Több szakértőből álló orvoscsapat együttes erőfeszítésével mentettek meg egy 33 éves, várandós nő életét, aki koronavírussal fertőződött meg, és tüdeje 70%-ban károsodott. A nő nem volt beoltva.
Meghalt Ioan Peteleu, Beszterce 54 éves, koronavírus-fertőzött városmenedzsere. A férfi, akinél két héttel ezelőtt mutatták ki a fertőzést, otthoni elkülönítésben volt, és otthonában halt meg.
A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy továbbra is kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának kezdetén, európai- és világviszonylatban is Romániában áll a legmagasabban az úgynevezett normalitásindex.
Közzétette kedden az Európai Bizottság a 2021. évi jogállamisági jelentését, amely az EU egészének vizsgálata mellett az egyes tagállamokat külön fejezetekben értékeli.