Keresési találatok: zene

A rocktörténelem kivételes egyénisége, énekes, zeneszerző, szövegíró, gitáros.

Ezúttal Tiziano Duca vezénylete a szatmári zenekart.

Szombat este ismét gitárestet tart a Downtownban az SZMDT.

Az országos ifjúsági fesztivál szervezői látogattak városunkba.

Többnyire dalokkal kápráztatták el kedd este a közönséget a tehetségek.

Három kétszemélyes jegyet sorsolunk ki a március 30-i koncertre.

Színvonalas zongoraversenyre került sor Szatmárnémetiben.

Március 12-én ismét gitárest lesz a szatmárnémeti Downtown Pubban.

Harmadik alkalommal szerveznek országos zongoraversenyt gyerekeknek.

Szatmárnémetiben március 30-án lépnek fel a mulatós művészek.

A Magyar Televízió az idén is élőben közvetíti a Fonogram Díjátadó Gálát.

Szatmárnémetiben is megünneplik a zongoraművész bicentenáriumát.

Csütörtökön 18 óra 30 perctől koncertre kerül sor a "Dinu Lipatti" Filharmóniában.

A T.E.D. zenekar szórakoztatta a közönséget. Képgalériával!

Közel százötven kisiskolás töltötte be pénteken a Filharmóniát.

Pénteken 18 órakor a Filharmóniában lép fel a Mistral együttes.

A „Dinu Lipatti" Filharmóniában pénteken 11 órától zenés mesét adnak elő.

Péntek este kerül sor a zenészek szilveszterére Szatmárnémetiben.

Zenés rendezvények az SZMDSZ és az SZMDT szervezésében.

Január hatodikán és hetedikén is Újévi koncertet tartanak.

Alig 53 évet élt, de ezalatt hatvannál több lemezt készített.

A folkzenészek mellett a Black River Blues Band is fellépett.

Nyugtató hatással van a zenehallgatás a súlyos betegekre.

A zsidó ünnepet bemutató dal alapja Taio Cruz dalának a zenéje.

Stresszfeloldó, hangulatjavító dob- és hangzásterápiát kezdődik.

Tánc, zene, és képzőművészeti alkotások várták a művészet kedvelőit.

Csütörtök este lesz a Szatmári Zenei Napok zárókoncertje.

Két szatmári diák képviseli a Szatmárnémeti Művészeti iskolát a téglási II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hangversenyén.

A Netmusic Concept október 1-től gitártanfolyamot indít kezdőknek és haladóknak.

Vasárnap a klezmer koncert lesz a Várdomb utcai Zsinagógában.

Ária, kamarakoncert, hangverseny és barokk zene várja a nagyérdeműt.

A király mögött immár több mint 15 ezer fellépés van.

Beethoven, Mozart és Brahms művek csendülnek fel a Filharmóniában.

A színház zenével, dallal, mókával vár kicsiket és nagyokat egyaránt.

A Művészeti Iskola diákjai nyíregyházi táncfesztiválon vesznek részt.

Augusztus 2-4 között zenetábort rendeznek a Termál Strandon Nagykárolyban.

A Nagykárolyban megszervezett gitártábor elmarad.

Beatbox produkció szombat este a Downtown Pubban.

Három jegyet sorsoltunk ki a Samfest Rock fesztiválra.

Záróvizsga pénteken a DJ tanfolyam hallgatóinak a Bora Bora Clubban.

Keresőmotorjához kapcsolódó zeneletöltő oldalt tervez a Google.

Már csak egy hét és kezdődik a Samfest Jazz Fesztivál.

Lendvay Gabriellát és Chikány Bélát köszönthetjük városunkban.

Húszezer néző szurkolhatja végig a meccseket a Copacabanán.

Művészeti Iskolás diákok előadására kerül sor a hétvége folyamán.

A Művészeti Líceum végzősei szórakoztatták az óvodásokat.

A dokumentumfilm a Duna TV-n látható 00.10 órai kezdettel.

Február elsején alakult a rendhagyó tánciskola.

A Művészeti Iskola növendékei műsort adtak elő a nők tiszteletére.

Már az újszülöttek is különbséget tesznek a zenei hangzások közt.

Színes a szilveszteri kínálat: humorból és zenéből nem lesz hiány.

Elődöntőjéhez érkezett a Battle of Songs dalverseny.

EU-s kutatók bizonyították: árt a fülhallgatós hangos zenehallgatás.

Csütörtökön kezdetét vette a 32. Szatmári Komolyzenei Fesztivál.

Szeptember nyolcadikán country-jazz koncert lesz Szatmárnémetiben.

Több mint egy hónapig lehet még jelentkezni a dalok versenyére.

A sztár most úgy döntött, filmproducerként is kipróbálja magát.

Apai tópart, ibizai hangulatban: Dj-, elektronikus zenei fesztivál.

Barokk zene-ünnep helyszíne volt a Püspöki Palota.

A világhírű La Fura Dels Baus látványszínház is fellép a fesztiválon.

A magyar könnyűzene legizgalmasabb előadói lépnek fel az MR2 Színpadán.

Nagy sikert aratott Szatmáron az Ifjúsági Világzenekar koncertje.

Neves sztárfellépők és megcsappant közönség a fesztivál utolsó éjszakáján.

Kirobbant a hétvége és ezzel együtt az apai tó partján kezdetét vette az „AquaSound Beach Party".

Modern világunk megannyi zenei stílussal csábítja diszkókba a bulizni vágyókat.

Csütörtök este az Insomnia Clubban gyűltek össze a dzsesszzene kedvelői.

Az idei keményzene- koncerteknek a szatmárnémeti strand ad helyet.

Rock-musicalt mutatnak be vasárnap a Hildegárda templom fiataljai.

Rekord nézettsége van egy 48 éves tehetség produkciójának.

Dzsesszt játszanak az új városközpontban a neves zenészek.

Egy nagyszabású koncert keretein belül mutatták be a jelölteket.

Robbie eltűnt a rajongói elől, de most új lemez kiadását tervezi.

Eminem bejelentette: új lemezzel tér vissza a zeneiparba.

Bon Jovi koncertsorozata volt a legsikeresebb turné 2008-ban.

Az RMDSZ meghívására négy helyszínen fog fellépni Gergely Róbert.

Új albumot jelentet meg és turnéba kezd a sikeres zenekar.

A fontosabb díjakat az amerikai előadók kapták, többek között Britney Spears és Pink is tarolt.

Szeretné, ha a boldogság mindennapi vendég lenne párkapcsolatában?

Terítéken a nyár ízei. Egyszerűen elkészíthető, egészséges csemege.

   Romániában és Magyarországon, 1944 őszén zavaros idők uralkodtak. Augusztus 23.-án, a később nemzeti ünnepé váló napon, Románia cserbenhagyta addigi „szövetségeseit” és a Szovjetunió oldalán folytatta a háborút. A háborúnak és a szenvedéseknek azonban még nincs vége. Az átállt román haderő, a szovjet csapatokkal karöltve fel számolta az itt állomásozó német egységeket, majd, Észak-Erdély, Magyarországhoz visszacsatolt részeinek „felszabadításához” lát. Alig két hónap múlva, október 24.-én a 4. román hadsereg bevonult Szatmárnémetibe és Nagykárolyba, s ezzel helyre áll többé-kevésbé a korábbi román államterület. A magyar csapatok és a közigazgatás kivonul, azonban ez nem azt jelentette, hogy a román közigazgatás, a román hadsereg nyomában, elfoglalhatja helyét a városban. A felszabadított területeken ugyanis, szovjet közigazgatást vezetnek be, s a várost ideiglenesen Bukaresttől függetlenül, a helyi – főleg baloldali – erőkből szervezték meg. A szovjetek által tudatosan kreált köztes állapot, mind a magyar, mind a román félt bizonytalanságban hagyta Észak-Erdély hovatartozását illetően, így kényszerítve mindkettőt a vele való együttműködésre. Egyvalami már ekkor biztos, s ezt a román politikai elit nagyon jól tudja és kihasználja: Románia a győztesek oldalán fogja befejezni a háborút. S mint minden győztes országban, így Romániában is, elkezdődik a béke megtervezése, s képzeletben már felrémlik egy „új és szép világ.” A korabeli román napi sajtó hű tükre e terveknek. A politikai porondon ekkor két nagy tábor áll egymással szemben az úgynevezett történelmi pártok – Nemzeti Parasztpárt (NPP) és Liberális Párt (NLP) – illetve a baloldali pártok – Román Szociáldemokrata Párt (RSZDP), de mindenek előtt a nagy jövő előtt álló Román Kommunista Párt (RKP). Mindenki arra számít, hogy a háború befejezésével ők kerülnek hatalomra, s így ők szabhatnak irányt az országban történő dolgoknak. Ha abban az időben készültek volna közvélemény kutatások biztosan a Iuliu Maniu vezette NPP került volna ki abszolút esélyesként. Azonban az akkor néhány száz tagot számláló RKP tudta, hogy új szelek fújdogálnak Kelet-Európában, s bízott a mondásban, hogy hátulsókból lesznek az elsők. Mind a két tábor bízva saját győzelmében elkészítette saját terveit a jövővel kapcsolatban. Először is, ahogy nyugaton, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és a Benelux államokban is, a bűnösök megbüntetése került napirendre. Valakinek felelnie kellett az elmúlt négy év veszteségeiért, amelyek Románia esetében valóban kegyetlenek: Észak- Erdély elvesztése, háborús veszteség, holocaust. Mivel a román nép akkor sem – és a mai napig sem – volt hajlandó objektíven szembenézni a közelmúlt eseményeivel, előtérbe került az országban élő kisebbségek problémája. Azaz, mivel Antonescu és legszűkebb körének kivételével senkit sem tettek felelőssé a román politikai elitből, a korábban is jól bevált kissebségi kártya került kijátszásra. A két politikai tábor eltérő módon ítélte meg az eseményeket, s ennek megfelelően az esetleges kirovandó büntetést is. Míg a kommunisták – főleg a sajtón keresztül – hangsúlyozták, hogy augusztus 23. új korszak kezdete az ország történelmében, (s nekik lett igazuk) addig, a történelmi pártok az addig folytatott, és jól bevált kisebbségpolitikát akarták folytatni. Az alapvető eltérés a két tábor felfogása között az előző korszak megítéléséből adódott. A különbség lényege az, hogy diktatúrának tekintették-e a Romániában és Magyarországon 1940-1944 között működő politikai rendszereket. Mind a két tábor elismerte, hogy egy diktatúrát ráerőltetnek a népre, s ebből kifolyólag ez nem vállalhat felelőséget a meghozott döntésekért és az esetleges bűnökért. Míg a román politikai elit mindkét tábora elismerte, hogy az Antonescu vezette rezsim egy diktatúra volt, addig csak a kommunisták állították azt, hogy a „Horthy rendszer” is az volt. A kommunisták logikájából kiindulva mivel a „Horthy rendszer” egy „fasiszta diktatúra” volt, a magyar népet nem lehet felelőssé tenni az elmúlt négy évben elkövetett tettekért. Példaként azt hozta fel, hogy a Szovjetunió sem akarja megbüntetni az egész román népet az Odesszában és Ukrajnában elkövetet bűnökért (akkor még a közbeszéd témája volt ez is). Természetesen a kommunisták sem akartak szemet hunyni az elmúlt négy év felett (elvégre Észak-Erdély akkor Magyarország része volt), így követelték a magyar vezetők kíméletlen megbüntetését. Ezzel szemben a történelmi pártok azt hangsúlyozták, hogy a „Horthy rendszer” nem volt egy diktatúra, mivel a döntések a nép támogatását élvezték. Ebből kiindulva az egész magyar nép megbüntetését követelték. A büntetés módját azonban, a jobboldalon belül is különböző módon képzelték el. Az enyhébb büntetések – mint a politikai elit felelősségre vonása – mellett, mint megoldási lehetőség felmerült az esetleges kitelepítés is. Ezt szorgalmazták többek között az erdélyi ortodox püspökök, akik egyik levelükben arról írnak, hogy a szovjet hadsereg, a román hadsereggel vállvetve, azért küzd, hogy elűzze a németeket és magyarokat Erdély ősi földjéről. Egyes újságok még élesebben fogalmaztak. AGazeta Transilvaniei szerint ugyanis, a románok és magyarok közötti ellentét a végső megoldáshoz érkezett. A cikkíró szerint, meg kell érteni, hogy Erdély földjének nem lehet két gazdája, a magyar lakosság összes vagyonát el kell kobozni, s ebből fedezni azokat a károkat, amit a magyar hadsereg okozott a visszavonuláskor. A cikk végkövetkeztetése: magatartásuk miatt, az összes magyart, akik bebizonyították, hogy nem hűségesek a román államhozki kell emelni , s helyükre románokat telepíteni, hogy az összes román egy helyen éljen. Egy későbbi cikkben már enyhébben fogalmaz az újság: együtt akarnak élni a kissebségekkel, de ugyanakkor urai is akarnak lenni az országnak. A cikkíró javaslata: „mivel egyes betegségek csak hosszas karantén után jelentkeznek, ezt kell tenni a szászokkal és magyarokkal, hogy kiderüljön, valóban demokraták-e.” A kitelepítés, mint esetleges megoldás, hivatalos körökben is felmerült, ezt bizonyítja egy Ionel Poppal, a felszabadított erdélyi területek kormánybiztosával, készült interjú is. Szerinte: „amennyiben a magyarok lemondanak irredenta törekvéseikről, beilleszkedhetnek Romániába. E remény mellett azonban gondolni kell drasztikusabb megoldásra is, a lakosság kitelepítésére. Ez a kérdés azonban a béketárgyalásokon lesz eldöntve.” Mindezeket figyelembe véve, lehet örülnünk, kellene annak, hogy 1945-ben Romániában végül is a kommunisták kerültek hatalomra???   (A korabeli román sajtó magyarellenes kirohanásai az 1944 őszi napisajtó lapjain olvashatók: ld. főleg a Dreptatea, Gazeta Transilvaniei, valamint a România Liberă és a jól ismert Scânteia c. napilapokat).{mosimage} Sárándi Tamás történész t_sarandy@yahoo.com

«      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: