Keresési találatok: Magyar-Lóránd

Lelkileg megerősítve, felkészülten bontogathatják tovább szárnyaikat a Református Gimnázium diákjai. 

A képviselőház plénuma megszavazta a Magyar Lóránd Szatmár megyei parlamenti képviselő által kidolgozott törvénytervezetet.

A Postapalota sajnos már a gyalogosokra és az ott dolgozókra is veszélyt jelent.

Erdődön, a magyar reformáció bölcsőjében már nyolcadik alkalommal gyűltek össze fiatalok, bizonyságot téve egyháztörténetből való jártasságukról.

A képviselő levelében kifejtette, hogy több okból is nagy szükség lenne egy, a sportolóknak szánt szálláshelyre Szatmárnémetiben.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő írásban kért magyarázatot Valentin Popától a döntés kapcsán.

Erdődön is méltóképpen megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából.

A Halmi-Szatmárnémeti vonat ügye is rendeződhet.

Magyar Lóránd szeretné felhívni az új sportminiszter figyelmét a Sport Hotel ügyére.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő szerint több szempontból is aggályosak a változtatások.

Magyar Lóránd szerint Romániának csökkentenie kell a sertéshús importot.

Románia és Magyarország külügyminiszterei megegyeztek abban, hogy a határszakaszon található tíz ideiglenes átkelőből kettőt állandósítanak.

Magyar: az EU ne csak egyes területeket szabályozzon, hanem a kisebbségi közösségekhez tartozó állampolgárokat érintő kérdéseket is!

A Bukarestben évente megrendezett Indagra mezőgazdasági kiállításon járt a parlamenti képviselő.

Főméltóságú Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg az újjávarázsolt 206 éves haranglábat, valamint az évszázados fából faragott kopjafát.<

A hagyományoktól eltérően idén nem Gonzeczky János emléktáblájánál, hanem az István-téri Petőfi Sándor szobornál gyűltek össze mindazok, akik fejet kívántak hajtani a 13 aradi vértanú és a többi 1848-49-e

A párbeszéd mellett tört lándzsát pénteki sajtótájékoztatóján Erdei István és Magyar Lóránd, az RMDSZ két szatmári parlamenti képviselője.

Kerekasztal-beszélgetésre hívták a gyakorló könyvelőket, pénzügyben dolgozókat és vállalkozókat.

A párbeszéd mellett tört lándzsát pénteki sajtótájékoztatóján Erdei István és Magyar Lóránd, az RMDSZ két szatmári parlamenti képviselője.

Megkezdődött a 2017/2018-as tanév a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban, ahol több mint két évtized után új igazgató felelősségére bízatott a tanintézmény. 

Átfogó vidékfejlesztési stratégián dolgoznak Szatmár megyében.

A parlamenti képviselő szorgalmazza:  be kell vinnünk a köztudatba a „Szatmári termékek” brandjét, ám ez csak társulással lehetséges.

Idén átlépte a 70 ezret a Partiumi Magyar Napok látogatóinak száma, az Omega koncertet mintegy 12 ezren hallgatták meg.

Milyen irányba is kellene haladjon Szatmár megye, hogy egy használható vidékfejlesztési stratégiája legyen?

A reformáció 500. évfordulója alkalmából 500 hársfából álló erdőt telepítenek.

A rendezvény 8 napja alatt 5 színpaddal és több mint 150 programmal, koncertekkel színházi előadásokkal, kiállításmegnyitókkal és könyvbemutatókkal várják a résztvevőket.

Közel ötven fős csapat jelentkezett az idén az augusztus közepén megrendezett Görögkatolikus Ministráns Táborba.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő Tusványoson beszélt az erdélyi és a szatmári mezőgazdaság kihívásairól.

Magyar Lóránd az egységes elbírálást hiányolja és a közbeszerzési törvényt sem tartja jónak.

A szombat a bemelegítés napjának bizonyult, vasárnap volt igazán nagy buli Sárközújlakon.

Féléves parlamenti tevékenységéről számoltak be a pénteki sajtótájékoztatón az RMDSZ szatmári honatyái.

Magyar Lóránd tervezete a környezetvédelmi ügynökségek hatáskörébe utalná a kárfelmérés és kifizetés kérdését.

Hétfő délben beiktatták a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség két új főtanfelügyelő-helyettesét: hosszú évek után először nem ideiglenesen.

Megoldásokat találtak a törvényhozásban a tűzifa problémájára – elfogadták az erdészeti kerettörvény módosítását célzó RMDSZ javaslatokat.

A mezőgazdasági miniszterhez fordult Magyar Lóránd az állati tetemszállításra vonatkozó módszertan mielőbbi kidolgozása érdekében

A képviselő szerint ideje keményebben fellépni a jogaink érdekében.

Péntek délután a filharmóniában tartotta a Szatmárnémeti RMDSZ a küldöttgyűlését, melyen meghatározták a szervezet választmányának összetételét.

Mezőfény az Év csapata, Somogyi Zsófia pedig az év játékosa – a díjakat többek között Elek Gábor, a Ferencváros edzője, Jeney Zsolt szakosztályvezető és Szucsánszki Zita válogatott játékos adta át.

Az államfő kihirdetésére vár az RMDSZ kezdeményezése, amely a termelői igazolványok érvényességének időtartamát érinti.

A törvény a kutyákat, lovakat, delfineket és néhány egzotikus madárfajt sorolt a kivételek közé.

Romániában évente lakosonként 76 kg élelmiszer kerül a szemétbe.

Jelentős változásokat akar az RMDSZ elérni az anyanyelv-használat területén.

Magyar Lóránd: A belügyminiszter válaszolt a határátlépés megkönnyítésével kapcsolatos kérdéseimre

Magyar Lóránd: a hazai piac erősítését szolgálja a sertéstartó gazdák támogatását célzó országos program.

Jelentősen le fog rövidülni a várakozási idő a román-magyar határátkelőhelyen.

Évek óta újra és újra felmerül a Szatmárnémetit tehermentesítő körgyűrű megépítésének gondolata.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő a belügyminisztert kérdezte a határátkelők túlzsúfoltsága ügyében.

A képviselőház szakbizottságaiban azon dolgoznak, hogy betiltsák a vadállatok cirkuszi porondon történő szerepeltetését.

Megtelt az RMDSZ székházának nagy gyűlésterme, ahol Magyar Lóránd képviselő és Turos Lóránd szenátor beszélt a lehetőségekről.

Az RMDSZ szerint egyensúlyt kell teremteni az erdészeti kihágások során kirótt büntetések között, de az illegális fakitermelést továbbra is komoly szankciókkal kell illetni.

A KMKF fórumán szót ejtettek a Szatmár megyei határnyitásokról is.

A Start-up Nation Románia pályázati lehetőségről fognak tájékoztatni március 30-án.

Koszorúzással emlékezett az 1848-es hősökre Magyar Lóránd képviselő Sárközújlakon – is.

Ki korán ébred, ténylegesen aranyat lelhet.

Magyar Lóránd törvénymódosítási javaslattal fordul a mezőgazdasági bizottság elé.

Kiemelten figyel azokra, akik mezőgazdasági pályázatokat akarnak benyújtani.

Szatmár megyében jártak a Magyar Turisztikai Ügynökség szakemberei.

Piricsi polgármester és Magyar képviselő remélik: kormányprogramból sikerül előteremteni a pénzt.

Szatmárnémeti és Nagykároly elkerülő útjára is pénzt különített el a kormány.

Magyar megbeszélést folytatott Razvan Burleanuval és a sportminisztériumban is.

Magyar Lóránd kilenc éven keresztül volt városi tanácsos, három évig frakcióvezető.

Az RMDSZ 2020-ig szerette volna meghosszabbíttatni a földvisszaszolgáltatási időszakot.

Az RMDSZ-nek 21 parlamenti képviselője és 9 szenátora van Bukarestben.

Megkapták az új Szatmár megyei szenátorok és képviselők a mandátumigazoló okmányt.

Egész napos ünnepségsorozattal emlékeztek meg a község elöljárói és lakosai a 800 éves évfordulóról.

Több mint 300 gyerek várta a nagyszakállú télapót vasárnap délután Lázáriban.

Az RMDSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy a vidéken élők helyzetén is változtatni tudjon.

Új, modern és biztonságos játékok kerültek az udvarra, a gyerekek legnagyobb örömére.

A jó politikus viszont támogatja a fiatalt, motiválja, mert tudja, hogy együtt erősebbek tudnak lenni.

Az RMDSZ képviselőjelöltje több mint tíz éve vidékfejlesztési szakemberként dolgozik.

Az alábbiakban bemutatjak az RMDSZ törvényhozási választásokra készülő jelöltjeit.

«      1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: