Keresési találatok: Ilyés-Gyula

A polgármester legnagyobb szívfájdalma, hogy nincs előrelépés a körgyűrű ügyében.

Az idei választási év nagy mértékben eltér az eddigiektől.

A hagyományoknak megfelelően a Szatmárnémeti Helyi Rendőrség munkatársai idén is megválasztották, hogy kollégáik közül kik teljesítettek idén a legjobban.

A megye és a város elöljárói megkoszorúzták a szatmári áldozatok emléktábláját.

Különösebb vita nélkül zajlott az ülés, Ilyés a világításról is szót ejtett.

Egymást követő két éjszaka gyújtották fel az új kukákat a Carpati lakónegyedben.

A sajtó képviselőinek szerdán mutatták be azt a közel 18 perces filmet.

A nyáron kezdhetnek hozzá a zsadányi úthoz, a terelőútra csak két év alatt lesz pénz.

A városi tanács egyhangúlag megszavazta a költségvetés módosítását.

Csütörtök délután rendkívüli tanácsülésre ülnek össze a szatmárnémeti városatyák.

Lakossági fórum rovatunkban a szelektív szemétgyűjtés problematikáját tárgyaltuk.

Ilyés Gyula szerint alaposan fontoljuk meg, hogy kiknek adakozunk.

Szigorúbb feltételekkel a tervezettnél több haladékot kapott a strand kiépítője.

Újabb haladékot kaphat az a cég, amely „emberemlékezet” óta építi a város modern strandját.

Végre telekkönyvezné a város vezetősége az egyik vezető kulturális intézmény épületét.

Szombattól kezdve Szatmárnémeti városa egy újabb olyan létesítménnyel bővült.

A jelen állás szerint a színház épületének a közeljövője is homályos.

Szatmárnémeti polgármestere a Harag György színtársulat igazgatójának sajtónyilatkozatára reagál.

Szászfalvi László turisztikai lehetőségekről és a szórványtámogatásról is beszélt.

Hamarosan az iskolás gyerekek megkaphatják a mindennapi kiflijüket és tejüket.

Harmadik alkalommal elevenítették fel Szatmár megyében a tradicionális vadászatot.

Képzeljük el: 2012 végéig elektromos autókban taxizhatunk.

Ilyés szerint a belügyminisztérium legújabb rendelkezése „rosszabb, mint a kommunizmus.”

A polgármester mindenkit megnyugtatott: a sajtó rosszul értelmezte a miniszter szavait.

A tavaly két és fél millió lejébe került a tél Szatmárnémeti városának.

A román pártok hajlandóak lennének két milliárd régi lejt is beáldozni.

A novemberi tanácsülés dönthet a strand ügyéről, Ilyés pesszimista.

Az olvasás és könyvek fontosságát népszerűsítették a könyvtárosok.

Először indul pénteken vízitúra Szatmárnémetiből.

Szatmárnémeti polgármestere a közeli ukrajnai városban töltötte a hétvégét.

Az önkormányzat vezetői türelemre intenek, egyesek azonban tüntetésre biztatják a diákokat.

Szatmárnémeti városa, némileg váratlanul, majd kétmillió lejes hitelhez jutott.

Szatmárnémeti a harmadik olyan erdélyi város, amely Oktoberfestnek adhat otthont.

A lakosok szerint Szatmárnémeti legnagyobb problémája az utak állapota.

Ilyés Gyula csütörtökön vette át a két elektronikus órát, amelyet a város ajándékba kapott.

A költségvetés-kiegészítésből elkészítik az épület fűtésrendszerének felújításának a tervét.

«      1   |   2   |   3   |   4   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: