A gyerekek énekekkel, pásztorjátékokkal kívántak kellemes ünnepeket.
Német, angol és magyar nyelvű előadásokkal kívántak kellemes ünnepeket.
A névadó az nagykárolyi iskola védőszentje is egyben.
Egész Erdélyből érkeztek Szatmárnémetibe Hit és Fény tagok.
A holokausztért az akkori román állam vezetői a felelősek.
Német, magyar és román nyelven konferálták fel a műsorszámokat.
Tizedik alkalommal rendezték meg vasárnap Hadad Napját.
A „sváb kirbálynak" is nevezett aratóünnepet vasárnap rendezik meg Kálmándon.
Ezen a héten zutpheni küldöttség tesz látogatást Szatmárnémetiben.
Pénteken ballagnak a Hám János Iskolaközpont végzősei
Óvodás- és diákcsoportok vettek részt az ünnepségen.
Szatmárnémetiben is számos programmal várták az érdeklődőket.
A magyar nemzeti ünnepről a Hám János-ban is megemlékeztek.
Március 15-én a református és római-katolikus közösség együtt ünnepelt.
Hagyományos Funka ünnepséget tartottak a hétvégén Erdődön.
Kedden ünnepséget tartottak a Sűrgősségi Helyzetek Felügyelőségén.
Különleges karácsonyi műsorral készültek a kölcseys diákok.
Karácsonyi ünnepséget szervezett a Református Gimnázium is.