Keresési találatok: gyerekek

Mézeskalácsot is készítettek a gyerekek, majd a Mikulással is találkozhattak.

Mentősök tartottak bemutatót elsősegély-nyújtásból és életmentésből a kölcseys kicsiknek.

A 10-es számú Általános Iskola diákjai igen aktívak voltak, különösen a kicsik vették komolyan a felhívást.

Az érmét nyelt gyermeket Kolozsvárra vitték, ahol eltávolították az idegen testet.

A cukorfogyasztás csökkentése gyorsan javítja az elhízott gyerekek egészségét.

Testi és szellemi sérült gyermekeknek és felnőtteknek tartottak sportnapot hétfőn.

Visszatérnek az Aquastar gyógy- és élményfürdő nagyon kedvelt akciói.

Elgörbül a nyaka és a hátgerince azoknak a gyerekeknek, akik naponta több órát nyomkodják az okostelefonjukat.

Kedden 10 órától óvodások lepték el a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségét.

November 6-án tartják az immár harmadik alkalommal megszervezett vetélkedőt.

Nagy születésnapi bulit tartottak nemrég a Caritas által működtetett oktatási intézményben.

A megyeszékhely három pontján is kisebb szabadtéri edzőtermet alakítottak ki.

Egyre kevesebb fiatal érdeklődik a vívás, és általában bármiféle sport iránt.

Nyári fejlesztő táborokkal segítették a gyerekek fejlődését a Boldog Scheffler János Központ szakemberei.

A kormány szigorúbb megfigyelés alá helyezi a román vendégmunkások gyermekeit.

A szatmári tűzoltók gyors közbelépésének köszönhető, hogy nem égett le az egész ház.

Június 6-án és 7-én rendezik meg az idei, jubileumi Családi Hétvégét.

Nagy lelkesedéssel és izgalommal várták a gyermek-bibliahetet Szatmár-szigetlankai református gyülekezetben.

Tudományok Tábort szervez Kányaháza a 8-15 év közötti gyerekeknek és fiataloknak a MADISZ.

Harmadszor hirdeti meg a bábtársulat a BábSzóTér elnevezésű vetélkedőt óvodások és kisiskolások számára.

Nagyszabású rendezvényre készül június 14-én, vasárnap a Környezetvédelmi Ügynökség.

Tizedik alkalommal rendezték meg a diákszínjátszó fesztivált Halmiban a hétvégén.

A Családi Hétvége második napja a gyerekeké volt.

Utolsó generációs terápiás készülékeket kapott adományként a központ.

Május 16-án 15 órától tartják a Jeles Piros Pünkösd Napján néptáncgálát Szatmárnémetiben.

Az Both Katalin Sportteremben szombaton tartották a Szatmár Kupa táncverseny megnyitóját.

Pénteken 17 órai kezdettel az Aurel Popp Zene és Képzőművészeti Líceum dísztermében lesz a rendezvény.

Közös programot szerveztek a Föld napja alkalmából a szatmári és a géresi MIK-esek.

Romániában huszonöt éve először van több 65 évnél idősebb nyugdíjas, mint 15 évnél kisebb gyermek.

Ismét a legkisebbeknek, azaz a 1 és 4 év közöttieknek kedveskednek a bábszínészek.

Profi pilótákkal száguldozva feledhették el a gyerekek a kórházban töltött napokat.

Az Iskola másképp rendhagyó oktatási hét keretében bemutatót tartottak a tűzoltók az új főtéren.

Látványos volt a szatmári csendőrség keddi bemutatója.

Pénteken kihirdették és díjazták a locsolóversíró verseny nyerteseit.

A rendőrség szerdán tartott nyílt napját igazán a gyerekek élvezték.

A 10-es Számú Általános Iskola tanulói az 1848-as forradalom kitörésének 167. évfordulójára emlékeztek.

Március idusán, azaz Kikelet havának 15. napjához közeledve a gyerekek kokárdát készítenek a Fonó-Házban.

A Szatmárnémeti RMDSZ székházában már nagyon készülnek a közelgő nemzeti ünnepre.

Hagyományaihoz híven idén is tartanak jótékonysági előadást.

Több "Székely kapus" diákcsapat is bemutatta környezetvédelmi vándorkiállítását.

Munkacsoport-megbeszélésen összegezték a hároméves szűrőprogramban eddigi eredményeket.

A Kinizsi (Ioan Slavici) utcán található több mint száz éves épülettel bíró óvodában közel 80 gyermek tölti mindennapjait három csoportba tömörülve.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet idén a fogyatékos gyermekek javára gyűjti a jövedelemadó 2%-át.

Siker volt a tanulók és a szülők körében a farsangi rendezvény a Soltész János Általános Iskolában.

A népmesék világa volt a témája a Hám János Óvodában megtartott farsangi rendezvénynek.

A 10-es Számú Általános Iskola tanerői Nyílt napot szerveznek a leendő előkészítő osztályos gyermekek számára február 18-án, 10-12 óra között.

A szülők választ kaptak az előkészítő osztállyal kapcsolatos kérdéseikre.

A kicsik mulattak, a nagyobbak izgultak és sokan szerelembe is estek a Kölcseyben.

A Mircea Eliade Általános Iskola négy magyar szakos osztálya közös farsangot tartott az iskola dísztermében.

A Mesék szárnyán vetélkedő megyei szakaszán Móra Ferenc meséi álltak a középpontban.

Hároméves program keretében ötezer szatmárnémeti gyermek fejlettségi szintjét vizsgálják meg.

A Balcescu-Petőfi Általános Iskolában tartották meg az idei Mesék földjén mesemondó versenyt.

A Borókagyökér Egyesület megtartotta karácsonyi ünnepváróját.

Gyerekek jelentkezését várják a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató új, harmadik szériájába.

Az óvodásoktól a nyolcadikosokig minden gyermek kapott ajándékot - ezt pedig kántálással viszonozták.

A környezetvédelmi stratégia újabb közvitája sem keltette fel a szatmáriak figyelmét.

A Református Gimnáziumban díjazták a leghangulatosabb osztálytermet.

Vasárnap a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ebédlőjében tartotta a MADISZ az Ezüst ünnepvárót.

A Székely Kapuk - Zöld Kapuk vetélkedőben vesznek részt a diákok.

A Hans Lindner Alapítvány akciójában 601 cipősdoboz-ajándékcsomag érkezett Németországból.

A Brighella Bábtársulatának vetélkedőjén kilenc csapat mutatta be előadását.

Az iskola három osztálya közösen ismerte meg Szatmár megye déli részének legfontosabb látnivalóit.

A "levelező zarándoklaton" sikeresen szerepelt gyerekeket jutalmazza a napokban a Püspökség ifjúsági irodája.

Folyamatosan érkeznek a cipősdoboz-ajándékcsomagok a szatmárnémeti RMDSZ székházába.

Most minden eddiginél nagyobb tömeg várta, hogy kigyúljanak a fényes díszek.

Minden amire az apróságnak, a jelenlegi és leendő szülőknek szükségük lehet - egy vásáron, a Grand Mallban.

A vasárnap reggel megtartott istentiszteleten közös műsort adtak elő a vecsési és a szatmári gyerekek.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is házhoz megy a Mikulás - több településen is!

Pénteken és szombaton zajlott a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében a VVVV.

Idén is szervez bábszínházi vetélkedőt a Harag György Társulat bábtagozata.

Az ovisok és az elemisek jövő héten igazoltan hiányozhatnak az óvodákból és a sulikból.

A Királyságban az informatikai szektor egy különösen dinamikusan fejlődő ágazat.

Az ovisok és az előkészítő osztályosok maguk készítettek mustot.

A közegészségügyi igazgatóság 33.000 gyereket vizsgált meg.

Szombaton, szeptember 27-én nyitja meg új boltját a Babytrend - az első 30 vásárló kedvezményt kap.

Az internet népszerűsége ellenére az európai gyerekek még mindig átlag napi két órát ülnek a tévé előtt.

A hétvégén tartották a királyhágómelléki Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének sportnapját.

Szeptember 5-én szőni tanulnak a gyerekek, október 1-jétől újra kinyitnak a kézműves műhelyek.

A hétvégén tartották meg a Máltai Segélyszolgálat fiatal önkéntesei által szervezett tábort.

Ötven gyermek gazdagodott élményekkel a nagyszokondi tábor harmadik hetén, augusztus 11 és 15 között.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [7]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: