Keresési találatok: Kereskényi-Gábor

Pénteken adták át a polgármesteri hivatal és az Apaserv által állított közkutat.

Kereskényi Gábor polgármester és a regisztert készítő cég képviselője szerdán írta alá a szerződést.

A polgármester a szatmári bicajosokkal találkozott egy rendhagyó kerekasztal-beszélgetésen.

Hármas tornával avatták fel szatmárnémeti új műfüves pályáját, amely Romász János nevét viseli majd.

A csapatban olimpiai aranyérmet szerző sportoló kitüntetését a tanács egyöntetűen megszavazta.

Alapos felújításra szorul a Tűzoltótorony parkja és az újfőtéri rendezvénytér.

A 15. Partiumi Magyar Napokon sokrétű, színes program várja a szatmáriakat.

Az egykori Viktória Szállóból elköltöztetnék a bérlőket - már a razziák sem segítenek.

Kereskényi Gábor polgármester a Facebookon vetette fel ennek ötletét.

Rendezett keretek között kell működnie a kereskedelemnek - véli a polgármester.

Az épületekben garzonok és kétszobás lakások vannak.

A polgármester a rendes havi tanácsülés Egyebek pontjában reagált az egykori városmenedzser kijelentéseire.

Jövő héten végzik el a szigetelést, utána következik a két lezárt sáv leaszfaltozása.

Több panasz is érkezett a polgármesterhez a Decebal hídon zajló munka ütemét illetően.

Szerda délben a házasságkötő teremben jutalmazták az aranylakodalmas és a 60 éves házasokat.

Kereskényi Gábor polgármester a Károlyi úton dolgozó cégek vezetőivel egyeztetett.

Kereskényi Gábor polgármester a hivatal munkatársainak társaságában terepszemlézett.

Drasztikusan lecsökkent a városrendezési dokumentációk kiadásának ideje.

Két autós sávon és egy járdán sem lehet majd közlekedni.

A csütörtöki nappal hivatalosan is megszűnt Kereskényi Gábor parlamenti képviselői mandátuma.

A jövő hét folyamán megkezdődik a Decebal híd nagyszabású felújítása.

Kereskényi a Nemzeti Befektetési Vállalatnál érdeklődött az eddigi ígéretek valóságtartalmáról.

Kisebb, de annál fontosabb munkálatok elvégzését követően költözhetnek be az első fiatalok.

Döntöttek a VSK-vezetés ügyében: fél évre Fógel Lászlót bízták meg a sportklub irányításával.

A területrendezési bizottságba meghívást kapott Nits János, mint külsős szakértő.

Nem kapnak a továbbiakban engedélyt az utcai árusításra a lakótelepi dinnyeárusok.

Szatmárnémeti új polgármestere a Facebookon írt elődje különös kiköltözéséről.

Csütörtök délben tartotta alakuló ülését Szatmárnémeti új hely tanácsa.

Köszöntötték az embert, akinek a szervezői munkáját néhány intézménynél is megirigyelhetnék.

Pataki Csaba lesz a megyei tanács elnöke, a PNL-nek alpolgármestere és tanácselnök-helyettese is lesz.

A 10-es számú Általános Iskolában péntek délelőtt búcsúztatták a nyolcadikosokat.

Hány szavazattal verte az RMDSZ jelöltje Dorel Coica eddigi polgármestert?

A szatmári RMDSZ közleményben mond köszönetet az őket támogató szavazóknak.

Az RMDSZ jelöltje lesz Szatmárnémeti polgármestere a következő négy évben!

Kereskényi nagy arányban vezet Dorel Coicával szemben.

21 órakor véget ért a 2016-os helyhatósági választás.

A független felmérés szerint Kereskényi és az RMDSZ a választások esélyese.

MPP: az RMDSZ-t és Kereskényi Gábort kell támogatnunk, mert most ő az egyedüli, aki le tudja váltani Coicát.

Romlottak Szatmárnémeti esélyei az uniós projektek terén a jelenlegi városvezetés miatt.

Az RMDSZ elnökével a június 5-i önkormányzati választásokról beszélgettünk.

Kereskényi szerint eljött az egyenes beszéd ideje Szatmárnémetiben.

Kereskényi elkötelezett és dinamikus, Pataki pedig kiegyensúlyozott és megfontolt.

Kereskényi Gábor RMDSZ-es polgármesterjelölt városfejlesztési programjának 10. fejezete.

A Zárdakert (Primaverii) utca lakói Kereskényi Gábortól kértek segítséget.

Bemutatjuk Kereskényi Gábor városfejlesztési programjának 9. fejezetét.

Szóljon hozzá Ön is Kereskényi Gábor programjához!

Bemutatjuk Kereskényi Gábor városfejlesztési programjának 7. fejezetét.

Kereskényi Gábor városfejlesztési programjának 6. fejezete a "Zöld Szatmár" címet viseli.

Beregszász polgármesterével tárgyalt az RMDSZ szatmárnémeti polgármesterjelöltje.

Bemutatjuk Kereskényi Gábor polgármesterjelölt városfejlesztési programjának 4. fejezetét.

A 2016-os esztendő több fontos történelmi esemény emlékéve is.

Kereskényi Gábor városfejlesztési programjának 3. fejezete a Közbiztonság címet viseli.

Bemutatjuk Kereskényi Gábor polgármesterjelölt városfejlesztési programjának 1. fejezetét.

Kereskényi Sándort 65. születésnapja alkalmából köszöntötték

A Bartók Béla Egyesület ezúttal is remek műsorral köszöntötte az anyákat.

Kereskényi: Tiszta, értékeken alapuló kampányt akarunk.

Történelmi tanácskozással és koszorúzással emlékeztek meg idén is Rákóczi kurucairól.

Hétfőn délben iktatták az RMDSZ polgármesterjelöltjét és a helyi tanácsi listát a választási irodánál.

A Bertici Fivérek bemutatták legújabb lemezüket, a 3+2 először koncertezett Szatmárnémetiben.

Szatmárnémetiben tartotta a bővített SZKT ülését az RMDSZ.

Egymást támogatva száll harcba a június 5-i önkormányzati választásokon az RMDSZ és az NDF.

Nem először került a tanácsosok elé a több tervezetből álló csomag.

A Szövetség képviselőit fogadta Rogán Antal, a miniszterelnöki kabinetet vezető miniszter is.

Hétfőn este megtámadtak egy nőt a régi főtéren - Ioan Precup szerint nők inkább ne járjanak egyedül.

Jó ütemben gyűlnek a támogatói aláírások az RMDSZ jelöltjeire szerte a megyében.

Kereskényi Gábor parlamenti képviselő és civilek közösen szólították fel a polgármestert.

Kereskényi: az adóhatóság ne egyből pénzbírságot szabjon ki, hanem adjon lehetőséget a hiba kijavítására!

Bobáldiában új pártok alakultak és durva választási kampány után lett államelnöke a képzeletbeli országnak.

Csűry István református püspök szerint radikalizálódnunk kell.

Pénteken tartotta a rangsoroló gyűlését a Szatmárnémeti RMDSZ.

Megnyerte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel folyatott perét az RMDSZ polgármesterjelöltje.

Számos találkozót követően áll össze a vaskos dokumentum, aminek a szintézise lesz a választási program.

A jelenlegi 9 tanácsosból öten folytatnák a munkát, kilenc új név szerepel a listán.

A választmány előtt számoltak be négy éves tevékenységükről az RMDSZ városi tanácsosai.

Az MKT csütörtöki ülésén közelebb kerültünk a másik nagy kérdés válaszához...

Hétfőn délután a Dinu Lipatti Filharmóniában tartotta idei díjkiosztó gáláját a Szatmár Megyei Tanács.

A Szatmárnémeti RMDSZ közös fellépést ígér a szatmáriak által különösen kedvelt zöldövezet megvédéséért.

Csak hölgyeknek énekel a Directia 5 zenekar március 4-én a Szakszervezetek Művelődési Házában.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [8]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: