Keresési találatok: oktatás

A szatmári Szakács Zsuzsanna Uruguay fővárosában tanítja magyarra a diaszpóra tagjait és a kultúránk iránt érdeklődőket.

Aláírta szerdán az oktatási miniszter a 2016/2017-es tanév rendjéről szóló rendeletet.

Gyermekközpontú és kiszámítható iskolarendszerre van szükség!

A TMD becslése szerint jelenleg 100-150 magyar diák tanul a temesvári egyetemeken.

Népi hangszereken szeretnél játszani? Van lehetőség a tanulásra!

Negyedik alkalommal szervez találkozót pedagógusoknak a Püspökség Világiak Irodája.

A romániai magyar pedagógusok valamennyi közvitára bocsátott változatot elutasítják.

Kicsiket, nagyobbakat és felnőtteket tanítanak minden csütörtökön.

Az erdélyi magyar egyházaknak, és oktatási intézményeknek nyújtott támogatásokról számolt be Soltész Miklós.

Gyengébbek a magyar gyerekek, akiket román iskolába írattak.

Negyedszáz tanintézmény folytathat programon kívüli tevékenységet a megyében.

A nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását hátrányosan érintő tanügyi törvénytervezetről indult közvita.

A hétvégén digitális oktatási anyagokkal ismerkedhetnek meg a tanárok a Kölcseyben.

Az új jogszabály elkészülhet az év végéig - jelentette be csütörtökön Sorin Campeanu.

Április 29-én ismerkedhetnek meg az iskola működésével, tanáraival és diákjaival a nyolcadikosok.

Háromszázöt tanintézmény alig felének van megoldva az őrzése.

Az ünnepi rendezvénynek a Dinu Lipatti Filharmónia adott otthont.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara segítséget kér a marosvásárhelyi magyar gyógyszerészképzés ügyében.

Aradi oktatási intézményekben vett részt bemutató órákon pénteken a Magyarországon román nyelven oktató pedagógusok egy csoportja - tájékoztatott róla az Agerpres hírügynökség.

Havi 50 és 100 euró közötti támogatást kapnak az oktatók.

Csökken a tanügyi intézmények és a hadrendbe fogható oktatók száma a 2015-2016-os tanévben.

A gyermekeket népi játékokra, a felnőtteket a szatmári tánc alapjaira tanítják.

Még vannak szabad helyek a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés által szervezett nyelvtanfolyamra.

Számos program vár a gyerekekre a hét folyamán az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében.

Az óvás következtében hat tanár ért el címzetes állást érő jegyet.

Eddig nem volt magyar népzeneoktatás Szatmár megyében - ezen változtat a nagykárolyi Rekettye Egyesület.

Az iskola helyek kevesebb mint 10%-át foglalták el.

A hétvégén esedékes választások körzeti elnökeinek tartottak képzést szerda délután a Szatmár Megyei Prefektúra nagy gyűléstermében.

Szerdán ért véget a püspöki konferencia, amelyet Nagyváradon rendeztek.

Hármas összefogásnak köszönhetően indulhat meg a valós integráció egy újabb lépcsőfoka Nagykárolyban.

Közeleg a „Szülőföldön magyarul” pályázat leadásának határideje.

Az RMDSZ javaslatára kormányhatározattal lehet önálló karokat létrehozni az egyetemeken.

Az erdélyi magyar oktatás minőségét kifogásolja a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.

Huszonötezer személyt látott el tanácsokkal tavaly a forrásközpont.

Az oktatási miniszter szerint törvénytelen a pénzgyűjtés.

Ebben az évben is folytatódik a népi játékok és táncok oktatása a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

Az egyetemek 2014-től már nem rendezhetnek olyan felvételit, amelynél a középiskolai osztályzatok is számítanak.

Az évtized végéig 235 erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás egy kutatás szerint.

Az egyetemisták magasabb költségvetési támogatást követelnek.

A kisebbségi oktatás specifikumairól tartottak tanácskozást.

A megyei tanács nagy gyűléstermében tartották a BBTE óvó- és tanítóképzőjének évnyitóját.

Az Európai Nyelvek Napját is megünnepelték a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

A diákigazolvány 5 és 100 százalék közötti kedvezményt biztost.

A Consult Scolari Egyesület a január-május közötti időszakban 4 oktatási programot bonyolított le.

Húsz frissen végzett szakács vizsgázott sikeresen a Kisiparosok kamarája által szervezett tanfolyamon.

A román felsőoktatás anakronisztikus, nincs összhangban a munkaerőpiac kérelmeivel.

A 12. osztályok végzősei június 10-én, hétfőn kezdik az érettségi vizsgát.

A tavalyi esztendő hasonló periódusához képest kétségtelenül jobbak a mutatók.

Első lépésben április 20-ig lehet beíratni az előkészítő és az első osztályokba a gyerekeket.

A diákok április 21-ig nyújtatják be a kérvényeket iskolájuk titkárságán.

Kihirdették az Tanügyi Minisztérium által meghirdetett országos tantárgyversenyek díjazottjait.

Új magyarságismereti anyag készült a 13-15 éves korosztálynak.

Több száz gyermek tett látogatást a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szociális intézményeiben.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium négy újabb cserediákot lát vendégül.

A főgimnázium több cserediákprogramba is bekapcsolódott ebben a tanévben.

Szatmár megyében is kezdetét vette az erőszakellenes kampányhét.

A szakiskolai oktatásban részt vevő diákok 200 lejes ösztöndíjban részesülnek havonta.

A 10-es Számú Gimnázium Zöld cimborák csapata látogatott szerkesztőségébe.

Tanintézmények jelentkezését várják a „Zöld sarkok a szabadtéri oktatás céljából" versenyre.

„Tudj többet, legyél jobb" néven zajlik tovább a tavaly bevezetett „Iskola másként" hete.

Fontosnak nevezik a nyelvtanulást támogató környezet megteremtését.

Kereskényi Gábor képviselőjelölt szerint az új oktatási törvény alkalmazása nagyban érinti majd a magyar lakosságot.

Vizsgálódik A székelység története című tankönyv ügyében a román oktatási minisztérium.

A Református Gimnáziumban multimédiás terem segíti elő a diákok oktatását.

A 2012/2013-as tanévben alakuló központ a tehetséges diákok kiemelkedésének színterét adja.

A neveléstudományok kar szatmári tagozata a Megyei Tanács dísztermében tartott tanévnyitó ünnepséget.

Nem mindegy, ki hova, melyik uniós tagállamba születik - állapítja meg egy jelentés.

Angol tábort szervezett a nyár folyamán a diákoknak két kölcseys tanárnő.

Tanévnyitó ünnepségékkel veszi kezdetét a 2012/2013-as iskolai év.

A Szatmár megyei börtönből összesen 21 fogvatartott iratkozott be a 2012/2013-as tanévre.

Vakációs gyerek-bibliahetet tartottak a Szamosdobi Református Egyházközségben.

Halottnak nyilvánítás, vulkánkitörés, polgárháború - egyebek közt ilyen kifogások vannak.

A Szatmár megyei előkészítő osztályokba összesen 2232 diák jelentkezett.

Szatmár megyében nagy esélyük van azoknak, akik vezetői pozícióra vágynak.

Naponta ismerkednek a gyerekek a lovakkal a Károlyi kastély kertjének hűsében.

Szatmár megyében összesen 123 pedagógus vett részt a július 17-i véglegesítő vizsgán.

Négy kategória közül háromban szatmári diák is dobogóra állt a közlekedési versenyen Slatinán.

Úszni mindenki tud, aki megtanult – ha még nem, akkor itt az ideje, hogy megtanulj.

A Szatmár megyei oktatók a Mihai Eminescu Nemzeti Kollégiumban vizsgáznak.

[1]      «      2   |   3   |   4   |   5   |   6      »      [6]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: