Keresési találatok: Kormány

Pénzügyi szakemberek szerint napokon belül 4,7-re is módosulhat a román nemzeti valuta értéke az euróval szemben.

Jövő évtől a nyugdíjpont értéke a kormányprogramnak megfelelően nőni fog, függetlenül a koalíció napirendjén lévő nyugdíjtörvénytől - nyilatkozta Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Több adó- és járulékintézkedést jelentett be csütörtökön a román kormány; emelik a minimálbért, megadóztatnák a profitjukat Romániából külföldre menekítő multinacionális vállalatokat

Az intézmény a Nép Ügyvédjének önálló entitása lesz, amely kizárólag a gyerekek jogainak védelmével foglalkozik.

Bukarestben, Kolozsváron és Brassóban is tüntettek vasárnap este a kormány néhány tervezett intézkedése ellen

Nem vet ki szolidaritási adót  a jól kereső munkavállalókra a román kormány.

 A kormány csütörtöki ülésén egy memorandummal elfogadta a kabinet tagjaira vonatozó viselkedési kódexet. 

A kormány közzétette a szeptember elsejéig megvalósítandó célkitűzések lajstromát.

A polgármester szerint el kell magyarázni a lakosságnak, hogy mi számít nedves vagy száraz hulladéknak - végső esetben pedig büntetés kiszabására is lehetőség van.

A támogatásokat fele-fele arányban az EU, illetve az állam fedezi majd.

A Tudose-kormány elhalasztaná a további áfa-csökkentést.

Bemutatta Liviu Dragnea az új kormány tagjait.

Tudose kész lemondani a miniszterelnöki tisztségről abban az esetben, ha Dragnea kormányfő lehet.

Klaus Iohannis államfő hétfő délutánra hívta egyeztetésre - politikai súlyuk sorrendjében - a parlamenti pártokat.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a liberális ALDE továbbra is közösen akar kormányozni.

De jure  létezik, ám de facto nincs kormánya Romániának.

Az erről szóló miniszterelnöki döntés hosszas huzavona után jelent meg a közlönyben.

Miniszterek nélkül maradt a kormány, a koalíció megvonta a bizalmat Sorin Grindeanu kabinetjétől, a miniszterelnök mégsem hajlandó lemondani...

Szabadnappá nyilvánította csütörtöki határozatával a kormány június 2-át.

Több száz terület kisajátításáról döntött csütörtökön a kormány, a közlekedési minisztérium súlyos milliókat fizethet.

A kormány szerdai ülésén jóváhagyta a környezetvédelmi alap költségvetését - körülbelül egymilliárd lejt különített el környezetvédelmi programokra.

175,5 millió lej az előző évi keretből maradt fenn.

Kevesebb mint két hónappal beiktatása után komoly változásokat eszközölnek a Grindeanu-kormányban.

Ügyészségi források szerint Busuioc-ot tanúként hallgatták ki .

Negyedik hete tiltakozik a fiatal városi középosztály a büntetőjog módosítását célzó tervek ellen.

Fogynak a tüntetők, de azért az ország legtöbb nagyvárosában megmozdultak a kormány ellen.

A bizalmatlansági indítvány megszavazására nincs esély, az meg fog bukni.

A politikus cáfolta, hogy feszültségek lennének a párton belül.

Szatmárnémetiben szombaton és vasárnap közel 5 ezren vonultak az utcára.

A döntés már megjelent a hivatalos közlönyben.

Sajtótájékoztatót tartott Liviu Dragnea és Sorin Grindeanu.

A Hotnews szerint Dragneát meg kell állítani, még mielőtt tönkreteszi Romániát.

Egyes hírforrások a bukaresti tömeget 150 ezresre saccolják.

Az RMDSZ szerint az emberek mostani felháborodása jogos.

Sürgősségi rendelettel módosították a büntető törvénykönyvet.

Kelemen Hunor: Romániában meg kell erősíteni a jogállamiság kereteit biztosító intézményeket.

Az ország több városában tüntettek a kormány tervezetei ellen.

Jelentős többséggel megszavazta a bukaresti parlament kedden Sorin Grindeanu kormányát.

Az RMDSZ szerint a többség-kisebbség viszony javítására keresnek megoldást.

Alkalmi parlamenti együttműködésről tárgyal az RMDSZ a szociáldemokratákkal.

A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a PSD, így koalíciós kormány alakul.

Vereséget szenvedtek az alkotmányos berendezkedés mélyreható átalakításáról szóló népszavazáson.

A kormány magasabb gazdasági növekedésre számít, mint korábban.

Daniel Ortega elnököt elemzők szerint jó eséllyel újraválaszthatják, a felesége lehet az alelnök.

A miniszterelnök azt mondta: megbeszélést kezdeményez az ügyben a távközlési miniszterrel.

A parlament ugyan elfogadta, mégsem lehet kihirdetni a törvényt.

A kormány elfogadta az ország 2020-ig érvényes közúti közlekedésbiztonsági stratégiáját.

Elfogadta a Többközpontú Románia 2035 című területfejlesztési stratégiát a szakértői kormány.

További intézkedéseket is hoztak a lakossági energiaár liberalizációja érdekében.

Megemelte a kormány a fiatalok lakáshitelezésére szánt garanciakeretet.

Éles támadást intéztek a szociáldemokraták a parlamentben hétfőn Dacian Ciolos kormánya ellen.

A kormány szerint a Fogarasi-havasok nemzeti park "Európa Yellowstone-ja" lehet.

A biztosítási kötvényeket ezentúl fél évnél rövidebb időre is meg lehet majd vásárolni.

Az államfő szerint a szakértői kabinet csak egy korlátozott időtartamra jelentett megoldást.

Nemzeti gyásznapot hirdetett a kormány péntekre az olaszországi földrengés román áldozatai emlékére.

A választási eredmények függvényében az RMDSZ-t is bevonnák a kormányba.

Az RMDSZ nyitott arra, hogy a szakértői kormány megbuktatásáról tárgyaljon a PSD-vel.

Alkotmányossági óvást terjesztett be a kormány a parlament által megszavazott köztisztviselői bérpótlék ellen.

Örülhetnek a mezőgazdászok és a tudományos kutatók.

Bármilyen tudományos munka ezentúl legfeljebb húsz nappal csökkentheti a büntetést.

Ösztönzik a hivatalokat, hogy a papíralapú ügyintézésről térjenek át az elektronikus megoldásokra.

Mediafax: az önkormányzati eredmények újabb baloldali kormányzást vetítenek előre.

Letett a Dacian Ciolos vezette kormány megbuktatásáról a PSD körül tömörülő parlamenti többség.

A Brancusi-szobor valójában 11 millió euróba kerül, ötmillióval beszáll a vásárlásba a román állam is.

Közvitára bocsátotta a kormány a közalkalmazotti bérek kiigazításáról szóló tervezetet.

Háromnapos nemzeti gyászt hirdettek kedden Belgiumban, miután délelőtt két helyszínen is terrortámadást hajtottak végre Brüsszelben.

Az ukrán kormány megtiltotta az állami tisztviselőknek, hogy nyilvánosan bírálják az ország vezetését.

Haladékot kért a bukaresti kormány a börtönállapotok javítását célzó ütemterv kidolgozására.

Megnövelte legutóbbi ülésén a kormány a menedékkérők ellátására szánt pénzösszeget.

A kormány szerdai ülésén elfogadta, hogy májustól 1250 lejre emelkedjen a minimálbér.

Májustól 1250 lejre emelik a minimálbért - jelentette a Mediafax hírügynökség.

A megoldás révén elkerülhető egy sor visszaélés, nagyobb lesz a rend a menekültügyi rendszerben.

A Koszovó és Szerbia között kötött megállapodás és egy Montenegróval kötendő egyezmény ellen tiltakoztak.

A hiány magába foglalja a Ponta-kormány által tervezett adócsökkentéseket és béremeléseket egyaránt.

A Ciolos-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat.

A csere miatt feltehetően késni fog a kormány beiktatása.

Toleranciát és identitásmegőrző politikákat ígér a kormányprogram.

Bemutatta miniszterjelöltjei listáját Dacian Ciolos kijelölt miniszterelnök.

A román médiában megjelentek pénteken az első nevek, amelyek "biztosan" szerepelnek a kormánynévsorban.

[1]      «      2   |   3   |   4   |   5   |   6      »      [8]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: