Keresési találatok: Barcelona

Tizenegyes-eső Londonban, meglepetés Athénban.

Első győzelmére hajt a címvédő, végre leszámolna a Kazannyal a Barca.

Litmanen 40-hez közel is képes káprázatos dolgokra.

A címvédő mellett a ManU is beragadt, Törökországban gálázott a Valencia.

A kék-feketék első csapatként szeretnék megvédeni BL-címüket.

Dabul és Perlaza ellen minden összeesküdött.

Bilbaóban és Barcelonában szélsőségesek zavarták meg az ünnepet.

Smyth az elődöntőig jutott a 100 méteres síkfutás számában – vakon.

Nagy Attilára történelmi tette után a jól megérdemelt pihenés vár.

A szatmári atléta számára az Európa-bajnoki elődöntő volt a végállomás.

A szatmári atléta bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe - nézd meg.

A mexikói válogatott védő a hírek szerint New Yorkba teszi át székhelyét.

A szatmári atléta célja az elődöntő, fontos változások kontinentális téren.

A szatmári atléta negyedik lett az előfutamban.

Nagy Attila kijutott a jövő héten kezdődő barcelonai Európa-bajnokságra.

Az argentin szélsőért 25 millió eurót fizettek a madridiak.

A katalán óriás David Villa után újabb támadót igazol a Valenciától.

Megtört az isztambuli átok, elmaradt viszont az előzés Itáliában és Hispániában.

Az Inter nem akart támadni, a győzni akaró Barcelona meg nem tudott.

A sírból kell kimásznia a Barcelonának az Inter ellen, ha tovább akar jutni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke 90 évesen hunyt el.

Milito két gólpasszal és egy góllal rukkolt elő, az Inter 3-1-re verte a Barcelonát.

Testvérharc és nagy visszatérések kedden az Inter – Barcelona elődöntőben.

A kis argentin négy góllal intézte el az Arsenalt, az Inter Moszkvában is nyert.

A Barcelona otthon, az Inter Moszkvában tartaná meg előnyét.

Az „Ágyúsok” 0-2-ről egyenlítettek a Barca ellen, sovány Inter-győzelem.

A Barcelona megszakítaná az Arsenal fantasztikus sorozatát.

A címvédőre az Arsenal vár, míg a francia csapatok egymással csapnak össze.

A címvédő lemosta a Stuttgartot, kettős győzelemmel jutott tovább a Bordeaux.

Ünnepelni készülnek a hazai szurkolók Barcelonában és Bordeaux-ban.

Európa húsz legtehetősebb csapata között egy második osztályú is található.

Stuttgartban az első, Pireuszban a második félidő volt jobb.

Óriásit küzdött a hétvégén az olasz címvédő, de fogy az előnye.

Olaszországban botlott az Inter, nyertek az üldözők, a Real feljött két pontra.

A címvédő tovább növelte előnyét Itáliában, Hispániában ismét nyertek a nagyok.

A csapat hozzájárul Katalónia lakosságának növekedéséhez.

Az IFFHS szerint a Steaua volt 2009-ben a legjobb román csapat.

Soha senki nem nyert eddig hat trófeát egy szezon alatt, ez most a Barcának sikerült.

Kapusgól mentette meg a Standardot, továbbment az Inter és a Barcelona.

A címvédő könnyedén verte az Intert, Bölönit nem kedveli Fortuna.

Minden jel arra mutat, hogy Robert Enke öngyilkos lett.

Csak nagyon nehezen nyert az Inter Kijevben, továbbjutott az Arsenal.

Nagy pofont kapott odahaza a Barcelona, az Inter ikszelt otthon a Kijevvel.

Nem született gól az Inter és a Barcelona mérkőzésén, nagy pechje volt Bölöninek.

Alex Alves ötven méteres bombája az év gólja lett Németországban.

Minden idők egyik legjobb román labdarúgója négy jelentést ismert el.

Passzjátékának köszönhetően a Barcelona legyőzte a tehetetlen Manchestert.

Rekordok döntögetésére készül a Barcelona és a Manchester United.

Büntetőkkel dőlt el az Olasz Kupa döntője, a Barcelona gálázott.

A Barcelona egyszer találta el a Chelsea kapuját, ám az elég volt a döntőbe jutáshoz.

A Magyar Televízió szerda este élőben közvetíti az összecsapást.

A Barcelona és a Chelsea taktikailag tökéletes meccset produkált, a foci rovására.

A Barcelona zsenijének őrzése kulcskérdés lehet a Chelsea számára.

A Barcelona és a Chelsea csak elrontani tudja a továbbjutását.

Rangadónak indult, mégis magabiztosan nyert a Chelsea és a Barcelona.

A Barcelona az 1937-es bajnoki címet szeretné megszerezni.

A Liverpool a Chelsea-vel találkozik a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben.

Az angol klubok idén is legyőzték az olasz együtteseket.

Juventus-Chelsea, ManU.-Inter, Real-Liverpool a BL nyolcaddöntőjében.

Érdekes sorsolást eszeltek ki a Primera Division izgalmasabbá tételére.

Hosszú restaurálás után a Fehérház  az Unicarm húsosüzletének ad otthont

Ötnapos útja végén sikeresen földet ért a Shenzou VI nevű kinai ürrakéta.  A mongóliai Gobi Sivatagban landolt az ürhajó, fedélzetén két asztronautával. A legénység egészségi állapota jó � közölte a CNN kínai sajtóforrásokra hivatkozva.  (KVR)

A folytatásban egy újabb mótszeről írunk a lelki feszültség ellen

6,2 millió euróban fognak kerülni a víztisztító javítási munkálatai.

Úgy tűnik, hogy mindenki jó üzletnek tartja a dinamikusan fejlődő mobilpiacot.

«      1   |   2   |   3   |   4   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: