Keresési találatok: Nagybánya

Január 17-én 18 órai kezdettel a Szatmár Megyei Múzeumban kerül sor a film bemutatójára.

Továbbra is tart a VSK mélyrepülése, Istrate legényeit ezúttal az Extrem verte, de nagyon.

A valamivel több, mint két kilométeres útszakasz a felújítás előtt már járhatatlan volt.

A találkozón sajnos csak kevés kérdőjelet tudtak felkiáltójellé egyenesíteni.

A szatmárnémeti természetjárók ezúttal a Máramaros megyei Mogosára szerveznek kirándulást.

Várják Nagybánya és a környék magyarságát, szeptember 14-16-án Nagybánya történelmi főterére.

A Nagybányai FCU Maramures-t legyőzték a fiúk, a következő ellenfél akár A ligás is lehet.

A hibridcsapattá vált FCU Maramurest fogadják a sárga-kékek a Román Kupában.

Nagybánya korábbi polgármestere lett a megyei tanács elnökének tanácsadója.

A közlekedésügyi minisztérium megemelné a sebességhatárt az európai utakon.

A felkészülési meccsen egy gólos vereséget szenvedett a szatmári gárda.

A mester levonta a tanulságokat az Olimpia legutóbbi meccséből, szombaton a Nagybánya jön.

A pénteki válogatón egyik futballista sem győzte meg a sárga-kékek szakvezetését.

Kolozsváron és Marosvásárhelyen van, Nagybányán nincs magyar alpolgármester.

A Krasznabélteki Körzeti Rendőrség munkatársai Pácfaluban fogták el azt a férfit, aki Nagybányában okozott közlekedési balesetet.

A szombati versenyről Molnár Rajmond számolt be a Szatmár.ro-nak.

A nagybányai siker után elmarad az aradi fellépés, a birkózók segítenek.

Csík elégedett az eddig elvégzett edzésekkel, csak Micas sérült, vasárnap újabb meccs.

A roma közösségnek szán a nagybányai önkormányzat egy új városnegyedet - 60 millió euróba kerülne.

A VSK férfi kézilabdacsapata gólgazdag felkészülési mérkőzést vívott a Minaur ellen.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb horderejű bűncselekményére derült fény Mezőfényen.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület erre a hétvégére kirándulásokat szervez Nagybányára és Sárközhegyre.

Idén szeptember 16-18. között szervezik meg Nagybánya legnagyobb magyar rendezvényét.

Szeptember 16-18: magyar programok népesítik be a nagybányai régi városközpontot.

Csak részben újították fel Nagybányán a romák lakta bekerített paneleket.

A fal többnyire roma családok által lakott panelt kerít körbe.

Befejeződött a Nagybánya egyik jelképének számító Mészárosok bástyája restaurálása.

Idén Nagybánya és környéke volt a zarándokok úti célja.

Összesen tizennégy érmet szereztek a cselgáncsozók Nagybányán.

A már kiesett regionális rivális otthonában játssza utolsó meccsét a VSK.

Hat gólos vereséggel zárta a szezont a VSK férfi kézilabdacsapata.

Elbúcsúzott a román élvonaltól Románia legelső kézilabda klubja.

Vérbeli rangadóra számítottak a szurkolók, a parketten azonban csak a VSK volt.

A Nagybánya elleni meccs mellett a kiírás reformja foglalkoztatja a vezetőket.

A hamarosan megnyíló Gold Plázában lesz a 3D-s multiplex mozi.

A Palkó-Istrate duó tanítványai 22 góllal verték barátságos meccsen a Nagybányát.

A kézisek a Nagybányai Extrem együttesével játszanak csütörtökön.

Négy apa-i illetőségű férfi megerőszakolt egy 17 éves lányt.

Ott rendezik a nagyszabású Észak Kupát.

A Nagybánya elleni sima vereség nem nyerte el a VSK vezetőinek a tetszését.

Akárcsak az odavágón, ezúttal is a Nagybánya nyerte a rangadót.

A VSK szerdán az ősi rivális Nagybányát fogadja, a meccs szerződésekről dönthet.

Nagybányai diákok és tanáraik kiállítása látható a Művészeti Múzeumban.

Újrakezdhetik az aranykitermelést Nagybányán.

A labdarúgó jó benyomást keltett Tornyi vezetőedzőben.

A rangadóra a két gárda szinte egyforma mérleggel vág neki.

A csatár játszani szeretne és reméli, hogy a csapat nem megy csődbe.

6200 lejt lopott el a fegyveres férfi.

Nagybányán 2010 júliusától kizárólag fehér színű taxival lehet dolgozni.

Koncertek, vetélkedők és középkori lovagi torna a fesztiválon.

Élvonalbeli szezonjára készülő gárda győzelmet aratott Nagybánya ellen.

Több ezer fiatal vett részt a nagybányai katolikus ifjúsági találkozón.

Július 22 és 26 között Nagybányán, az „Ifjúság Mezején” (Câmpia Tineretului) rendezik meg a katolikus fiatalok országos találkozóját.

Az utánpótlás-bajnokság regionális döntőjét a Nagybánya nyerte.

Nagybányán újabban illatosítószert adagolnak az utcák mosásakor használt vízbe.

Négy szatmári sportoló is tatamira fog lépni Nagybányán.

Megnyílik a nagybányai képzőművész, Deák János kiállítása.

Csehi Árpádot a Nyíregyháza - Nagybánya gyorsforgalmi útról kérdeztük.

«      1   |   2   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: