Keresési találatok: Kormány

Szerdán 261 képviselő és szenátor szavazta meg, hogy a parlament vonja meg a bizalmat Ludovic Orban kormányától.

A Ludovic Orban-vezette kormány ügyvivőként, korlátozott jogkörökkel folytatja működését az új kormány beiktatásáig.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által beterjesztett bizalmatlansági indítványt 261 képviselő és szenátor szavazta meg.

A kormányrendelet indoklásában az áll, hogy az intézet eredményei elhanyagolhatók voltak a ráfordított közpénz mértékéhez képest.

Az egykori hírszerzőtiszt rendszeresen megbotránkoztatta a magyar közösséget a magyar nyelvi jogok és a gyülekezési jog érvényesítése ellen hozott intézkedéseivel.

Violeta Alexandru munkaügyi miniszter szerint a döntéssel az idegenforgalmi ágazat kérésének tesznek eleget, hogy bátorítsák a hegyi turizmust.

A tervezet értelmében 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb gyerekek pedig 600 lejt kapnak.

A PNL egy évvel korábban még élesen bírálta az előző szociáldemokrata kormányt, amiért differenciált minimálbért vezetett be.

A parlament által egy hónapja megbuktatott korábbi szociáldemokrata Dancila-kormány biztosjelöltjeinek legitimitását a jobboldali Klaus Iohannis államfő eddig megkérdőjelezte.

Ludovic Orban miniszterelnök valóságos csodának nevezte, hogy annak a hét különböző politikai erőnek az összefogását, amely lehetővé tette a PSD-kormány leváltását.

A kormány beiktatásához a törvényhozók többségének - legalább 233 képviselőnek és szenátornak - a támogatására volt szükség. Az Orban-kormány 240 szavazatot kapott.

A szociáldemokratákon kívül most már a Victor Ponta vezette Pro Romania párt törvényhozói is közölték, hogy nem lesznek jelen a voksoláson.

A bukaresti kormány az idén 2,76 százalékos államháztartási hiánycélt vállalt, ennek tartásával kapcsolatban azonban komoly kételyek merülnek fel.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtöki nyilatkozata szerint, a Ludovic Orban által javasolt kabinet el tudja látni feladatait egy éven keresztül, de arra még nincs rálátása, hogy a leendő kormány jó lesz-e vagy sem.

A pártok többsége azt szeretné, hogy Románia visszatérjen a kétfordulós polgármester-választáshoz a jövő évi önkormányzati választások

Az előrehozott parlamenti választásokról csak a novemberi elnökválasztás után lehet szó - szögezte le az államfő.

A PNL nyitott a koalíciós tárgyalásokra minden politikai erővel, amely hozzájárult a kormány leváltásához, de kizárta egy olyan nagykoalíció lehetőségét, amelyben a szociáldemokraták is részt vesznek.

A jobboldali elnök gratulált volt pártjának, a bizalmatlansági indítványt beterjesztő Nemzeti Liberális Pártnak és a PSD ellen összefogó többi ellenzéki pártnak.

Pénteki ülésén készül elfogadni a kormány a költségvetés-kiigazítást – jelentette be Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A bizalmatlansági indítványon szereplő aláírások szokatlanul magas számától függetlenül egyelőre nem vehető biztosra a Dancila-kormány bukása.

A rendelet szerint a kilenc államtitkár többsége maga kérte felmentését, miután az ALDE megtiltotta tagjainak, hogy a kormányban további szerepet vállaljanak.

Távozik posztjáról Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, Anton Anton energiaügyi miniszter és Viorel Ilie parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter.

A jobboldali Klaus Iohannis államfőt támogató PNL bizalmatlansági indítványt készül beterjeszteni a Dancila-kormány maradéka ellen.

​A PSD várhatóan kisebbségi kormányzással próbálkozik: erről a párt hétfő estére összehívott végrehajtó bizottsága hivatott dönteni.

Az előkészített változtatás várhatóan új bányászati, olaj-, és gázkitermelési engedélyeket tesz lehetővé azokon a vidékeken, ahol védett állatok és növények élnek.

A román média szerint nem kizárt, hogy a Dancila-kormány egésze belebukik a botrányba.

Az országot évek óta súlyos politikai és gazdasági válság sújtja, amely a hiperinflációban és az élelmiszerellátás és a közszükségleti cikkek hiányában mutatkozik meg.

A múzeum az 1945-1989 közötti időszakot mutatja be úgy, hogy a közönség megfelelő módon tájékozódhasson a rezsim ellenfelei ellen elkövetett erőszakról, gyilkosságokról, kínzásokról.

A kormánypártok is egyetértenek azzal, hogy az igazságügyi referendumon kifejezett népakaratnak megfelelően módosítani kell az alaptörvényt.

Mivel a párt a kormány magatartását elfogadhatatlannak tartja, a csütörtöki naptól kezdődően nem támogatja a kormányt - erősítették meg.

Bejelentette az osztrák kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta szombat esti nyilatkozatában Sebastian Kurz kancellár.

A román kormány kedden este Iohannis bejelentése után közleményben tudatta: három ideiglenes minisztert javasol a jelenlegi kormánytagok közül.

Toadernek a PSD-sek azt vetették a szemére, hogy becsapta őket: csak ígérgette, de nem terjesztette elő a büntetőjog módosításáról szóló sürgősségi kormányrendeleteket.

Tavaly nyáron már megszavazták a büntető törvénykönyv és büntetőeljárási törvénykönyv módosítását, de az alkotmánybíróság mindkét kódex esetében alaptörvénybe ütközőnek minősítette a módosítások jelentős részét.

Úgy vélik: a román kormány intézkedései a jogállamiság helyzetével kapcsolatban, jelentős visszalépés tapasztalható a reformfolyamatban.

Hétfőn kétszer is áramkimaradás volt, a kormány az előző alkalomhoz hasonlóan az Egyesült Államokat tette felelőssé a történtekért.

A latin-amerikai országot a múlt héten napokig tartó áramszünet sújtotta az ellenzékkel vívott hatalmi harc közepette.

A DNA volt vezetője pozitívumként élte meg a brüsszeli meghallgatáson, hogy tisztázhatta a személyével kapcsolatban felmerült híreket és vádakat.

A tömeg az európai főügyészi tisztségre pályázó Laura Codruta Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt éltette, illetve Liviu Dragnea pártelnök és a kormány lemondását követelte.

2022. július 28-áig nem változik az elektromos energia ára azon háztartási fogyasztók számára, akik a szabályozott energiapiacon maradtak.

A jobbközép ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítvány a csütörtöki voksoláson nem kapta meg az elfogadásához szükséges szavazatszámot.

A kormánynak adott igazat a jobboldali államfővel szemben a román alkotmánybíróság szerdán.

 A tárcavezető több mint egy órás sajtótájékoztatón vázolta a sürgősségi kormányrendelettel rövidesen bevezetendő adóügyi intézkedéseit.

A francia kormány emellett befagyasztja a lakossági energiaárakat és megemeli a minimálbért is.

A központ romániai magyar pedagógusok számára biztosít majd szakmai fejlődési lehetőséget az anyanyelvükön.

A térségből mintegy 200 tonna arany és 635 ezer tonna rezet remélnek kinyerni.

Becslések szerint országszerte 3 millió 732 ezer választópolgár járult az urnákhoz, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 20,41 százaléka.

Öt százalékos áfát vezet be november 1-jétől az idegenforgalmi szolgáltatásokra a román kormány.

Toni Greblát befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolta meg a DNA.

A román kormány rendelettel módosította a tanügyi törvényt.

A hálózat az ország fontosabb városait kötné össze egymással, illetve Bukaresttel.

Dancila szerint egyes tüntetők csendőri túlkapások áldozatainak tekintik magukat,

Több tüntető tett panaszt a román katonai ügyészségen, mert a csendőrség indokolatlanul bántalmazta őket.

Nagy többségben női minisztereket nevezett ki kormányába a spanyol miniszterelnök, de egy űrhajós is fontos tisztséget kapott.

Az új kormány programja tele van olyan pontokkal, amelyek komoly aggodalmat okoznak Brüsszelben.

A PSD csaknem valamennyi területi szervezete és számos vezetője éles támadást intézett a napokban Klaus Iohannis államfő ellen.

Bukarestben több ezer tüntető vonult szombaton a kormány épülete elé és a korrupt politikusok lemondását követelte.

Az elnök elégedetlen a kormány első negyedévi teljesítményével.

Április 30-át is szabadnappá nyilvánította a Kormány, az állami intézményekben dolgozók számára.

Bár hevesen kritizálták a kormányprogramot, bizalmat szavaznak az új kormánynak.

A jobboldali elnök éles szavakkal bírálta politikai ellenfeleinek eddigi teljesítményét.

Ioana Branra először a turisztikai minisztérium vezetését akarták rábízni, aztán változtattak.

A döntésről Liviu Dragnea számolt be a sajtó képviselőinek.

Megőrizheti tisztségét az új román kormányban a múlt héten lemondott Tudose-kabinet minisztereinek mintegy háromnegyede.

Iohannis szerdára egyeztetést hívott össze az új kormány megalakítása érdekében.

Az államfő óvatosságra intette a kormányt.

További 7.000 külföldi személy vállalhat munkát Romániában 2018-ban - döntötte el csütörtöki ülésén a kormány.

A román kormány saját javaslat révén akarja módosítani a civil szervezetek működését szabályozó törvényt.

A parlament csütörtökön nem fogadta el az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [8]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: