Keresési találatok: Partiumi-Magyar-Napok

A Szatmár.ro és a PrimaGym négyféle edzésformával várja a mozogni vágyókat.

Fergeteges koncertet adott a PMN második napján Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground.

A Partiumi Magyar Napok nyitónapján is Szatmárnémetiben forgatott a Duna TV stábja.

Határtalan Partium címmel került sor népzene- és néptáncelőadásra augusztus 20-án.

Számos ifjúsági szervezet közreműködött az idei Partiumi Magyar Napok programjának megszervezésében.

A XI. Partiumi Magyar Napok első négy napjának programjából szemezgetünk.

Már augusztus 24-én érdemes a Kossuth-kertben felállított nagy sátorba bekukkantani 22 órától

Sokak kedvelt programpontja a Partiumi Magyar Napokon a politikusokkal való kötetlen beszélgetés.

A Partiumi Magyar Napok a versengeni vágyók számára is kínál lehetőségeket.

Tavaly nagy sikere volt a „Szatmári ízek-szatmári konyha" gasztrotúrának.

Megint meghazudtolják a fizika alapvető törvényeit a szatmári görkorcsolyások és -deszkások.

Államalapító királyunk ünnepe a szatmári magyarság számára kiemelkedő fontosságú.

Kossuth-kertben augusztus 24-én estétől kipróbálhatod a hangod a NetMusic és a Szatmár.ro versenyén.

A Partiumi Magyar Napok a lelki és testi feltöltekezésre is lehetőséget ad.

Hagyományőrzés, a népi játékok és kézművesek a Partiumi Magyar Napokon.

Remek koncertekkel várja a közönséget az idei PMN: Ladánybene 27, Edda, Csepregi Éva és Fenyő Miklós is fel fog lépni!

A hét naposra duzzadt PMN-en közel 75 rendezvény várja a szatmáriakat három helyszínen.

A PMN első három napján a hangsúly a történelmünkön és a néptáncainkon van.

Hét nap, négy színpad, több mint 75 rendezvény - ilyen lesz idén a PMN.

A résztvevők egy kiállítást végignézve is emlékezhettek az elmúlt évekre.

Utolsó pillanatban egyenlítettek a sajtósok, majd „büntettek” a politikusok.

Több mint 4 ezren hallgatták a híres muzsikusokat péntek este az új központban.

Sok jó hangú, még több lelkes énekes vállalta be: megmutatja tehetségét a közönségnek.

Nagy sikert aratott a Szatmár.ro és a PrimaGym közös programja, az Egészségsziget.

Több ezer embernek színezte újra a szombat estéjét a Magna Cum Laude zenekar.

A PMN legjobb pillanatképeit lájkolhatták az olvasók.

Szavazz a 10. Partiumi Magyar Napok legjobb pillanatképeire.

PMN számokban: öt nap, négy helyszín, hetven program, 12800 korsó sör, 35 ezer résztvevő...

Ghymes koncerttel zárult a Partiumi Magyar Napok, az est legnagyobb durranása azonban a Beatrice volt.

A tizedik Partiumi Magyar Napok szervezőinek közleménye és köszönetnyilvánítása.

Küldd el nekünk legjobb képedet a PMN-ről és nyerd meg a szervezők vagy a Szatmár.ro ajándékát.

A nyereményjátékunkban résztvevők között öt PMN pólót sorsoltunk ki.

A Transylmania és a Sub Bass Monster is hatalmas sikert aratott a nagyszínpadon.

A Tűzoltótorony parkjában csütörtök este a Harag György Társulaté volt a főszerep.

Open X: akrobatikus trükkök, repülő biciklik az Új Központban! Még hogy a biciklizés nem lehet látványos!

A Partiumi Magyar Napok idei pólóját nyerheti meg öt szerencsés válaszadó.

A PMN Gyermek-utcájában megismerkedhetsz a bőséges gyerekkocsi és ruhaválasztékkal.

Ismét itt lesznek az Aranykard Sárkányos Lovagok egy még izgalmasabb műsorral.

Kellemes környezet, kitűnő művészek és lelkes közönség a PMN első napján.

Elérkezett a pillanat, ma kezdetét veszi a X. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.

Csütörtökön este a Tűzoltó - toronynál kerül bemutatásra Ruzzante műve Az anconai özvegy.

A szervezési munkálatokkal, a műsorról, helyszínekről és költségvetésről is tájékoztattak.

A PMN egyik hagyományos rendezvénye, a politikai talkshow idén is megrendezésre kerül.

Csapj a halak közé! - Halászléfőző versenyt szerveznek a X. Partiumi Magyar Napokon.

A Partiumi Magyar Napok idén jubilál, tíz éves lett.

További érdekes információkkal szolgálnak a X. Partiumi Magyar Napok szervezői.

Lázasan folyik a X. Partiumi Magyar Napok szervezése, alig két hét van a rendezvényig.

Az augusztus 27-re tervezett első szatmári extrémsport-nap lesz a PMN egyik újdonsága.

A Környezetvédelmi Ügynökség az egészséges táplálkozást népszerűsítené.

Az Északi Színházban vette kezdetét csütörtök este a Partiumi Magyar Napok.

A PMN-en kiállítjuk az idei fotópályázatunkra érkezett legjobb képeket.

Idén is jelen lesznek a kézművesek a Partiumi Magyar Napokon.

A IX. PMN utolsó napján is rengeteg érdekes program várta a közönséget.

Charlie koncertje méltó befejezése volt a Partiumi Magyar Napoknak.

«      1   |   2   |   3   |   4   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: