Keresési találatok: koronavírus

Irinej pátriárkát már üvegtetejű koporsóban ravatalozták fel, de a hívőket ez nem tartotta vissza attól, hogy magát az üvegfedelet és a keresztet is megcsókolják.

Túlterhelés veszélyezteti a kanadai egészségügyi rendszert, mert elképzelhető, hogy az év végére akár megnégyszereződik a koronavírusos betegek száma az országban.

Korábban maga Trump elnök, a first lady, Melania Trump és közös gyermekük, Barron is koronavírusos volt.

Az oltóanyag-kísérleteket 44 ezer önkéntesen végezték el, és az eredmények szerint a vakcina 95 százalékban hatékony a vírusfertőzés, illetve a vírus okozta Covid-19 megelőzésében.

Arra a kérdésre, hogy vajon a hatóságok érdekeik alapján manipulálják-e a járványügyi jelentéseket, a megkérdezettek 49 százaléka válaszolt igennel.

A 2020. február 26. és november 14. közötti statisztikák szerint a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött romániai lakosok ismert száma 352 423 volt, ami a rezidens lakosság 1,8%-át tette ki.

A távgyógyászati szolgáltatások részletezéséről, megszervezéséről, ellenőrzéséről és elszámolásáról 45 napon belül kormányhatározatot is kibocsát a kormány.

A párt szerint ki kellene nyitni az óvodákat és az általános iskolákat, és a szülőkre kellene bízni a döntést, hogy a gyermekük az iskolában vesz részt az órákon.

A tömegből sokan rendőrökre támadtak, késő délutánig 190 embert vettek őrizetbe, kilenc rendőr megsebesült.

A járvány kezdete óta Szilágy megyében 4813 koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak, jelenleg 5,14 ezrelékes összesített incidenciát jegyeznek.

Az új esetekkel 383.743-ra nőtt a betegség megjelenése óta azonosított fertőzöttek száma Romániában, de szerencsére közülük 261.387 pácienst már gyógyultnak nyilvánítottak.

A régiók külső határát lezárják, belépni csak engedéllyel lehet, és a tartományon belüli mozgás sem engedélyezett.

Campania és Toszkána tartományt is vörös színű zónának minősítették egész napos kijárási tilalom elrendelésével, miközben az egy nap alatt szűrt betegek száma meghaladta a negyvenezret Olaszországban.

Az államfő szerint az októberben hozott intézkedések hatására láthatóan maximálódott az napi esetszám, de úgy vélte, a tízezer eset körüli plafon túl magas.

A megkérdezettek 43,5 százaléka gondolja úgy, hogy a vakcinák hatékonyak, de nem tudni, mennyire biztonságosak.

Bevezették a tervezetbe azt a kitételt, miszerint abban az esetben jár a szabadnap a szülőnek, ha tevékenységének jellegéből adódóan nincs lehetősége a távmunkára.

Biden ígéretéhez híven hétfő reggel nyilvánosságra hozta tervezett 12 tagú koronavírus-csoportja névsorát.

​A rendelet értelmében a korlátozások 30 napig érvényesek és a járványhelyzet alakulásától függően meghosszabbíthatók.

Kimagaslott professzionizmusával, a betegek iránti elkötelezettségével és a kollégákkal szembeni lojalitással - írják az elhunyt kollégáról.

A rendelet értelmében a korlátozások 30 napig érvényesek és a járványhelyzet alakulásától függően meghosszabbíthatók.

Újabb Szatmár megyei közigazgatási egységekben haladta meg a fertőzöttségi ráta a 3 ezreléket, így tovább bővült azon települések listája, ahol a vörös forgatókönyv szerint kell eljárni.

[1]      «      18   |   19   |   20   |   21   |   22      »      [39]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: