Keresési találatok: Erdőd

A hétvégén 11 csapat részvételével Erdődön rendezik meg a vetélkedő döntőjét.

A erdődi Integretto óvodában május 9-én köszöntötték az édesanyákat.

Három férfi életét vesztette, egy negyediket pedig kórházban ápolnak.

Tizenhat évesen vezetett személygépkocsit közúton az erdődi kamasz - apja tudtával.

Két felvonásos nézeteltérés színhelye volt a hétvégén Lajosmajor - törtek a szélvédők, pisztoly is elsült.

Több, mint két éve zajló munkálatokat követően jelentősen megszépült az Erdődi vár.

Az Erdődön bekövetkezett baleset áldozata, egy gyalogos, könnyebb sérüléseket szenvedett.

Huszonnégy óra leforgása alatt ez volt a második súlyos gázolás Szatmár megyében.

Az elképesztő eset Avasújváros közelében történt, az autó pedig az árokban kötött ki.

Folytatódik a néptáncoktatás Kása Zsolt és Normák Melinda oktatókkal.

A szabálytalanul közlekedő gyalogos könnyebb sérülésekkel úszta meg, hogy Erdődön személygépkocsi ütötte el.

Rendőrkézre került az a férfi, aki az elmúlt hetekben egy tasnádi és egy erdődi templomot igyekezett kirabolni.

A krasznabélteki fiatalember a túlzott sebesség miatt vesztette el uralmát gépjárműve fölött.

Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja, az Andante fellépései is ezt hirdették.

A magyarok aránya miatt nem, de az anyanyelve szerint járna a magyar felirat Erdődnek.

Négy szúrt sebbel szállították kórházba az erdődi fiatalembert egy alkohol fűtötte vita után.

Az egyházmegye 250 fiatalja dicsérte együtt az Urat szeptember 24-én Erdődön.

Szeptember 24-én Erdődön rendezik az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozót.

Augusztus 24-én, szerdán ismét néptáncoktatásra kerül sor az Erdődi Petőfi Kör szervezésében.

A munkálatok után következhetnek a fesztiválok.

Egy fiatal férfi alkoholos állapotban garázdálkodott Erdődön csütörtök éjszaka.

A szatmárnémeti rendőrség három kiskorú tolvajt fogott el.

Könnyebb kimenetelű közlekedési baleset történt Erdődön.

Egy 32 éves férfi ellen indítottak eljárást lopás miatt.

Erdődön gyűltek össze szombaton a református ifjak.

Imahét kezdődött vasárnap délután az Erdődi Református Templomban.

Az RMDSZ kedden Erdődön segít a honosításhoz szükséges adatlapok kitöltésében.

Bábszínház-előadással hoztak karácsonyi hangulatot Erdődre.

Pontot tettek az erdődi csatornahálózat megvalósításának a végére.

A hamisítványok, illetve a zárjegy nélküli dohányárú felkutatása érdekében ellenőriztek hétfőn az erdődi rendőrök.

A híres házasságkötés évfordulójára emlékeztek szerdán Erdődön.

Hat helyszínen is templombúcsút fognak tartani.

Már több hónapja érkeznek panaszok az erdődi önkormányzathoz.

Június 10-12. közt, Erdődön lesz a megyei borok versenye.

Lefoglalja az erdődi önkormányzat a tilosban legelő bárányokat.

Dr. Bura László írta az „Erdőd nyolc évszázada" című monográfiát.

Május 9-én Krasznabélteken tartották az Erdődi Esperesi Kerület napját.

Erdődön tartottak sajtótájékoztatót a Kultúrkaraván kapcsán.

Igen szerény eredmények születtek a szombati, erdődi borversenyen.

Hétfőtől lehet jelentkezni az idei erdődi borversenyre.

Először rendeznek országos szintű sporteseményt Erdődön.

Ft. Csűry István püspök biztatta az erdődi gyülekezetet.

Az imahétre látogat a református püspök.

Ötödjére szervezték meg Erdődön a Petőfi Szavalóversenyt.

Erdődre és Hiripre szállítottuk az utolsó zsák adományokat.

Élettársát verte meg Erdődön egy ittas férfi.

Az Erdődi Polgármesteri Hivatal is elkezdi az adók kényszervégrehajtását.

Második helyen végzett a szatmári műemlék a tévés szavazáson.

A színeket illetően vita alakult ki, amit elvesztett az RMDSZ.

Petőfi és Júlia házasságkötésének évfordulóját ünnepelték.

Petőfi és Szendrey Júlia házasságkötésére emlékeznek.

Elsejétől az erdődi vízszolgáltatásért is az Apaserv Rt. felel.

Csak ígérgeti Erdőd vezetősége a magyar helységnévtábla kihelyezését.

Felavatták a Bakócz Tamás bíboros-érsek emlékére készített szobrot.

Készenléti illetmény vagy higiéniai illeték a hivatalnokoknak.

A szobor ünnepélyes leleplezésére június 21.-ig várni kell.

A Jézus Szíve búcsú keretén belül június 21-én szentelik fel a Bakócz Tamás-szobrot.

Szombaton írták alá a ROP által finanszírozott szerződéseket.

Erdődön és Madarászon több kilométer gázvezetéket fektettek le.

Kispályás focitornán vettek részt az erdődiek és a teremiek.

A PSD és a PD-L tanácsosok támadják a városvezetést.

Hagyományos Funka ünnepséget tartottak a hétvégén Erdődön.

Dühében farakásnak hajtott a csempész, akit Erdődön csíptek el a hatóságok.

Felavatták a modern követelményeknek megfelelő új erdődi városházát.

Belátható időn belül átadják az új erdődi városházát, amely a volt árvaház helyén lesz.

«      1   |   2   |   3   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: