Keresési találatok: Kína

Kínai befektetőket vonzanának Szatmár megyébe: Huo Yuzhen nagykövet-asszonynak tetszett amit itt látott.

A hongkongi tüntetők azzal vádolják a hatóságokat, hogy a maffia embereit küldik ellenük.

Rohamosan - napi több mint ezer fertőzöttel - nő a dengue-lázasok száma.

A három tudós alapjaiban alakította át a világítási technológiát.

Közösségi oldalak lettek elérhetetlenek, de a központi média is óvatosan kezeli az eseményeket.

Az új tengeralattjárót kínai tudósok szuperkavitációs (légbuborékos) technológiával fejlesztik.

A férfi 2010-es törvénymódosításnak köszönheti, hogy nem végezték ki.

A szigetet több mint 1900 száz éven felüli polgár lakja és körülbelül 1,2 millióan élnek rajta 60 év felettiek.

12 éves anyjukat kétszer is mesterségesen megtermékenyítették.

Emigráns ujgurok szerint hagyományos életmódjuk gyakorlásában korlátozzák a muszlim őslakosokat.

Kína felszólította: tartsa tiszteletben az újjászületés történelmi gyakorlatát.

A kínai turisták tavaly 128,7 milliárd dollárt költöttek el külföldön.

Az óriási sárga gumikacsa után, a kitaláló a kínai kultúra ihlette nyúllal állt elő Tajvanon.

Az élelmiszerek esetleges szennyezettségét mutatják ki az evőpálcikák.

Oroszország és Kína az amerikai haditechnikai fölény felszámolására törekszik - mondta.

Vasárnap számolt be Dorel Coica polgármester az augusztus 14 és 19 között Kínában tett látogatásáról.

Hatalmas népszerűségnek örvend a kínai strandokon az arcot teljesen fedő napvédő maszk, a Facekini.

Egy Kínában nyilvánosságra hozott sokkoló japán vallomás tanúskodik.

Vang Csien-lin Beverly Hillsben építi fel amerikai szórakoztatóipari vállalkozásának székhelyét.

Az eset még a hét elején történt a kínai fővárost, Pekinget az észak-kínai Harpinnal összekötő autópályán.

A vállalat vezető nélküli biciklik fejlesztésén is dolgozik.

A kezeletlen betegség következménye májcirrózis és májrák lehet.

Legalább 13 ember életét oltotta ki Kína idei tizedik tájfunja és 2,5 millió lakosnak okozott kárt.

A veszélyes skorpiókra Kínában találtak rá a vámosok egy csomagocskában.

Ötvenkét kilométeres kör alakú részecskegyorsító tervezésébe kezdett Kína.

Az új őrület kiváltásában meghatározó szerepük van a vámpíros amerikai televíziós sorozatoknak.

A kínai állami televízió potenciális nemzetbiztonsági veszélynek tartja az iPhone-okat.

Ennek hátterében az áll, hogy státuszszimbólumként használják a felhőkarcolókat.

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a feleknek tiszteletben kell tartaniuk egymás szuverenitását.

A film gyártói ígéretet tettek egy cég logójának bemutatására, de ez mégsem történt meg.

A sújtólégrobbanás szombaton az esti órákban történt Hszincsiangban.

Alig küldenek már SMS-t az emberek Kínában, ahol az internetes csevegőprogramok vették át a virtuális beszélgetés terepét.

A testi fenyítés túlzásba vitele egy 19 éves lány halálához vezetett.

Az egy kilométer magas épület lég- és víztisztítóként is funkcionál majd.

Legkevesebb 27 halottja van a legutóbbi esőzéseknek Dél-Kína hat tartományi szintű régiójában, két embert még nem találnak - jelentette pénteken az országos katasztrófa-elhárítási központra hivatkozva a kínai média.

A kegyvesztett ókori főhivatalnokra, Csü Jüan költőre emlékeznek.

Emiatt a kórházak szülészeteinek több ágyról kell gondoskodniuk.

A kétnapos rendezvény elsősorban a véletlenszerű vakrandikra alapozott.

Az állatokat legálisan importálják: haláluk természetes okok miatt következett be.

Tizenegy embert ítéltek egytől hét évig terjedő börtönbüntetésre.

A másolat bár nem sikerült tökéletesre, egyértelműen emlékeztet az eredetire.

Az adatok szerint az EU-é a legnagyobb szelet a tortából.

A világ első pandás hotelje nyílik május elejével Kínában - a kelet-ázsiai ország legnépszerűbb állatát középpontba állító különleges szálloda már most hatalmas érdeklődésnek örvend.

A tervek szerint a létesítményben formaöntés, dekoráció és csomagolás is zajlik majd.

Jó befektetésként is szolgálhat az a speciális biztosítási termék, amelyet "szerelmi biztosításként" árulnak Kínában.

Azokban a családokban, ahol legalább az egyik szülő egyke, engedélyezik a második gyermeket is.

Az agydaganattal küzdő Bajor hazautazott, és itthon gyógyul tovább.

Legjobban a tanárok és az állami hivatalokat betöltők pihennek éjszaka.

Elképzelhető, hogy kínai településsel bővül Szatmárnémeti testvérvárosainak sora.

Már többen haltak meg idén a betegségben, mint tavaly összesen.

Helyi ízlésre szabott mesefilmeket és egyéb produkciókat készít sanghaji partnerével a Walt Disney.

Négy támadóval a rendőrség a helyszínen végzett.

A játék célja japán háborús hősök megsemmisítése.

A kínai orvosoknak alá kell írniuk, hogy nem fogadnak el hálapénzt.

Kína a nemzetközi kapcsolatok normáinak megsértésével vádolta Washingtont.

Egyre gyakoribb az orvosok elleni erőszak Kínában.

A kormányzati szintű kapcsolattartás mellett döntöttek a találkozón.

Szerelemféltés állt annak a múlt heti lövöldözésnek a hátterében, amelyben egy kínai férfi Kína délnyugati részén lelőtt hat embert, további hármat pedig megsebesített. A gyanúsítottat elfogták - jelentette a helyi média kedden.

A férfi titkos föld alatti cellában tartott szexrabszolgákat és két nőt meg is gyilkoltatott közülük.

Egy internetbiztonsági szakértő hackertámadásra gyanakszik.

A magzatok nemének megállapítására szerveződött csoport bukott le Kínában.

Építik Kína második repülőgép-hordozóját és mellette két nagy romboló is készül.

A 2800 kóbornak mondott macska dél-kínai éttermek asztalán végezte volna.

A fegyverkísérlet nem irányult az Államok vagy más célpont ellen.

A szmogról szóró hírek is befolyásolják az érdeklődést.

Nagy érdeklődés övezi a 2015-ös kínai űrutazást.

Főleg a külföldi autók voltak kelendőek.

Ipari és mezőgazdasági termelőbázisokat hoznának létre a Holdon.

Többnyire a hazai gyártású filmekre voltak kíváncsiak a nézők.

Nyolc embert öltek meg a rendőrök a támadás során Hszincsiangban.

Öt éven belül az emberek 60 százaléka városlakóvá válhat Kínában.

Csirkékben találták a madárinfluenza altípusát.

Észak-Koreában fontos változások mentek végbe az elmúlt időszakban.

A kínai sajtó szerint történelmi lépés a Csang'o-3 űrszonda Holdra szállása.

Nincs több cápauszony és madárfészekleves az új szabályozás szerint.

Házak rongálódtak meg az űrszonda-felbocsátás során Hunanban.

Az emelkedő igényekkel a belföldi olajmező-feltárások üteme nem képes lépést tartani.

Első alkalommal landolhat kínai űreszköz Földön kívüli égitesten.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök mélyítené a kapcsolatot országunkkal.

A baleset miatt 18 ezer embert evakuáltak - jelentette a kínai média vasárnap.

[1]      «      2   |   3   |   4   |   5   |   6      »      [7]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: