Keresési találatok: Anglia

A Skót Nemzeti Párt vezette kormány igyekezett megfelelő történelmi hátteret találni a népszavazás időzítéséhez.

A négyszeres és a kétszeres világbajnok közül egyik búcsúzik, a fiataloknak és Lampardnak ad lehetőség Hodgson.

Legalább 300 millió font kárt okozhat Anglia gyors vébékiesése.

Jelentős támogatottsági előnyben vannak a skót függetlenség ellenzői.

A spanyolok búcsúja után egy másik erópai hatalom, Anglia is közel került a kieséshez.

A korábbi világbajnokok egyelőre pont nélkül állnak, győzniük kell.

Pirlo zseniális játékára nem találtak ellenszert az angolok, Balotelli gólja döntött.

Európai rangadó a dzsungel közepén, könnyed nyitány az eddig egyetlen brazíliai világbajnoknak.

Alig két nap a vébéig, folytatjuk a csoportok rövid bemutatását.

A leggazdagabb brit születésű alig tizedik a listán.

A zenészek közül Sir Elton John volt a legnagyvonalúbb, 24 millió fontos adománnyal.

William Shakespeare, a világirodalom egyik legnagyobb drámaírója négyszázötven éve született.

Nézz be a Secondtex boltjaiba, ahol most teljesen megújult, tavaszi árukészlettel várnak!

Napi 3-4 ezer kenyér gyártására és a termékskála kibővítésére készülnek.

Éjszakai gyakorlaton vett részt a helikopter, négyen meghaltak.

A nyugat-európai szolgálatok is széleskörű adatgyűjtést végeztek.

A rablók elegáns, hollywoodi filmekbe kívánkozó módszere megragadta az emberek fantáziáját.

Fordulópontot hozott a hadtörténelemben Spanyolország Angliától elszenvedett tengeri veresége.

Szorulthelyzet-statisztikát tett közzé a londoni tűzoltóság.

A király leszármazottai és a maradványainak megtalálói a végső nyughely holléte miatt viaskodnak.

Az angol amatőr bajnokságban lejátszott meccsen egészen elképesztő szögből lőtt gólt a csatár.

Taylor jelen volt a legendás Rolling Stones születésénél.

A 33 éves támadó Park Dzsi Szung belépője nyomán vált harcképtelenné.

Ismét térdsérülést szenvedett Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar labdarúgója.

Ibrahimovic egymaga verte meg Angliát – egy pazar ollózás lett a hab a tortán.

Egy mázsa fekete szarvasgombát szüretel évente 4 hektáros földjéről egy brit gazda.

Hat éve őrzi gazdája sírját egy németjuhász kutya Argentínában, pedig csak egyetlen évet élt vele.

Csaknem 22 méter hosszú bálna vetődött partra Cornwallban, Nagy-Britannia délnyugati részén.

A ragadozó olyan hatalmas volt, hogy "mérlegeléséhez" ketté kellett vágni - "derékban".

Az olasz válogatott jutott be az elődöntőbe vasárnap este a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Pjatov és Kassai Viktor hibáját követően Anglia legyőzte Ukrajnát és továbbjutott.

Térdsérülése miatt kétséges az ukrán Andrij Sevcsenko szereplése kedden az angolok elleni utolsó csoporttalálkozón a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az angol labdarúgó-válogatott pénteken rendkívül izgalmas mérkőzésen 3-2-re nyert a svéd csapat ellen.

A Tudorok korát vizsgálva kiderült: nyaranta sokkal gyakoribbak voltak a halálos balesetek.

Több tízezer brit orvos kényszerülhet külföldre az "orvostúlkínálat" miatt.

Katalin hercegnő unokahúga anyaszült meztelenre vetkőzve tette nevetségessé a királynőt.

A Preston North End csapatánál folytatja pályafutását Gyepes Gábor magyar válogatott labdarúgó.

A borítékbontás optimális módját keresgélte egy brit földhivatal - eredménytelenül.

A brit külügyminiszter szerint Londonnak kész tervei vannak, ha az euró összeomlana.

A windsori kastély parkjában kempingezhetnek a nyári londoni olimpia látogatói.

A zordabb időjárás ellenére az északon élő angolok boldogabbak, mint a délen lakók - mutatta ki egy 25 ezer fős internetes felmérés, amely nem terjedt ki Nagy-Britannia egészére, hanem csupán Angliára.

A Commenius-program keretében jutottak el Angliába.

A brit Ipswichben az ausztráliai Ipswich térképével próbáltak eligazodni francia turisták.

Erőszakos bűnesetből tavaly összesen 2,2 millió volt a szigetországban.

Tolkien új világot teremtett, az angol nyelvészek legkiválóbbika volt.

A férfiaknak 9, a nőknek 5 szexpartnerük van egész életük során Angliában.

Tizenhárom ember kellett egy utcai lámpa izzójának cseréjéhez Angliában.

Az új rákgyógyszer klinikai próbái hamarosan elkezdődhetnek Angliában.

Évente 50 milliárd liter vizet pazarolnak el brit nők azzal, hogy leborotválják lábszőrüket.

Mégsem szerelemből ment VIII. Eduárdhoz egykori angol királyhoz Wallis Simpson?

Lehet, hogy megússzák a biztosítók a zavargások utáni kártérítést.

A világ egyik legvidámabb betörését élte meg egy boltos házaspár.

A 300 éves kastélyért 140 millió fontot fizetett egy orosz vevő.

Az állam 10 millió fontot biztosít a megrongált városrészek helyreállítására

Nyelvtanulás végett műtéttel meghosszabbíttatta a nyelvét egy brit diáklány.

Az elmúlt évtizedben negyedével esett vissza a sünpopuláció a szigetországban.

Egy jordániai lelet alapján az ember a rókával kezdhette a háziasítást.

A magyar labdarúgó válogatott kapitánya kedden aláírt a West Bromwich Albion csapatához.

II. Erzsébet királynő aggódik, népszavazást akarnak a skótok.

Az ismeretlen harcos kiléte egyelőre a rendőrség számára is talány.

Az Üvegszilánk London jelképe lehet, akárcsak az Erotikus Uborka.

Tömegverekedés Argentínában és Angliában, rekordgyanú az első esetben.

Egy kínai atléta igen egyedien értelmezte a gátfutás szabályait.

A Blackburn kapusán nem tudtak kifogni a románok, Anglia jutott tovább.

A román labdarúgás legfontosabb meccsét vívják ma Botosani-ban.

Románia U21-es csapata biztató vereséget szenvedett a norwichi pótselejtezőn.

Magyarországra péntek este a szezon legkönnyebb meccse vár, ám éppen ettől lehet nehéz.

Magyarország Angliában, Románia Törökországban „melegít”.

Hatalmas meglepetésre a britek csak húsz percig voltak a germánok méltó ellenfelei.

Anglia is hozta a kötelezőt és továbblépett, Szlovénia peches búcsúja.

Szinte hihetetlen, de a C és a D csoportban még mindenki továbbjuthat.

A Vb egyik esélyesének tartott angolok most is ikszeltek.

Az első meglepetéseként Anglia nem tudta megverni az USA-t.

Capello legénysége lazán tovább kell jusson a C csoportból.

Az angol válogatott csapatkapitánya a pénteki edzésen dőlt ki.

A francia labdarúgók 390 ezer eurót alkudtak ki.

A tulajdonosok állítólag már nem ragaszkodnak a klubhoz.

A napi három étkezés, a friss gyümölcsök és zöldségek fogyasztása nem elég!

Az Özil vezette gárda leiskolázta Angliát az U21-es Eb. döntőjében.

Németországnak egy pontra volt szüksége Anglia ellen, a spanyolok búcsúztak.

«      1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: