Keresési találatok: statisztika

Az idén 18. alkalommal publikált lista csaknem hetven ország több száz toplistáját ismerteti többféle tematika szerint.

Az optimista előrejelzések szerint is legalább 17 százalékkal fog visszaesni a gyerekek száma az elkövetkező húsz évben.

Az EU tagállamai közül Romániában és Bulgáriában a legkisebb a rák okozta halálesetek aránya. De mi a helyzet Szatmár megyében?

Megdöbbentő statisztikák láttak napvilágot nemrégiben.

A közel négyezernyi munkanélküli között azonban akadnak olyanok is, akik egyetemi végzettséggel rendelkeznek.

Újra összesítette a statisztikai hivatal a nettó bérek listáját.

Míg az esküvői láz az elmúlt évtizedben mélyponton eset átt, a válások száma lassú növekedésnek indult a megyében.

Míg előző héten csak három igazolt megbetegedést jegyeztek Szatmár megyében, mostanra hatra emelkedett a páciensek száma.

Az elmúlt hétvégén közel 30 sofőrtől vették el ideiglenesen vezetői engedélyét, köztük akadt olyan is, akit 162 km/h-val kapott lencsevégre a radar.

A Szatmár Megyei Munkaerő-ügynökség közel négyezer munkanélkülit tart számon.

Országos szinten a hívások 55,75 százaléka indokolatlannak minősül, azaz nem valós vészhelyzetről szól. De vajon mi a helyzet Szatmár megyében?

Fel kell kötnie a nadrágot annak, aki mostanában szeretne átjutni a határon, hihetetlen nagy a forgalom! 

Míg 10 évvel ezelőtt közel ezren döntöttek úgy városunkban, hogy összekötik életüket, addig a tavaly polgárizó párok száma alig lépte át a hétszázat.

Peténél közel 75 ezer ember lépte át a határt az elmúlt hétvége során.

A petei és a csanálosi határátkelők négynapos forgalmát összegezték a hatóságok.

Az elmúlt évben kb. háromezer illegális bevándorlót tartóztattak fel a román-magyar határon.

Szatmár megyében több száz gyermek csak havonta egyszer vagy még ritkábban látja szüleit, azok ugyanis a jobb megélhetés reményében külföldön vállaltak munkát.

Drasztikusan megemelkedett a forgalomba írt autók száma a tavalyi évhez képest, ennek oka főként a környezetvédelmi bélyegilleték eltörlésében keresendő.

Júniusban sem maradtak el a fogyasztóvédelem szigorú ellenőrzései.

Nem csak az akciós termékekkel, de ezek lejárati idejével is trükköznek a boltok.

A bukaresti Henri Coanda (Otopeni) 2,754 millió utast szolgált ki az első negyedévben.

Elkészült a kimutatás: áprilisban kevesebb munkanélkülit jegyeztek, mint előző hónapban.

Egyre többen fordulnak a fogyasztóvédelemhez, mivel átverve érzik magukat.

Szerdán délelőtt újra felbőgtek a szirénák az országban.

A legtöbb megbetegedést Iasi és Buzau megyében regisztrálták az elmúlt héten.

Csak öt megyében alacsonyabb az átlagnyugdíj, mint Szatmár megyében.

De vannak olyan országok is, ahol szinte megduplázódott a kivégzések száma.

Forgalmas hosszú hétvégét zártak a szatmári sürgősségin: öngyilkossági kísérletben és kullancscsípésben sem volt hiány.

A Közegészségügyi Igazgatóság nem regisztrált új megbetegedéseket az elmúlt héten.

A Szatmárnémeti Tüdőkórház nyilvánosságra hozta az utóbbi évek adatait: még mindig több mint 200 új esetet regisztrálnak évente.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség adatai szerint nyolcadikosaink az országos átlag alatt teljesítettek.

Az alacsonyabb árak miatt sokan választják az ukrán vagy moldvai cigarettákat, pedig ezek számos láthatlatlan veszélyt hordoznak a fogyasztóra nézve.

A tanügyminisztérium nemrégiben különféle eredményeket figyelembe véve rangsorolta az ország általános iskoláit. Mutatjuk, hogy Szatmár megyében miként alakult a Top 20-as lista.

Az előkészítő osztályba azokat a gyermekeket lehet beíratni, akik 2018. augusztus 31-ével bezárólag betöltik a hatodik életévüket.

Ezúttal egy hatvanhat éves férfi hunyt el a betegség szövődményei miatt.

2017 végén 5,229 millió nyugdíjast jegyeztek Romániában, 5.000-rel többet, mint 2017 szeptemberében.

Az engedélyezetlen fakitermelés és a legeltetés által okozott károk 13.441.722 lejre rúgtak.

A klasszikus magyar nevek továbbra is dobogós helyen állnak a leggyakoribb keresztnevek listáján.

Romániától tavaly csaknem ötezer külföldi bevándorló kért menedékjogot

2017-ben mintegy 3.000 távoltartási parancsot adtak ki, azonban közel 1.000 esetben ezeket nem tartották be.

A tavalyi év során több, mint hatvan ember szenvedett balesetet a munkahelyén.

A munkanélküliek java csak az elemi iskolát járta ki, azonban egyetemi diplomával sem talál mindenki állást.

Az országos átlaggal ellentétben megyénk többsége a falut választja lakhelyéül.

Az ügyészség adataiból kiderül, hány éves és mit dolgozik az átlagos szatmári törvénysértő.

A Szatmár Megyei Rendőrség által nyilvánosságra hozott adatokból tisztán látszik, hol követik el a legtöbb bűntettet az állampolgárok.

Nyilvánosságra hozta a tavalyi év statisztikáit az ügyészség: az is kiderült, hány pénzmosási esetben indítottak eljárást.

 A rendőrség statisztikái szerint 2017-ben 140 súlyos közúti baleset történt, ezek legtöbbje pedig ugyanarra a két okra vezethető vissza.

2017-ben öt gyilkossági eset történt, négyet sikerült megoldani.

Szatmár megyében két város mondhatja el magáról, hogy teljes területén le van fedve.

Az ISU évértékelőjén Daniel Dragne országos tűzoltóparancsnok is jelen volt.

A város vezetősége által tartott sajtótájékoztatón többek között kiderült, mennyit költött Szatmárnémeti útfelújításokra és parkolók modernizálására.

Ez a számarány 159 százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest.

A Transurban statisztikáiból az is kiderült, hogy hány jegyet és bérletet váltottak 2017-ben.

A fogyasztóvédelem adataiból az is kiderül, hogy milyen szolgáltatásokra és termékekre érkezett a legtöbb panasz.

A kivágott fát tüzelőanyagként használták fel.

Pozitív mérleggel zárta a tavalyi évet a Szatmár Megyei Könyvtár.

A Szatmár Megyei Gépjármű-bejegyzési Hivatal képviselője szerint 2018-ban sokan fognak az autó forgalomból való kihúzása mellett dönteni.

Több mint 78.000 romániai turista töltötte különböző vendéglátóipari egységekben a hosszú hétvégét.

A románok közel fele vélekedik úgy, hogy jó irányba halad az Európai Unió és nagyon bíznak az unióban, azonban többen elmarasztalják az EP-képviselők tevékenységét

Az EU legszegényebb országa már négy éve tartja sereghajtó pozicióját.

A gyermekvédelmi hatóság nyilvánosságra hozta az év első felére vonatkozó statisztikáit.

Nőtt a vendégéjszakák száma Romániában - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

«      1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: