Keresési találatok: tüntetés

Ismét tüntetők gyűltek össze Bukarestben, valamint az ország több nagyvárosában.

A PSD székházánál egy békés ellentüntető várta a tiltakozókat.

Grindeanu bejelentette: a kormány hatálytalanítja vitatott sürgősségi rendeletét.

Több százezer ember vonult utcára pénteken is a BTK.-módosítás ellen tiltakozva.

Szatmárnémetiben szerdán 17 órára hirdettek meg tiltakozó akciót.

Szatmárnémetiben csütörtök estére alábbhagyott a tiltakozási kedv.

Cáfolták a belügyminisztert, aki szerint nem voltak erről előzetes információk.

Egyes hírforrások a bukaresti tömeget 150 ezresre saccolják.

Szerdán Szatmárnémetiben 17 órától lesz tüntetés az új főtér sétálóutcájában.

Több százan protestálnak Washingtonban, a Fehér Ház előtt is.

Ismét tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap délután.

A titkosszolgálat rágalmazásnak nevezte Dragnea vádjait.

Iohannis: Azért jöttem az Egyetem térre, hogy kifejezzem a felháborodásomat.

Az ország több városában tüntettek a kormány tervezetei ellen.

Tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban a közkegyelmi tervezet ellen tiltakozva.

A tiltakozók a város központjában gyűltek össze, olyan jelszavakat skandálva, mint Lemondani!, Le Ciorbeával!

Erdély több városában, így Szatmárnémetiben is szolidaritási tüntetést szerveztek.

Marosvásárhelyi iskolaügy - szimpátiatüntetéseket szerveznek.

Spanyolország több mint ötven városában tüntettek a diákok az új középiskolai vizsgarendszer ellen.

Az előfizetési díj tervezett eltörlése ellen tüntettek az SRR alkalmazottai.

A polgármester is részt vett a melegházasságok elleni tüntetésen.

"A legyilkolt bocs nevében követeljük a hatóságok lemondását" - fogalmaztak a szervezők.

Több ezren tüntettek Bukarestben a társaikat mentelmi jog mögé bújtató törvényhozók ellen.

Többeket letartóztattak, mert fehérek meggyilkolására bujtogattak.

A tanügyi szakszervezetek tízszázalékos bérfejlesztést követelnek.

Havi 250 lejes fizetésemelést követelnek a Transurban szakszervezetének tagjai.

A készruhagyár alkalmazottai bérük levonása miatt vonultak a gyárudvarra.

A Pitesti-Nagyszeben autópálya mielőbbi megépítését követelték a kormánytól.

Az ügynökmúlttal vádolt későbbi államfő, a Nobel-békedíjas Lech Walesa védelmében tüntettek.

Több ezer juhász tüntetett kedden a parlament előtt, mert korlátoznák a kutyáik számát.

Kiterjedt a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke István melletti szolidaritástüntetés.

Mintegy ötszázan tüntettek és követelték a letartóztatott Beke István szabadon bocsátását.

Az 1918-as ígéretek betartását követelték Csíkszeredában.

Az 1918-as gyulafehérvári román ígéretek betartásáért szerveznek tüntetést Székelyföldön.

Ismét tüntetők tízezrei vonultak utcára szerda este Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban.

A képmutatás, a társadalom minden rétegét átszövő korrupció és a tehetetlenség érzése ellen lázadnak.

Magyarok, mellettetek vagyunk, kiabálták a lengyelek, a finnek szerint követendő a magyar megoldás.

Száz fakeresztet állítottak fel Bukarestben az építkezés ellenzői.

Bukarestben tüntettek, Szatmárnémetiben gyászszalaggal a karjukon dolgoztak a fegyőrök.

A Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését követelte több mint ezer tüntető.

A békés demonstráción a vártnál jóval többen, csaknem 35 ezren vettek részt.

Több nagyvárosban vonultak utcára tüntetni a környezetvédők az erdőirtások ellen.

Május 1. - Több országban heves tüntetések, utcai konfliktusok, őrizetbe vételek voltak.

A tüntetők a Pitesti és Nagyszeben közötti autópálya megépítését sürgették.

Több mint százan megsérültek a keddi pristinai tüntetés során.

Nagyjából 2,5 millióan vettek részt vasárnap Párizsban a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó felvonuláson.

A rendőrök a munkakörülményeik folyamatos romlását, a leterheltséget kifogásolják.

A hongkongi tüntetők azzal vádolják a hatóságokat, hogy a maffia embereit küldik ellenük.

Több száz bányász kezdett tüntetést Varsóban szerdán a szejm épülete előtt munkahelyük megőrzéséért, miközben Ewa Kopacz kinevezett korányfő programbeszédét tartotta.

Meddig maradnak, maradhatnak ezrek, tízezrek az utcán, egy város fontos részét megbénítva?

A közlekedés megbénult, a bankok, üzletek egy része zárva tartott.

Az összegyűlt tömeg Traian Basescu lemondását követelte.

1500 levélkézbesítői állás betöltését és 20 százalékos béremelést követeltek.

Szerintük eltitkolják az igazságot az eltűnt utasszállítóval kapcsolatban.

A magyar nyelvhasználat és székely jelképek ellen háborogtak.

Szerintük az a célja, hogy elterelje a figyelmet a székelység autonómiaküzdelméről.

A felvonulás és a prefektusi hivatal előtti spontán tüntetés incidensek nélkül ért véget.

Marosvásárhely polgármestere nem engedélyezi a felvonulást.

Isztambulban kisebb tüntetést tartottak a román főkonzulátus előtt Székelyföld autonómiájáért vasárnap.

A parlamentben Julija Timosenko elengedését szorgalmazzák.

Lemondott az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese.

Rendőrségi mesterlövészek lövik a tüntetőket, több épületet evakuáltak.

Nem veszítettek a Majdan tüntetői elszántságukból a véres összecsapások után sem.

Úgy véli az állam a felelős és szélsőségesek provokálták a rendfenntartó erőket.

A környezetvédők főként Victor Pontának üzennek.

Francois Hollande államfő lemondását követelték a tüntetők.

Egyiptomban a hírek szerint kilencen meghaltak a három évvel ezelőtti rendszerváltó események évfordulóján.

Az országban kialakult válságos helyzet megvitatására készülnek.

Már három halálos áldozata van a kijevi tüntetéseknek.

Ő a második halálos áldozata az összecsapásoknak.

A tüntetők Pungesti község polgármesterének lemondását követelték.

Bukarestben a Btk. módosítása miatt tüntettek, könnygázt is bevetettek ellenük.

Újra felvonulást szervezett a kormány ellen a PD-L - ezúttal hatósági engedélyük is volt a megmozdulásra.

A parlament előtti területen több árkot is ástak az aktivisták.

Az ellenzék 48 órát ad az államfőnek a kormány menesztésére, ledöntötték a Lenin-szobrot.

A napok óta tüntető demonstrálók átvonultak a parlamenthez.

A tiltakozóknak nem volt hatósági engedélyük az akcióra.

Az egyetemisták magasabb költségvetési támogatást követelnek.

A tüntetők az ágazat nagyobb finanszírozását és magasabb béreket követeltek.

Továbbra sem csitulnak a kedélyek a kormány augusztus 27-én hozott döntése körül.

«      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: