Keresési találatok: CFR

A Steaua egykori sztárja fél évre a kolozsváriakat erősíti majd.

Két játékossal szembeni adósság miatt született a döntés.

A brazil csatár a tavaszt a portugál bajnokságban tölti, kölcsönben.

December 31-én délután 17 óráig nyitva lesznek a közhivatalok.

A Dinamo nagy reményekkel utazott Athénban és három gólt kapott.

A négy román gárda közül már csak a piros-fehérek juthatnak tovább.

A Temesvár brassói vereségével lemaradt, az Urziceni még felzárkózhat.

Ismét sztrájkkal fenyegetőznek a vasutasok.

Idegenben nyert a CFR és a Steaua, négyes holtverseny a tabella élén.

December 13.-tól változik a vasúti menetrend.

A csatár két góljával fordított, nyert és reménykedhet a Dinamo.

Ismét sajtótéma lett a romániai vonatok kiszámíthatatlansága.

A CFR és a Dinamo az első fordulóban már legyőzte soros ellenfeleit.

Jelentősen csökkent a CFR szolgáltatásait igénybe vevő utazóközönség száma.

Kiábrándító játékkal kapott ki a Kolozsvár, a Steaua és a Dinamo is.

A címvédő egy órát játszott emberhátrányban, mégis nyert Craiován.

A portugál Conceicao helyére az olasz Mandorlini ülhet le Kolozsváron.

A Dinamo az utolsó percekben egyenlített ki a Rapid elleni rangadón.

Három gólt kaptak a román csapatok, külön külön, és gyakorlatilag kiestek.

A CFR egy győzelemmel komoly lépést tenne a kupatavasz irányába.

A Temesvárt verő Astrával csap össze a Dinamo a Román Kupában.

Baleset: egy mozdony beleszaladt egy várakozó szerelvénybe.

A kolozsvári gárda az utolsó pillanatokban veszített pontokat Gyulafehérváron.

Továbbjutott a Kolozsvári CFR és a Dinamo, kiesett viszont a Rapid.

A tabella első négy helyezettje csak döntetleneket ért el.

A belgák megelégedtek egy ponttal, a CFR, a Steaua és a Dinamo kikapott.

A Steaua és a Dinamo is török csapattal játszik, a CFR Prágában szerepel.

Idegenben nyert a Steaua és a Dinamo is, továbbra is szoros az élmezőny.

A két gárda népszerűsége Erdélyben megközelíti a bukaresti csapatokét.

A nagyok közül csak a Rapid tudott győzni, így a tabella élére állt.

Több mint 10 300 alkalmazott elbocsátását tervezi a CFR.

A csapat az első félidőben imádkozott, a másodikban lejátszotta a PSV-t.

A CFR és a Steaua is Hollandiába látogat, a Dinamo és a Temesvár otthon lép pályára.

A CFR és az Urziceni élre állt, Medgyesen kapott ki a Dinamo.

Kedd délután kisorsolták a Román Kupa nyolcaddöntőinek párosítását.

Könnyedén jutott tovább a Rapid és a cserékkel felálló Dinamo.

Minden valószínűség szerint ő a vasúti baleset okozója.

A Golj megyei vonatbalesetet egy skizofrén okozhatta.

Az Uzriceni a Dinamo, a Brassó pedig a CFR otthonában maradt alul.

A Steauát leszámítva jól szerepeltek a román csapatok az EL első napján.

Az Európa-liga csütörtökön induló küzdelmeiben négy román csapat vesz részt.

A piros-fehérek ismét vereséget szenvedtek hazai pályán, nyert a Steaua.

A Román Kupa 16-os döntőjében a Steaua a Bákóval, a Dinamo a Zalatnával játszik.

Az egyesület sorsa bizonytalan, játékosok dezertáltak, de érkeznek is.

Szurkolók futottak a pályára, félbeszakadt a Dinamo - Liberec mérkőzés.

A román csapatok nem állnak megoldhatatlan feladat előbb az Európa-ligában.

Sipos László nevét veszi fel a bogdándi falumúzeum, a megyei tanács határozata értelmében.

Mentegetőzés az egészség első számú közellensége. Tegyünk ellene!

A Kolozsvári CFR hazai pályán 1-0 arányban legyőzte a spanyol Athletic Bilbaot.

Az Európa-liga sorsolásán egyedül a Vaslui kapott neves ellenfelet.

A kolozsváriak új szerzeménye az Egyesült Arab Emírségekből érkezik.

Magabiztosan verte a CFR a címvédőt, beragadt a Dinamo Craiován.

Az egykori élvonalbeli labdarúgókkal felálló zilahiakat 2-1-re győzte le a Mikola.

A paraguayi Cabrera egyelőre kölcsönbe érkezik a Szamos partjára.

A Steaua és a Rapid a légiósokban bízik, bolgár és szlovén játékosokat vettek.

Egymás ellen kezd a legutóbbi két szezon bajnoka.

A Kazimpasa hivatalos oldalán már képekkel dokumentálta a brazil érkezését.

A kálmándi egykori Olimpia-kedvenc jelenleg az ajánlatokat várja.

Újabb légiósok érkeztek a Liga1-be, erősít a CFR, az Urziceni és a Steaua.

A CFR hétezer alkalmazottjától válik meg július 3-tól kezdődően.

Nem emeli a vonatjegyek árát a következő hónapokban a Román Állami Vasúttársaság.

A CFR áruszállítási részlegének közel felét kényszerszabadságra küldik.

A UEFA szerint gondok vannak a Román Labdarúgó Szövetség működésében.

Szerdán tárgyalnak a CFR áruszállító részlegének dolgozót képviselő szakszervezet és a vezetőség képviselői.

Magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a CFR a Román Kupa döntőjében.

Kolozsváron folytatja pályafutását Emil Dica, a Rapid középpályása.

Hoppon maradt a Benfica, Portóba szerződik a CFR védője, Alvaro Pereira.

A kolozsváriak leigazolta az Coimbra kapusát, Peskovicot.

Nem bocsátanak el több alkalmazottat a Román Állami Vasúttársaságtól.

Csak a Sportdöntőbíróság veheti el a bajnoki címet az Urzicenitől.

A Kolozsvári CFR vezetősége meghosszabbította a vezetőedző szerződését.

Nemhogy pontot, de még gólt sem szereztek a fővárosi csapatok.

Idén 3700 dolgozót fognak elbocsátani a CFR-től.

Már csak két csapatnak van reális esélye a bajnoki cím elhódítására.

A szállításügyi miniszter háromezer kilométernyi vasutat és több tíz vasútállomást számolna fel.

A CFR játékosa négy évre szerződött a Benficához.

A bajnoki címvédő ikszelt Urziceniben, így a piros-fehérek az élen maradtak.

Országos szinten közel 12 ezer alkalmazott elbocsátást tervezi a CFR.

A címvédő győzelmével a bánságiak eltávolodtak a bajnoki címtől.

Egy szatmári lakosnak köszönhetően ezután biciklit is szállíthatunk a bukaresti gyorson.

«      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: