez is riasztották kedden a Szatmár megyei tűzoltókat.
Közel állt ahhoz, hogy a levegőbe repüljön a Nagypiac szombat hajnalban.
Öt órán keresztül oltották a raktárat, de rosszabb is lehetett volna.
A fából épített házban gyorsan terjedt a tűz, de sikerült megfékezni a lángokat.
A balesetben szerencsére senki nem sérült meg.
Teljesen kiégett egy ház Erdődön, hiába voltak operatívak a hivatásos és önkéntes tűzoltók.
A férfi elmenekült a rendőrség elől, a tüzet végül sikerült eloltani.
A lángoló gépkocsit a tűzoltóknak kellett eloltaniuk.
A tűzoltóság szerint rövidzárlat okozhatta a bajt.
A szatmári megyeközpont egyik legsiralmasabb részén csaptak fel a lángok – ismét.
Füsttel telt meg péntek kora délután a megyeközpont ismert élelmiszerüzlete.
Az épület alaposan megrongálódott, személyes sérülés szerencsére nem történt.
A tűzoltók szerint a tulajdonos gyújtotta fel saját házát csütörtök este.
A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz átterjedjen az egész tömbházra.
A rosszul sikerült tűzgyújtás után egy tizennyolc éves lányt kórházba kellett szállítani.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett az Amaci úti ház tulajdonosa.
A katasztrófa pontos körülményeiről még keveset tudni, egyes hírek szerint a tüzet rövidzárlat okozhatta.
Tűz ütött ki hétfő kora délután Szatmárnémetiben.
Iohannis a korrupció és inkompetencia elleni összefogásra szólított fel!
Villám csapott egy csűrbe Oroszfalván, Avasfelsőfaluban ismét a tűzoltók biztosították az ivóvizet.
Három helyen is égett a növényzet szerdán Szatmár megyében.
Szerda éjszaka tűz ütött ki egy csűrben, több ezer bála széna és szalma égett el.
A Szatmár.ro fotón és videón is megörökítette az esetet - a tűzről a rendőrség is beszámolt jelentésében.
Kedden négyszer kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak – ebből kettő tarlótűz volt.
Több hektáron égett a száraz növényzet szerda este Vetésen, szerencsére senki nem sérült meg.
Kedd délelőtt kigyulladt egy garzonlakás Szatmárnémetiben, személyi sérülés szerencsére nem történt.
Lángra lobbant vasárnap este a kazánház teteje – pedig tüzet sem kellett volna rakni benne.
Beszterce megyében a 11 éves kisfiú az égő szoba ablakán tolta ki a testvérét.
Szerdán három tűzeset miatt riasztották a Szatmár megyei tűzoltókat.
A tüzet parázs okozta, de szerencsére személyi sérülés nem történt.
Harmincnál is több hektárnyi terület égett le vasárnap délután Mezőfény település határában.
A helyszínelő szakemberek megállapították a tűzvész okát.
Országszerte több mint 15 700 tűzhöz riasztották a tűzoltókat.
A kazán közelében üzemanyagot tároltak – rá is ment az épület tetőszerkezete.
A tűzoltók mintegy tizenkét órán keresztül dolgoztak a lángok oltásán.
Figyelem! A nem megfelelően karbantartott kémény szinte naponta okoz tűzesetet Szatmár megyében.
Egy családi ház raktárhelyisége kapott lángra. A tető leégett.
Szerencsére a ház lakói, két idős nő, valamint maga az épület is megúszta az esetet.