Egy 34 éves, iráni férfi a petei határátkelőnél szerette volna elhagyni az országot, ám az ellenőrzések során kiderült, az általa vezetett Audi Q3-assal nincs minden rendben.
A 37 éves, Suceava megyéből származó férfi ellen a német hatóságok adtak ki európai elfogatóparancsot, ugyanis F. G. a rá kiszabott büntetés letöltését nem kezdte meg.
Hogy a férfi csak egy kis extra bevételre szeretett volna szert tenni, vagy rendszeresen űzte az ipart, nem tudni, az viszont biztos, hogy az ügyben csempészet címszóval nyomozást indítottak.
Egy furgonról leesett egy kilogrammos kábítószercsomag vezette nyomra a rendőröket, akik a jármű útvonalát rekonstruálva fedezték fel a felborult vízi járművet.
A jármű ellopását épp egy nappal korábban, január 4-én jegyezték be a rendszerbe az olasz hatóságok, így a máramarosi férfi hamar lebukott.
Drasztikusan megugrott 2018-ban a határnál elcsípett lopott járművek száma. Az egyik legkiemelkedőbb esetet épp Peténél regisztrálták.
A határrendészek meglepően eredményes szombati napot zártak
Kollégái hosszasan keresték a petei határátkelőnél dolgozó férfit, de már csak az élettelen testét találták meg.
Ez alkalommal grúz állampolgárokat tartóztattak fel a határrendészek.
Egyre modernebb technikákkal érkezik országunkba a csempészcigaretta.
Fagyasztott áru szállítására specializált rakodótérben rejtették el a csempészárut.
Nem csökken a sor a határátkelőknél, legkevesebb hatvan percet állhatunk sorba, mielőtt átjutunk Magyarországra.
Fel kell kötnie a nadrágot annak, aki mostanában szeretne átjutni a határon, hihetetlen nagy a forgalom!
Szatmár megye országos szinten is dobogós helyen áll a cigarettacsempészet terén.
Peténél közel 75 ezer ember lépte át a határt az elmúlt hétvége során.
A házkutatások során a nagy mennyiségű cigaretta és pénz mellett találtak lőfegyvereket is.
Az elmúlt évben kb. háromezer illegális bevándorlót tartóztattak fel a román-magyar határon.
Egy román állampolgárságú férfi lopott autóval szerette volna elhagyni az országot.
Egészen biztosan nem ez volt az utolsó, hasonló jellegű kezdeményezés.
A traktort szállító román állampolgár ellen bűnügyi nyomozást indítottak.
A terepjáróban több ezer doboz csempészcigarettát találtak a határrendészek.
Több ezer lejnyi csempészárut foglalt le a halmi határrendészet.
A jármű értéke nem kevesebb mint 10 ezer euró.
Több száz doboz cigarettát koboztak el a határőrök egy nőtől Halminál.