Keresési találatok: Szatmárnémeti

Szatmárnémeti polgármesterei immár kilenc éve köszöntik az 50 éve házasokat.

Idén folytatódik a Vidám Aligátor program és némileg változtatva, de lesz gyalogmaraton is.

A belháború célja és tétje természetesen az egyesület vezetői tisztsége.

A tanács közleménye szerint csak a szerződés betartását kérik.

A BBTE egyetlen vasat sem hajlandó fizetni az új épület felújítására.

Francia rövidfilm-fesztivált szerveznek májusban Szatmárnémetiben.

A VSK kosárlabdázói idegenben játszanak, a kézilabdázók ellenfele visszalépett a bajnokságból.

Az adóhatóság figyelmeztet: végső esetben a számlák zárolására is sor kerül.

Az önkormányzatnak végre sikerült telekkönyvezni a Filharmónia épületét.

Szakemberekkel találkoztak szerda délután az érintett települések polgármesterei.

Megkoszorúzták Kölcsey Ferenc szobrát a magyar kultúra napján.

A BBTE csak akkor költözik, ha az új épület állapota megfelelő számukra.

A lakosok a Ghiseul.ro oldalon fizethetik be egyszerűen, sorbaállás nélkül a helyi adót.

Háromszor végeztek szociológiai kutatásokat a helyi közösségek ismereteit illetően a Védett Területekről.

Hétfőtől immár a mézet is átvehetik azok, akik uniós élelmiszer-támogatásra jogosultak.

Megtartották az első hitmélyítő találkozókat Máramarosszigeten, Nagybányán, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban.

A polgármester „rendet kíván tenni” a Pirosberek körüli városrészben.

A Pulitzer-emlékdíjas újságíró Szatmárnémetiben tart filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozót.

Szabályosan közlekedő gyalogost gázoltak el kedd reggel a Biki-tér mellett.

Az elsőbbség meg nem adása okozta a balesetet, amelyben mindkét autó alaposan összetört.

Nem lesz közlekedési lámpa a Biki-tér melletti gyalogosátjárónál.

A közkedvelt Kaviár és lencse című vígjátékot hozzák el a körösparti színház művészei.

A polgármester szerdán beszélt a vállalkozókkal, február végére készülhetnek el a részletek.

Egy évszázad után szüntették meg a járatot, a sárközi polgármester várja panaszosokat.

Szatmár megyének két helye van a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) huszonhárom fős elnökségben.

Nagy Eszter rendhagyó beszámolója a vasárnapi kirándulásról.

Az alvilági figura fia a Pannónia előtti járdán autókázott, majd megtagadta az igazoltatást.

Hétfőn vízszenteléssel egybekötött szentmisét mutat be a püspök.

Az év első óráiban húsz személyt láttak el részegség miatt.

Versek, énekek és köszöntők hangzottak el a szerda délutáni megemlékezésen.

Coica szerint a projektek éve lesz a 2014-es esztendő Szatmárnémeti számára.

Rendőrségi feljelentést tett a megrongált jármű tulajdonosa.

A pokol felé vezető út is állítólag jó szándékkal van kikövezve.

Az új év első napján ezúttal is várják azokat, akik meg kívánnak emlékezni nemzeti költőnkről.

Hétezer petárdát foglalt le a rendőrség vasárnap Szatmárnémetiben és Tasnádon.

A kevés felajánlás miatt idén elmaradt a szatmárnémeti kórházlátogatás.

Kezdjük az új évet nemzeti költőnk, Petőfi Sándor előtti főhajtással!

Tavasszal dőlhet el a filharmónia sorsa, ám Fátyol marad.

Az RMDSZ-t támadta utolsó sajtótájékoztatóján a tanácselnök.

Az uniós támogatással működő STATUS programban tucatnyi másik város vesz részt.

Coica: a Transurbannál sem lop mindenki, az Apaservnél jól dolgoznak, a PDL a szemétre való.

A város fennállásának első úszóversenyét rendezik a hétvégén lelkes civilek és önkéntesek.

A polgármester további szoros együttműködésben egyezett meg Grenoble városával.

A Németországban élő írónak, pedagógusnak a polgármester adta át a kitüntetést.

A Károlyi úti lámpa akár már kedden működésbe is állhat.

A Ferencváros szurkolói csoportja szatmárnémeti gyerekek megsegítéséhez kér segítséget.

Az előző évek hagyományaihoz mérten tartottak közös órát a két iskola diákjai számára.

A fiatalember nem csak megtévesztett, de több személyt ki is rabolt.

A 37 éves nőről egy hete semmit sem tud családja, olvasóink segítségét kérik.

A román kormány szerdán - ismét - elfogadta a technikai-gazdasági mutatókat, jöhet a licit.

A városi tanács RMDSZ-es frakciója közleményben tiltakozik a csapnivaló munka ellen.

Coica ígérete szerint hamarosan eltűnik a korhatár szerinti korlátozás.

A svéd vállalat világszerte kétezer alkalmazottat bocsát el a következő évben.

Az 1967-es és az 1996-os tervből nem sok minden valósult meg.

A kétnapos eseménynek a Consult Scolari ad otthont szerdán és csütörtökön.

Pénteken egy újabb köztéri szoborral gazdagodott Szatmárnémeti.

A kotrógép meghibásodása miatt egy lecsupaszított rönk hétfőig még utat mutat az ég felé.

Élesen támadta a csütörtöki tanácsülésen a VSK működését az RMDSZ.

Nem kevesebb, mint hat pontot vettek le a napirendről.

Szatmárnémeti észak-keleti részének lakói fellélegezhetnek: napokon belül megszabadulnak a teherforgalomtól.

A büntetett előéletű férfit akár másfél évtizedes szabadságvesztésre is ítélhetik.

A téli ünnepek körüli eseményekről, programokról számolt be hétfő déli sajtótájékoztatóján Dorel Coica.

Hétfő reggel ismét megfeketedtek Szatmárnémeti utcái: hatott a magnézium-klorid.

Coica: arra kérjük Kacutaro Kavai úrat, legyen a szatmáriak hírvivője Japánban.

A közvitára bocsátott tervekben van olyan díj, amelyet a duplájára emelnének.

A december elsejei ünnepségek annyiba kerülnek, mint az idei városnapok fele.

A polgármester két hét gondolkodási időt adott a két ellenzéki pártnak.

A rendőrség a rabló és az őt lefegyverző férfi ellen is eljárást indított.

A megyei tanács összesen ötezer román nemzeti lobogót oszt szét december elseje alakalmából.

Szatmárnémetiben is bemutatta projektjét a nyíregyházai Kölcsey Televízió.

Megbírságolta a rendőrség azt a férfit, aki elfelejtette, hová parkolta autóját két nappal korábban.

Több mint 3,5 km hosszúságú parkoló építéséhez kezdett kedden a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal.

Hétvégén, karácsonykor, szilveszterkor és újév első napján is az ügyfelek szolgálatában.

Az önkormányzat még az idén véglegesítené a Szatmárpálfalvai úton lévő körforgalmat.

Az önkormányzat vezetői beszéltek megvalósításaikról, terveikről – ám nem mindenki értett velük egyet.

Atléták, sakkozók, labdarúgók, vívók és cselgáncsozók vehették át a díjakat.

Több, a megye közlekedését érintő változtatási javaslat érkezett a hét folyamán, hétfőn újra sorsolunk!

Már most megveheted a kedvedre való karácsonyi dekorációt.

Coica a gyerekeknek elmondta: szociális negyedbe költöztetné az Ostrovului lakóit a hivatal.

Hétfő reggel kezdték és a tervek szerint szerdán kell befejezniük az aszfaltozást a munkásoknak.

[1]      «      18   |   19   |   20   |   21   |   22      »      [43]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: