Keresési találatok: rendőrség

Több mint 100 ezer ember halt meg kábítószer-túladagolásban az Egyesült Államokban a 2021 áprilisával zárult 12 hónapos időszakban.

A keddi nap folyamán arról értesítették a közlekedési rendőröket, hogy a 193A jelzésű megyei úton, Résztelek területén közlekedési baleset történt.

A rendőrök mindkét jármű vezetőjét alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, de ennek eredménye mindkét esetben negatív lett.

A hatóság mindhárom autóvezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetette alá, de mint kiderült, egyikük sem fogyasztott szeszesitalt, mielőtt kormány mögé ült volna.

A rendőrséget két férfi értesítette a bűncselekményről, mely során ismeretlen tettesek egy, a település területén leparkolt kamion üzemanyagtartájából kb. 100 liternyi gázolajat loptak.

A 112-es segélyhívóra befutó bejelentés nyomán egy feszítővágóval felszerelt tűzoltósági egység, illetve a SMURD és a megyei mentőszolgálat egy-egy autója sietett ki a helyszínre.

A hatóság lopás miatt bűnügyi dossziét nyitott a fiatalember nevére, viszont maga az étterem vezetője nem volt dühös a fiatalemberre.

A rendőrök a Szatmár megyei férfit a magyarremetei őrsre kísérték, majd a kihallgatást követően jogosítvány nélküli vezetés és lopás címszóval bűnügyi dossziét iktattak az elkövető nevére.

Az avasfelsőfalui rendőröknek sikerült azonosítaniuk a személyautót, mellyel a két férfi továbbállt, majd a jármű ismertető jegyeit továbbították a terepen levő kollégáknak is.

A baleset következtében az autó 46 éves, ugyancsak csanálosi utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

A hatóság keddi döntése értelmében a 23 éves fiatalember emberölés és a holttest meggyalázása miatt előzetes letartóztatásba került.

Miután az ügyészség közzétette a lány rekonstruált arcképét, valaki felismerte, majd bejelentést tett a rendőrséget: az áldozat családja Aradon, a Vlaicu nevű lakónegyedben él.

Annak ellenére, hogy Romániában jelenleg szigorúan tilos privát rendezvényeket, például esküvőket vagy keresztelőket szervezni, sokan fittyet hánynak a korlátozásra.

A banda az egyik legnagyobb bankrablása során augusztusban Sao Paulo állam 200 ezer lakosú Aracatuba városában a lakosokat is rémületben tartotta.

Az Indian Express napilap cikke szerint a csalás úgy lepleződött le, hogy a biztosító gyanút fogott és nyomozásra kérte a helyi, Mahárástra állambeli rendőrséget.

A rendőrségnek október 18-án jelentették, hogy egy 41 éves férfi október folyamán különféle szexuális cselekményekbe vont bele egy 11 éves kisfiút.

A tervezet előírásai szerint a törvényszegést a rendőrség állapítja meg a tanulók, a szülők vagy az iskola tanügyi személyzetének feljelentése alapján.

A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség tájékoztatása szerint a 112-es segélyhívó számra 11 óra 40 perc körül futott be a bejelentés, mely szerint a 19-es jelzésű országúton frontális karambol történt.

A bogotái vezetés korábban hárommilliárd peso, az amerikai kormány pedig ötmillió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki a bűnöző fejére.

Ibrahim Rotich-ot Mombasa Changamwe külvárosában fogták el, amint éppen egy szomszédos országba akart szökni az igazságszolgálatás elől.

A rendőrség mindkét esetben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt kezdeményezett eljárást.

Vasárnap délelőtt egy 39 éves, szatmári nő arról értesítette a rendőrséget, hogy 30 éves férje testi bántalmazással fenyegette.

A rendőrség tájékoztatása szerint egyik járművezető sem fogyasztott alkoholt indulás előtt, így az ügyben csak gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folyik vizsgálat.

A rendőrség tájékoztatása szerint az elkövető először kövekkel bedobta a ház két ablakát, majd megrongálta a ház előtt álló kocsit is.

Szerencsére ez az eset nem fajult tettlegességig, nem úgy, mint az a családi konfliktus, mely Túrterebestelepen történt az elmúlt héten.

Nem a fiú volt azonban az egyetlen, akit a napokban fogtak el a rendőrök.

A fegyelmi eljárás lezárását követően, a rendőrök jogállásáról szóló számú törvény alapján döntenek az ellenük foganatosítandó intézkedésekről.

A hatóság a baleset mindkét érintettjét alkoholszondás vizsgálatnak vetette alá, ennek eredménye mindkét esetben negatív lett.

A baleset következtében a kocsi vezetője és 39 éves utasa is megsérült, szerencsére csak könnyebben.

A rendőrség mindkét sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak vetette alá, ám az eredmények szerint egyikük sem fogyasztott szeszes italt, mielőtt kormány mögé ült volna.

Csütörtökön az erdődi rendőrök őrizetbe vettek egy 50 éves, oláhgyűrűsi férfit, akinek a szatmári bíróság döntése értelmében 250 napra börtönbe kell vonulnia.

​A rendőrségi vizsgálat során mindkét személyt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ám mint kiderült, egyikük sem fogyasztott szeszes italt.

A nyilvánosságra került felvételen egy, a Gorunului utcán található gondozóotthon lakói arról számolnak be arról, hogy a központ alkalmazottai megverték és éheztették őket.

A nagykárolyi rendőrök csütörtökön azonosították annak a betörésnek az elkövetőjét, aki az augusztus 24-re virradó éjszaka folyamán behatolt egy élelmiszerüzletből lopott több száz lej értékben.

[1]      «      2   |   3   |   4   |   5   |   6      »      [36]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: