Keresési találatok: költségvetés

A jövedéki adó és a jövő évi költségvetés megosztja a feleket.

A tiltakozóknak nem volt hatósági engedélyük az akcióra.

Az egyetemisták magasabb költségvetési támogatást követelnek.

Az IMF azt reméli, hogy a jövő évben gazdasági növekedés lesz országunkban.

3,4 milliárd lejjel kisebb bevételt remél a kormány az év végéig.

A The Conjuring című, alacsony költségvetésű film szellemei győztek a hét végén.

Közvécé megépítése, lakodalmas terem felújítása, líceum fűtésének cseréje – 2013-as tervek.

Április 8-án végre elfogadta Szatmárnémeti költségvetését a városi tanács.

A magyar és a sváb kisebbség alig 40 ezer lejt kapna kulturális rendezvényeik megszervezésére.

A Szatmár Megyei Tanács végre megszavazta a megye 2013-as költségvetését.

Maskulik Csaba szerint a cél a kulturális rendezvények támogatása és az uniós projektek elkezdése.

Pályázatokkal kapcsolatban tartottak képzést szatmári magyar fiataloknak.

Az államfő kihirdette csütörtökön azt a törvényt, amely Románia 2013-as költségvetéséről szól.

A költségvetés a nyugdíjak és az átlagfizetés vásárlóerejének csökkenésével számol.

Megszavazta csütörtökön a román parlament az idei állami költségvetést, amely 2,15 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

Még a Szatmárnémeti – Nagybánya útszakasz befejezésére sem lesz pénz.

Az elfogadott idei költségvetés-tervezetben nincs előirányozva pénzkeret a kárpótlások kifizetésére.

A parlament ellenzi a Van Rompuy által javasolt uniós költségvetés-tervezetet.

Az uniós költségvetés esetleges vétójáról vitáznak a román vezetők.

Elkészült a helyi önkormányzat ezévi költségvetési terve.

A Hivatalos Közlöny közzétette a költségvetés-kiegészítések leosztását.

Saját forrásaiból idén tizenöt millió lejt fordít fejlesztésekre a város.

Németország euróövezeti felügyelet alá venné a görög költségvetést.

Csütörtökön közvitára várják a szatmáriakat, ahol az idei évi költségvetés lesz a téma.

A Red Bull-Racing több mint 244 ezer eurót költött pontonként a Formula-1-ben.

A kormány 2012-re befagyasztja a nyugdíjakat és a közalkalmazotti béreket.

Az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátora ismertették a 2012-es költségvetés tervezetét.

Az államfő október 25-én kijelentette: a jövőévben nem lesz nyugdíj- és bércsökkentés.

Ausztria, Finnország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Svédország csökkentené a középtávú uniós költségvetést.

Jól gazdálkodott a Szatmár Megyei Tanács az idei évben.

8 százalékkal nő az Egészségügyi Minisztérium költségvetése.

A költségvetésének átszervezésével egy millió eurót kellene előteremteni.

Nem fér a költségvetésbe az ÁFA-csökkentés.

Mégsem sztrájkolnak szerdán a vasutasok, mivel jóváhagyták a vasúti vállalatok költségvetését.

Az állami középiskolák finanszírozásának bizottsága megszavazta a költségvetésüket.

Fejetlenség uralkodik Ilyés Gyula polgármester szerint a döntéshozásban.

Románia lakosságának háromnegyede semmit sem költ ünnepi ajándékra.

Elfogadta a jövő évi költségvetést a román kormány.

A Kormány elfogadta a 2011-es költségvetési tervezetet.

Húsz millió lejes hiányról ír a pénteken bemutatott jelentés.

Eddig több, mint 55.000 eurót költöttek állampénzből a politikusok repülőjegyre 2010-ben.

Az észak-európai autópálya költségvetése 250 millió euró lesz.

14 millió lejt költ az önkormányzat a szatmári oktatási intézmények fenntartására.

A tanács elfogadta a 2010-es évre vonatkozó városi költségvetést.

Nincs egyetértés a városi tisztaság értékének megítélésében.

2,3 milliárd eurót utal a Nemzetközi Valutaalap Romániának.

A tavalyi évhez hasonló költségvetéssel indulnak a megye települései.

Megkapták a házi feladatot Ilyés Gyula polgármestertől a városi tanácsosok.

Nem örülhet Szatmár megye az ország 2010-es költségvetésének.

A PSD nem szavazza meg a költségvetést.

Kétezer módosító javaslatot nyújt be a költségvetési törvényhez a PSD.

A költségvetés-kiegészítésen különböztek össze a tanácsosok.

Elküldhetik a költségvetést a parlamentbe – hirdette ki szerdán Basescu.

A pénzügyminiszter azt ígéri, december 10-ig benyújtják az állami költségvetés-tervezetet.

Úgy tűnik, a szemben álló felek most enyhítenének a kormányválságon.

A romániai kormányválság a jövő évi költségvetést veszélyezteti.

Kész a Boc kabinet által javasolt költségvetés-tervezet.

Ide-oda tologatjuk a pénzeket, hogy mindenre jusson és maradjon is.

Pénzt kapnak a csődbe jutott polgármesteri hivatalok a következő költségvetés-kiegészítéskor —nyilatkozta Dan Nica belügyminiszter.

A pénzhiány ellenére, több mint 7 millió lejt utalt ki a kormány a Kulturális Minisztériumnak.

Módosítottak a törvényen: költekezhet Kaplony, Szaniszló és Kökényesd.

A költségvetés-kiegészítés miatt lefaragtak az alkalmazottak bónuszaiból is.

Közösen keresik a megoldást az intézmények fenntartási költségeire.

A kiegészítésből csak a PSD, vagy PD-L által vezetett települések kapnak.

Költségvetés-kiegészítést kapnak a kormány által elfelejtett települések.

Három millió euróra lenne szüksége az intézmények működtetésére.

Kedd reggel 8 órától tárgyalja újra az Egri Helyi Tanács a költségvetést.

A Szatmár Megyei Tanács pénteken szavazta meg a 2009-es költségvetést.

Másfél millió lejt szán a Megyei Tanács a színháznak.

A gazdasági válság, a szűkös költségvetés spórolásra késztet.

Pénteken döntenek Szatmár megye 2009-es költségvetéséről.

A 2009-es költségvetésről egyeztet a polgármesterekkel Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

A városi tanács elfogadta Szatmárnémeti idei költségvetését.

Egyelőre a megyei utak kezelésének csak egy kis hányadára van pénz.

A költségvetésről tájékoztatták megyénk polgármestereit.

Csak annyi biztos, hogy 30%-al kisebb összegre kell számítani.

Idén hat lakótársulat kaphat finanszírozást a hőszigetelési programban.

A költségvetés és a buszállomás ügye volt a fő téma.

A 2009-es évben a kormány hat milliárd lejt szán az utakra.

Összeállították Szatmárnémeti 2009-es költségvetés-tervezetét.

«      1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: