Keresési találatok: gyilkosság

Gyilkossággal ért véget egy, a közösségi hálón kipattant konfliktus Krassó-Szörény megyében.

A férfi kiadatásáról a Nagyváradi Táblabíróság dönt.

Adrian Hladii kiugrott az ablakon, amikor rátörtek a kommandósok.

A féltékeny férfi megsebesített egy másikat, majd elrabolta és agyonlőtte volt barátnőjét.

A megyében a tavalyi évben összesen öt gyilkosság történt.

Férj és feleség még tavaly márciusban késelték halálra vendégüket.

A múlt századi orosz történelem egyik legrejtélyesebb és legellentmondásosabb személyisége volt.

A rendőrség azonosította a holttestet, a vizsgálatok eredményei nem utalnak gyilkosságra.

Egy félreeső helyen, az autója mellett találták meg holtan, nyakán vágások nyomaival.

A Szatmár Megyei Törvényszék súlyos büntetést szabott ki a tavalyi mikolai gyilkosság elkövetőire.

"A legyilkolt bocs nevében követeljük a hatóságok lemondását" - fogalmaztak a szervezők.

Szerdán hozott jogerős határozatot a bukaresti legfelső bíróság.

Gyilkos és áldozata együtt éltek korábban.

A férfi szombat este szúrta meg vitapartnerét, aki belehalt sérüléseibe.

A fiatal férfi halálosan megsebesített egy nála 11 évvel idősebb férfit.

Nem akarta, hogy magyar földbe temessék.

Kolozsváron fogták el a férfit, aki szerda délután Nyíregyházán gyilkolt.

Két holttestet is találtak a hétvégén: az egyik öngyilkos lett, a másikat lehet, hogy meggyilkolták.

Fegyveres támadás áldozata lett csütörtökön a brit Munkáspárt egyik alsóházi képviselőnője.

A gyilkosságok arányát is tekintve a legbiztonságosabb megyék közé tartozik Szatmár.

Korábban 19-szer utasították el a feltételes szabadlábra helyezésre vonatkozó kérvényét.

Emberölés, illetve bűnrészesség vádjával előzetes letartóztatásba helyezték L. Angélát és Zoltánt.

A gyilkosságot elkövető kamaszoknak a jelek szerint társaik voltak – kérdés, ki a gyilkos?

Rendőr-egyenruhások gyilkoltak - a hondurasi mészárlás feltehetően bandaháborúhoz köthető.

Letartóztatták csütörtökön Máltán a brutális gyilkosság elkövetésével gyanúsított, európai körözés alatt álló lengyel könyvtárost.

Az első hírek szerint heten meghaltak és hárman megsérültek.

A gyilkossággal vádolt brit nemes ügyéből akár krimit is lehetne írni.

Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították Nagybányára a vámfalui férfit.

Spanyolországban letartóztatták a legnagyobb európai drogcsempészhálózat vezetőjét.

Az idén elfogott férfi ellen is előre kitervelt szándékkal elkövetett gyilkosság a vád.

A vád ellene előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.

A 36 éves férfi május végén részegen késelte halálra idős szüleit a kis szatmári faluban.

Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat a férfi ellen.

A 81 éves mikolai nő lakásába pénzért hatoltak be gyilkosai.

A hatóság szerint valószínűleg gyilkosság történt.

Dylann Roof egy templomban agyonlőtt kilenc afroamerikai hívőt.

A hatóságok bejelentése szerint a két feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.

A ház tulajdonosa rálőtt a kiérkező rendőrökre, mielőtt letartóztatták.

A vizsgált időszakban hétszáz rendőr és katona, valamint 550 civil halt meg.

Marcel N. brutálisan végzett szüleivel, anyját szinte keresztre feszítette.

A 36 éves férfi vasárnap hajnalban brutális kegyetlenséggel végzett szüleivel.

Kilenc halottja van egy motoros bandák közötti texasi összecsapásnak.

Hat emberrel, majd magával is végzett egy 55 éves férfi a vajdasági Martonoson.

Középkorú férfi ölt meg egy idős nőt szerda este, a gyilkost a rendőrkutya segítségével fogták el.

Az igazságügyi orvostani szakértő szerint nem történt gyilkosság a péntek hajnali tűzeset kapcsán.

Gyilkossági kísérlet miatt indítottak eljárást a brutális férfi ellen. Előzetes letartóztatásba helyezték.

Egy utcai kamera felvétele ellentmond a rendőrség feltételezésének.

A szatmári főügyész elismerte, a DNS-vizsgálat egyelőre semmilyen eredményre nem vezetett.

Tucatnyi megvesztegetésre derült fény 2014-ben.

Gyertyagyújtással és néma főhajtással emlékeztek a hat éve meggyilkolt Marian Cozmára.

Szatmár megye útjain az elmúlt évben 26 személy halt meg közúti balesetben.

Súlyos szívritmuszavart előidéző készítményt injekciózott a betegek szervezetébe.

A férfi Baltimore-ból jött, ahol előzőleg meglőtte és súlyosan megsebesítette barátnőjét.

Még keresik az Egyesült Arab Emirátusokban élő kétgyermekes anyuka gyilkosát.

Felmentéssel zárult a volt egyiptomi elnök több száz tüntető meggyilkolásával kapcsolatos pere.

A lakosság segítségét kérik a képen látható férfi kézre kerítésében.

Eddig nem derült ki, hogy a férfinak bármilyen vitája lett volna azokkal, akiket leszúrt.

A főügyész szerint nincs ok a pánikra Szatmárnémetiben – elkészült a gyanúsított fantomképe.

Egyre több rémhír terjeng szatmárnémetiben meggyilkolt nőkről - sokan nem mernek kimenni este az utcára.

A magyar sajtó fontos hasonlóságokat vél felfedezni.

Péntek délben kísérték utolsó útjára a Szamos-parton meggyilkolt színésznőt.

A rendőrség kedden elkezdte a kihallgatásokat a hétfő hajnali gyilkosság ügyében.

Brutális és megdöbbentő gyilkosság történt Szatmárnémetiben.

Ügyészi és védelmi fellebbezések miatt nem jogerős az elsőfokú ítélet.

A meggyilkolt sportoló szüleit szakértői orvosi vizsgálatnak vetik alá.

A férfi 2010-es törvénymódosításnak köszönheti, hogy nem végezték ki.

Lépre csaltak és meggyilkoltak egy férfit, a nő további 22 gyilkosság elkövetésével dicsekszik.

Bűnügyi vizsgálat indult James Foley Szíriában terroristák által végrehajtott kivégzésének ügyében.

A két barát között hirtelen kialakult vita gyilkossággal ért véget: a Padurii utcában találták meg a holttestet.

A rapper szeretné, ha a tettesekre kiszabnák a méltó büntetést.

Az állapotos feleségét és két kisgyermeküket gyilkolhatta meg.

A késelő azt mondta, hogy egy sokkoló, nagy tettet akart elkövetni.

Vérbe fagyva találta meg fia a 81 éves szatmárudvari nőt.

A legnagyobb észak-írországi katolikus párt elnökét gyilkossággal vádolják.

Ovidiu Detesan közel eddigi életének megfelelő időt tölthet rácsok mögött embertelen tette miatt.

A Szatmár Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészség lezárta a nyomozást.

Egyre gyakoribb az orvosok elleni erőszak Kínában.

Miranda Barbour 13 évesen lett egy sátánista szekta tagja.

[1]      «      2   |   3   |   4   |   5   |   6      »      [6]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: