Keresési találatok: fizetés

Nem tartja igazságosnak, hogy valaki nyugdíjat és fizetést is kap.

Szatmár megyében 958 tanügyi alkalmazott kap érdemfizetést.

A kormány 1.870 lejes bruttó átlag fizetést ígér.

Az előrejelzések szerint mindössze 5%-kal nő az átlagfizetés értéke.

Az alkotmánybíróság szerint rendben van a pedagógusok fizetésemeléséről szóló törvény.

Teodor Mihali  amint lehet, lecserélteti a most a betegek élelmezésével megbízott céget.

Pénteken kerül sor az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának ülésére.

Október első vasárnapját a kilencvenes évek eleje óta világszerte minden évben a gyaloglás népszerűsítésének szentelik. A Világ Gyalogló Napot 1993 októberében rendezték meg először. Az első nemzetközi találkozót az izraeli Netanyaban rendezték 1995 júniusában – ugyanezen év októberében már a Föld összes kontinenséről volt nevező ország, a résztvevő államok száma azóta is folyamatosan emelkedik. Magyarország 1999-ben lépett a rendező országok sorába, s azóta is minden évben több településről jelzik részvételüket az egészséges életmód népszerűsítéséért tenni akarók.

Az Állami Aktívákat Értékesítő Egyesület zárolta a szatmárnémeti közművek számláját.

Negyedévente 5-7 százalékkal nőnek a vasúti személyszállítás tarifái.

Könnyen meglehet, hogy az év végéig tervezett buszvásárlás késni fog.

Érdekes adatok a képviselők költségeiről: hogyan kell egy évben 492 napot aludni.

«      1   |   2   |   3   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: