Keresési találatok: kiállítás

Fesztivál, koncert, színház és kiállítás. Reméljük, ezen a héten is megtalálja a kedvenc programját!

A Vasile Vénig László Fotósklub tagjainak kiállítását csütörtökön nyitották meg.

Íme egy kis áttekintés, mire is számíthatunk a következő időszakban.

Újabb szatmári értékekkel gazdagodik egy időre a Megyei Tanács galériája. 

Az intézmény vezetője szerint akár további remekművekre is bukkanhatnak a későbbiekben.

Az 1,4 millió euróból nem csak az épület, de az intézmény felszerelése is megújul.

Sok érdeklődő tolongott a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén, ugyanis megnyitotta kapuit az Atelier - Műhely kiállítás.

Évről évre újabb lehetőséget kapnak városunk tehetséges alkotói, hogy bemutatkozzanak a nagyközönségnek legfrisebb munkáikkal.

Egy kisebbfajta fesztivált álmodtak meg a szervezők, ahol a központban szokás szerint a hagyományok felelevenítése, megtartása és éltetése áll.

Rajzok és kollázsok segítségével mutatják be a hátrányos helyzetű gyerekek, miként képzelik el a jövőjüket.

A Városnapok és a Családi Hétvége után újabb programokkal teli hétvége van kilátásban.

Az évzáró kiállítást idén is a Megyei Tanács galériájában tartották.

Szombat éjszaka bárki ingyen részt vehet a múzeumok által szervezett programokon.

Péntek délután 14 órakor hivatalosan el eldördült a startpisztoly, az egykori Interex csarnokában több tucat kiállító állított fel standot és mutatja be portékáit a nagyközönségnek.

Akik jegyet váltottak a koncerte, már biztosan tűkön ülve várják az élményt.

A kiállítók standjai mellett sportbemutatók, nép- és könnyűzenei koncert is várja majd az érdeklődőket.

Többek között egy kelet-európai szinten is egyedülálló, robotizált raktárat is bemutattak.

Többek között egy kelet-európai szinten is egyedülálló, robotizált raktárat is bemutattak.

Két kiváló művész alkotásaiból nyílt kiállítás a Megyei Tanács képzőművészeti galériájában.

Az összeállításban olyan főművek szerepelnek, mint a Rőzsehordó nő, Liszt Ferenc portréja, a Poros út, a Siralomház vagy a Krisztus-trilógia képeinek 3 méteres redukciói.

Az autózás elektromosítása jegyében nyílik meg a héten Pekingben a világ legnagyobb autóipari kiállítása, az Auto China 2018.

Az eseményen nyolc művész alkotásai lesznek megtekinthetőek.

Ovi D. Pop nagyváradi fotóművész tanítványai a Szatmár Megyei Múzeumban állítják ki képeiket.

A festő már az Európai Parlamentben is bemutatta alkotásait.

A szatmári politikus megvalósításaival nap mint nap találkoztunk városunkban.

Az 1968-as újjászervezés után a megye körvonalai jelentősen átrajzolódtak.

Szatmári tájképek címmel állították ki először Habarics Zsolt és Habarics Ilona meseszép fotóit.

A nagykárolyi fotós fiatal kora ellenére már két önálló kiállítást is magáénak mondhat.

Idén a Gomba-épületben szervezték meg az első kisállat-kiállítást.

A 2018-as év első kisállat-kiállítására látogathatnak el hamarosan az érdeklődők.

A kiállításon 22 művész alkotásait tekintheti meg a közönség.

November 18-án és 19-én Néma Tanúk címmel tartottak kiállítást a párkapcsolati erőszak következtében meggyilkolt nők emlékére.

A kiállítás egy hónapon keresztül várja az érdeklődőket.

A kiállított panorámafotókat két hétig tekintheti meg a közönség.

A Varadium Fotóiskola második szatmári tanfolyamának végzősei mutatták meg alkotásaikat.

Október 12-én, 16 órakor nyílik meg a fényképész kiállítása a Szatmár Megyei Tanács Galériájában.

Ez lesz az idei év legnagyobb romániai autós háttéripari eseménye - 115 kiállító vesz részt a rendezvényen.

A tárlatban – amely november 8-ig tart nyitva – 25 alkotó 96 műve látható.

Kolozsvári képzőművészek csoportos kiállítása látható a közintézmény képzőművészeti galériájában.

Még júliusban tartották meg a Nagytarnai Nemzetközi Alkotótábort.

Több száz éves bibliák, könyvek is láthatók a péntek déálután megnyitott kiállításban.

A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban található esperesi hivatalban összeállított ideiglenes kiállításon köszöntötték Paulovics László festőművészt.

Szombaton és vasárnap is 10 és 20 óra között várja az érdeklődőket a mozgó Arany János kiállítás az Arany200 buszban, a Pannónia Szálló (Dacia hotel) előtt.

Kiállítás és néptánc-előadás követte a sátorbontást a Borókagyökér Egyesület idei utolsó nyári táborában. Megint kiderült: Szatmár megye tehetséges gyermekekkel van tele!

A Pho-T0ne kiállítássorozat következő tárlata első alkalommal kerül megszervezésre szép, nyári időben.

Rég láttunk már ennyi osztályt felvonulni a Református Gimnázium udvarán a Véndiáktalálkozó alkalmából!

A községben szervezett alkotótáborban született alkotásokat lehet majd megtekinteni.

Magyarországi képzőművészek közös tárlatát láthatjuk keddtől a képzőművészeti múzeumban.

Néptánccal és népi művészek kiállításával avatják fel az épületet.

Különleges kiállítás nyílt vasárnap délben a Várdomb utcai Nagy Zsinagógában.

Abkorovits Róbert tanítványainak és magyarországi alkotók műveit állították ki.

Közel ötven fénykép-alkotás látható a polgármesteri hivatal előterében.

Közös évzáró előadást tartott a Szatmári Művészeti Iskola és téglási testvérintézménye.

Péntek délután nyitották meg Stefania Adela Popa egyéni festménykiállítását a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén.

Hagyományosan két közös kiállítást tart évzárásként a szatmárnémeti és a téglási tehetséggondozó központ.

A Johann Ettinger Német Nyelvű Líceum diákjainak munkáját láthatjuk a megyei múzeumban.

Május 20-án a kiállítások mellett izgalmas programok várnak Szatmár megye múzeumaiban.

Kedden nyitott a Szatmár Megyei Múzeumban látható kaktuszkiállítás.

A május 16. és 21. között nyitva tartó kiállítás részeként megszervezik a Legszebb Kaktuszok Versenyét is.

Olaszországból is érkeztek képzőművészeti alkotások a péntek este megnyitott tárlatba.

Május 6-án indul a romániai autós háttéripar legnagyobb és legfontosabb kiállítássorozata.

Az Art Hack egy frissen létrehozott, művészekből álló csoport, amely tehetségek támogatását tűzte ki célul.

A Szépművészeti Múzeumban láthatjuk Valer Sasu munkáit.

Március 4-én tartják a Harmadik Szilágycsehi Kézműves Kiállítást.

Ifjú szobrászművészek alkotásait láthatjuk február 20-án a District 15-ben.

A polgármesteri hivatal képzőművészeti galériájában nyílt kiállítás.

A tárlatot február 12-ig lehet megtekinteni a Református Gimnáziumban.

Kedvezményes áron foglalhatsz szolgáltatásokat a VIII. Wedding Expo és Bridal Shown.

Február 3-5-én tartják a Rex Piac csarnokában a VIII. Wedding Expo és Bridal Show-t.

Február 3-5-én tartják a Rex Piac csarnokában a VIII. Wedding Expo és Bridal Showt.

A Szépművészeti Múzeumban látható kiállítással emlékeztek a szatmári svábok deportálására Szatmárnémetiben.

Igazi családi program a strand területén található Gomba-épületben tartott kisállat-kiállítás.

A helyszín ez alkalommal is a strand területén található Gomba-épület lesz.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [12]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: