Keresési találatok: Kölcsey-Ferenc-Főgimnázium

A Kárpát-medencei történelmi vetélkedő döntőjében szerepeltek a főgimnázium diákjai.

Otthonra lelt a Köfedisz, tehermentesítették a tornatermet és új termet kapott a posztlici.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium német kórusa Bécsben és Münchenben fog fellépni.

Közel 80 magyarországi diák volt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium vendége az ünnep alkalmával.

Bájos és rémítő alakokkal telt meg a Kölcsey ebédlője kedden.

A gyerekek játszottak, a szülők választ kaptak kérdéseikre.

A KÖFEDISZ idén is megszervezte a kölcseys diákok számára a Bálint napi programsorozatot.

Elsőstől végzős, tizenkettedikes diákig minden korosztály megmutathatta tehetségét.

A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban tartották meg az Implom József helyesírási verseny megyei szakaszát.

Ebben az évben is folytatódik a népi játékok és táncok oktatása a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

Adventi rendezvények sora zajlott a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

Szerdán a kölcsey Mentor-programjának keretében ajándékcsomagokat készítettek.

Vetélkedő és buli - a Kölcseyben megtartották az egészségügyi posztlici tanulóinak gólyabálját.

János Abigél első helyezett lett, Berki Ádám dicséretet kapott az Ady Endre szavalóversenyen.

A Kölcsey diákjai szerdán tartják idei gólyabáljukat. Ismerkedj meg a szépségversenyen induló fiúkkal.

A Kölcsey diákjai szerdán tartják idei gólyabáljukat. Ismerkedj meg a szépségversenyen induló lányokkal.

Több mint 180 személy bulizott szombat hajnalig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ebédlőjében.

A résztvevők támogatásából a pincét újítanák fel.

Csodálatos élményben volt részük a Kölcsey XI. osztályos diákjainak.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium multimédia termében lezárult a féléves oral history projekt.

Hogyan élték meg Szatmár megye nemzetiségei a második bécsi döntés utáni időszakot - erre kerestek választ.

November 8-án tartják a bált, amelynek bevételeit a pince egy részének felújítására fordítják.

Igazi kölcseysekké avatták a legkisebbeket.

Újra lesz néptáncoktatás hétfőnként a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

A kölcsey kilencedikesei a hétévégét Tasnádon töltötték a Gólyahétvégén.

Az Európai Nyelvek Napját is megünnepelték a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

A tanévnyitó ünnepségre hétfő délelőtt 9 órától kerül sor az iskola udvarán.

A munkálatok először a tanintézmény udvarán, érettségi után pedig az épületben zajlanak.

A jelentkezőket összesen 30 államilag támogatott hely várja.

A diákok és tanáraik a Tisza-parton gyűjtik majd együtt a szemetet.

Pataki Enikő köszöntötte az iskola diákjait és tanárait a tanévzáró ünnepségen.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai részletes bemutatóval készültek.

A filológia szakos végzősök osztályfőnöke Fehér Imola volt.

Összesen 7000 lej gyűlt a jótékonysági rendezvények során a főgimnázium javára.

Logikai feladatokból, magyar nyelvből és matematikából tartanak felkészítőt.

A Kölcseyben már hagyománya van az ünnepélyes tablóavatásnak.

A szatmári RMDSZ női tagozata több alkalommal is megrendezné a ruhabörzét.

Nyílt napot tartottak május 24-én a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

Tehetségkutató versenyre került sor a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

Szombat délelőtt a szülők és a csöppségek ismerkedhettek a tanintézménnyel.

Összesen 13 csapat vett részt a Könyvbarátok című irodalmi vetélkedőn.

Új, osztályok közötti versenyt hirdetett a Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége.

A diákok műsorára péntek délben került sor a tanintézmény dísztermében.

A Szent István Kör és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium történelmi vetélkedőt hirdet.

Ez alkalomból fellépett az iskola német nyelvű kórusa.

A tavalyihoz hasonló kiváló eredmények a helyesírási verseny országos szakaszán.

A lányok kis- és nagyestélyiben, a fiúk öltönyben voltak a rendhagyó kölcseys farsangi bálon.

Az egységes segélyhívó európai napján a Balcescu-Petofit látogatták meg a rendőrök.

Több mint ötven diák vett részt a négy kategóriában megrendezett vetélkedőn.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium adott otthont a helyesírási verseny megyei döntőjének.

Meghitt, ünnepi hangulat költözött a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium falai közé.

A szülőket, testvéreket is meginvitálták a különleges ünnepváróra.

A kirándulás útvonala Sárospatak - Kassa - Miskolc - Aggtelek - Miskolctapolca - Eger volt.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. osztályos diákjai az óvodába látogattak Mikulás napján.

A Pöttöm Parádé keretében különféle foglalkozásokra került sor a tanítónénik szervezésében.

A főgimnázium a diákok korosztályának megfelelő módon szervez megemlékezéseket.

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium küldöttsége is részt vett a találkozón.

Az itt befolyt összegből a patinás iskola felszerelését szeretné bővíteni a vezetőség.

Kitűnően szerepelt Hart Edina az Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Vetélkedőn.

Szovátán, a Teleki Oktatási Központban került sor a díjak ünnepélyes átadására.

Egy pályázat révén tanulmányi ösztöndíjban részesült a kölcseys diák.

A jótékonysági bálon befolyó összegből az iskola dísztermének a hangosítását vásárolják meg.

Ünnepi vacsorával búcsúztak az idén szeptembertől nyugdíjba vonuló óvónőktől, tanítóktól és tanároktól.

A jótékonysági bálon befolyó összegből az iskola dísztermének a hangosítását vásárolják meg.

A Gólyahétvége programjáról Kádár Petra, a KÖFEDISZ elnöke számolt be a Szatmár.ro-nak.

A jövő tanévben is magyarországi iskolákban tölthetnek néhány napot a kölcseys diákok.

A Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetőségének közleménye.

Jótékonysági farsangi bált szervez a szatmári RMDSZ, melynek bevételét a Kölcsey javára ajánlják fel.

Egy teljes konyhai berendezést kapott a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium.

Első alkalommal került sor tablóavatásra a Kölcsey Ferenc Főgimnázium új épületében.

Lezárult a 29-es számú napközi Manó csoportja által kipróbált egy éves élménypedagógiai program.

8000 darab angol és német tankönyvvel gazdagodott a főgimnázium a tolcsvaiak jóvoltából.

Megismerkedtünk a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium IX. B osztályával.

A város vezetősége úgy döntött, hogy négy iskola udvarán végeznek modernizálási munkákat.

Nyíregyházán és Kolozsváron is első helyet szereztek.

A diákok közösen elszavalták József Attila „Tiszta szívvel" című költeményét.

Az iskola iránt érdeklődőket és az általános iskolák végzőseit is várják az iskolában rendezendő nyílt napra.

A Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, hagyományaihoz híven, idén is megemlékezett nemzeti ünnepünkről.

Megyei tantárgyversenyeken vettek részt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai.

Közleményben fordul az egykori diákokhoz a Kölcsey vezetősége az emlékek megőrzésének érdekében.

«      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: