Keresési találatok: Oroszország

A Tomszki Állami Egyetem kutatója, Jurij Dildin által vezetett vizsgálatot, amelyet rövidesen a Zootaxa folyóiratban publikálnak, orosz, cseh és német kutatók végezték.

A kevesebb mint két hónapos, emberekkel végzett klinikai tesztek után a világon elsőként jegyezték be Covid–19 elleni vakcinát Oroszországban.

Oroszország szombaton védelmébe vette az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), mondván, hogy az rendesen ellátja feladatát a koronavírus-járvány keltette válságban.

Országos adatot egyelőre nem közöltek, de a moszkvai növekményből és a pénteki számokból kiderül, hogy több mint 5200 igazolt fertőzött lehet Oroszországban.

Oroszország katonaorvosokat, fertőtlenítő-járműveket és orvosi műszereket küld Olaszországba, hogy segítse az új típusú koronavírus okozta járvány elleni harcot - közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnapra virradór

A törvény nem írja elő az orosz szoftverek kizárólagos alkalmazását, de orosz programokat mindenképpen telepíteni kell az említett eszközökre.

Az Azbuka Vkusza prémium kategóriájú élelmiszerüzlet-lánc heti mintegy ezer csomag húshelyettesítő eladására számít a több mint 12 milliós Moszkvában.

A technológia a jövőben hozzájárulhat az agyhullámokkal vezérelt telefonok megalkotásához és az orvostudomány fejlődéséhez.

A tüzek füstje 800 orosz település és a mongol főváros mellett elérte Alaszkát és Kanada nyugati partvidékét.

Az elkövetőt tetten érték, miközben megpróbált felrobbantani egy vízszűrő állomást a kelet-ukrajnai Harkiv megyében.

A rendőrség kezdetben elutasította a lopás lehetőségét, de később mégis elindított egy bűnügyi nyomozást, hogy ennek a végére járjon.

Az orosz verzióból a kábítószer- és alkoholfogyasztást ábrázoló jelenetek mellett kimaradt az a közlés is, hogy Elton John melegházasságot kötött és gyerekeket nevel.

Szerinte ehhez becsületességre és még pragmatikus és felelősségteljes hozzáállásra lenne szükség az ukránok részéről.

A többször felhasználható űrhajóból, amelyben mindenkinek személyes ablaka lesz, az utasok 180-220 kilométeres magasságból tekinthetnek majd le a Földre.

Hozzáfognak Kalibr manőverező repülőgépek szárazföldi változat, illetve a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakéta fejlesztésének.

Ha a közigazgatási eljárás megállapítja a vállalatok mulasztását, akkor a hatóság 5 ezer rubel bírsággal sújthatja őket.

Új vállalkozását a posta azzal indokolta, hogy szerepet kíván vállalni a rossz minőségű alkoholtermékek forgalmának visszaszorításában.

Ennek ellenére a megkérdezettek 47 százaléka szükségesnek tartaná a román-orosz kapcsolatok javítását.

Az USA felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást 

Oroszország még az idén hajlandó lenne békeszerződést kötni Japánnal a második világháború végleges lezárásaként

A föld alatti közlekedés közben való olvasás lehetőségeit bővítik egy kezdeményezéssel. 

A gyakorlatban csaknem 300 ezer katona fog részt venni.

A támadások célpontjai amerikai politikai intézmények voltak.

Románia kulcsfontosságú szerepet játszik a NATO-ban, területén ballisztikus rakéták elhárítására szolgáló rendszer működik.

Nagyban zajlik a foci vb, a rajongók szabadtéren is hódolhatnak szenvedélyüknek.

Moszkva következetesen tagadja, hogy köze lett volna a tragédiához.

Jorge Sampaoli, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 23 fős keretét az oroszországi világbajnokságra. 

A fehér és barna szőrű farkast egy tanuló tervezte.

A helymeghatározó funkciónak köszönhetően megállapítható például az, hogy a labda átjutott-e a gólvonalon.

A színjáték által nem csak az újságíró, hanem több más potenciális áldozat életét is megmentették.

A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas és a teljes legénység életét vesztette.

A becslések szerint a 20 millió dollár értékű kupát 18 karátos aranyból 1971-ben egy olasz szobrász, Silvio Gazzaniga készítette.

A delfinek éhen haltak, miután nem akartak engedelmeskedni új gondozóik parancsainak.

Vlagyimir Putyin a hivatalos adatok szerint a szavazatok 76,7 százalékával nyerte meg az elnökválasztást. A hétfői eskütételét követően újabb hat évig kormányozhatja az országot.

Oroszország nem folytat klasszikus katonai agressziót a NATO ellen, hanem a hibrid háborúra helyezi a hangsúlyt.

Az orosz biztonsági szolgálat tavaly több mint húsz terrorcselekményt akadályozott meg.

A bűnszervezetben már a férfi utódját is kijelölték.

A helyszínen már megkezdték a romok eltakarítását.

Az újraválasztott elnök a szavazatok több mint 70 százalékát vitte el.

Ukrajnában teljesen ellehetetlenítették a szavazást.

Oroszország 2019-ben missziót küld a Marsra, a Hold pólusain pedig szakemberei víz után fog kutatni -állítja az elnök.

Oroszország lakossága lassan eléri a 147 millió főt.

A szerkezeteket 2021-ben szerelik majd össze és 2022-ben megkezdődik a tesztelésük.

Az első információk szerint sem az utasoknak, sem a legénységnek nem volt esélye a túlélésre. 71 fő utazott a gépen. 

A gép előtte menekülő civilek támadásában vett részt.

Egy pár azonos nemhez tartozása nem szerepel a házasság kizáró okai között, mégis hamar érvénytelennek nyilvánították a két férfi frigyét.

 

A két elnök viszonya is lehetne jobb, ám ennek az amerikai belpolitikai helyzet szerinte nem kedvez.

A válaszadók 72 százaléka nagyhatalomnak tartotta Oroszországot, és csak 22 százalékuk volt ezzel ellentétes véleményen.

A másfél éve megnyitott új távol-keleti űrbázisról most másodszor bocsátottak fel űrhajót.

Az orosz elnök mindezt a civil társadalom fejlesztése és az emberi jogok kérdésében illetékes tanács hétfői moszkvai tanácskozásán jelentette ki.

Oroszország embargót vezetett be a román élő sertésre és hústermékekre a sertéspestis miatt.

Dmitrij Rogozin Moldovába tartó repülőgépét nem engedték be a román légtérbe, Budapesten pedig nem hagyták leszállni.

Az amerikai képviselőház kedden szinte egyhangú szavazással fogadta el a törvénycsomagot.

A rendhagyó koncert Kijevben volt - az Ukrajnát marcangoló és szétszaggató fegyveres konfliktus újabb abszurd arcát mutatta meg.

A határozat július végén lép hatályba, és januárig hosszabbítja meg a szankciókat.

Lefordult egy töltésről egy zarándokokat szállító autóbusz Szibériában.

Az oroszok 69 százaléka ellenségnek tartja az Egyesült Államokat, felük pedig Ukrajnát is.

Kilenc embert lőtt le egy kerttulajdonosi összejövetelen egy férfi a hétvégén.

Mint mondta, több ország kísérletet tesz Oroszország feltartóztatására.

  A hvg.hu portál azt írta, Magyarországra is elért a vírus, a Telenor érintett az ügyben.

Az elmúlt fél évtized során tizedére csökkent a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények száma.

Az oroszok 64 százaléka azt szeretné, ha Vlagyimir Putyint jövőre még egy ciklusra elnökké választanák.

A merénylő két embert megölt, mielőtt végeztek vele.

Akbarzson Dzsalilovot nevezték meg a szentpétervári metróban elkövetett robbantás gyanúsítottjaként.

Szijjártó szerint a szankciók nem hatékonyak és kártékonyak.

[1]      «      2   |   3   |   4   |   5   |   6      »      [9]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: