Keresési találatok: Klaus-Iohannis

Ezért is szükség van arra, hogy létrejöjjön a kommunizmus múzeuma - tette hozzá.

A beruházást ellenzők szerint állásfoglalása ellentmond korábbi nyilatkozatának.

A jogerős ítélet egy alkotmányértelmezési vitától mentette meg Romániát.

Iohannis: ebben a kérdésben megvan a szükséges egyetértés a pártok között.

Az államfő ezáltal csatlakozik az interneten terjedő szolidaritási hullámhoz.

Az államfő pártközi egyezményt javasolt a védelmi kiadások növelésére.

Ponta korrektnek nevezte a javaslatokat, és támogatásáról biztosította az elnököt.

Az államfő mandátumának első kitüntetését egy volt politikai fogolynak adományozta.

Iohannis konzultációra hívja a pártokat a fontos célkitűzések meghatározására.

Alina Gorghiu jogász lett az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Az elnöknek feladata, hogy szolgálja a nemzet emlékezését - fejtette ki.

Alkotmányos a választott tisztségviselők összeférhetetlenségére vonatkozó jogszabály.

A kampányban azt állította Iohannisról, hogy biztosan összeférhetetlenné nyilvánítják.

Az elnökválasztáson alulmaradt Ponta népszerűsége látványosan visszaesett.

Ponta: Moldova továbbra is élvezni fogja Bukarest anyagi támogatását.

A szász nemzetiségű politikussal a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap készített interjút.

Például, ha Iohannis a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.

Úgy vélte a "meghatóan magas részvétel egy erős és egészséges demokráciáról" tanúskodik.

Ha elveszíti a pert, nem töltheti be az elnöki tisztséget.

Az államfővé választott Klaus Iohannis népszerűsége több mint kétszeresére ugrott.

Basescu leköszönő államfő azt kívánta Iohannisnak, hogy öt év múlva válasszák újra.

Nem ők a felelősek azért, hogy torlódás alakult ki külföldi szavazóköröknél - mutatott rá.

Országunk frissen megválasztott államfője az első európai politikus, akinek ez összejött.

A képviselőház csaknem egyhangúlag utasította el az ellenzék által bírált jogszabályt.

Nem fogadják vissza a kormányzati politikai erőkhöz átállt honatyákat.

A 18 és 34 év közöttiek 58 százaléka elment szavazni vasárnap.

Kereskényi Gábor, az RMDSZ parlamenti képviselője a vasárnapi választásról.

Illyés Gergely politológus szerint Ponta veresége inkább belülről ássa alá legitimitását.

A közösségi portálok fiatal nemzedéke döntötte el a választás kimenetelét.

Iohannis politikai karrierjében német mivolta is szerepet játszott.

Felszólított minden politikai szereplőt, hogy ők is vegyék tudomásul a választók akaratát.

A részleges eredmények szerint Klaus Iohannis a szavazatok 54,81%-át gyűjtötte be.

Klaus Iohannis Szatmárnémetiben a voksok 70,03 százalékát szerezte meg.

Egy hazug és egy megbízható elnök között nem lehet nehéz a választás Andreea Paul szerint.

A változás velünk kezdődik. Együtt változtathatunk. Az Ön szavazata számít, az Ön szavazata döntő értékű.

Iohannis, a Basescu államfőhöz közel álló B1 hírtelevízióban "hazai pályán" mozgott.

Erdélyben a megkérdezettek 58 százaléka tartotta jobbnak Pontát.

Sok fontos dologról nem esett szó a moderátor kezéből gyakran kicsúszó műsorban.

Macovei Pontától nem vár semmit, neki nem küld ilyen elvárásokat.

Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtökön déltől ülésezik és dönt arról, kit támogatnak.

Kizárta azt is, hogy támogatásukért tisztségeket ígérjen volt versenytársainak.

Vadim Tudorra csaknem 350 ezren adták szavazatukat, ez a leadott voksok 3,68 százaléka.

Az IRES közvélemény-kutató cég az exit-poll mellett szociológiai felmérést is végzett.

Klaus Iohannis, az ACL jelöltjének Szatmár megyei hivatalos eredménye 32,37 százalék.

Erdélyben szinte kivétel nélkül Iohannis vezet, Erdélyen kívül viszont sehol!

A Iohannis család már az 1500-as években ismert volt Erdélyben.

Klaus Iohannis: legyen Románia a jól elvégzett munka országa!

Basescu: a népnek kell eldöntenie, ki legyen az elnök, nem a bíróságnak.

Az ACL jelöltjét ellenfelei közül sokan látnák szívesen partvonalon kívül.

«      1   |   2   |   3   |   4   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: