Keresési találatok: caritas

Az apró gyertyákért cserébe kapott adományokat a Caritas a szervezet szociális szolgáltatásainak finanszírozására fogja fordítani.

A szervezők szeretettel várnak minden segítő szándékú lakost, hogy együtt lobbantsák lángra a felebaráti szeretet mécseseit október 26-án.

Meghitt hangulat és szívet-lelket melengető fénytenger fogadja majd a résztvevőket.



Kulturális műsorral ünnepelték az ősz legjelesebb eseményét: a szüretet a szatmárnémeti idősklubba járó nyugdíjasok.

Soproni szakemberek tartottak előadást az időskori demenciáról a hétfőn megszervezett Alzheimer Café keretében.

Szakemberek segítségével térképezhetik fel a betegség velejáróit.

A Caritas iskolatáskagyűjtési-akciója keretében beérkezett táskaadományok a jövő hét folyamán kerülnek kiosztásra.

Augusztus 8-án indult és 24-én zárul a Caritas iskolatáskagyűjtési-akciója.

Ezúttal egy ruhatároló konténert szemelt ki magának. 

A fiatalok jó hatással vannak az idősekre, az együtt töltött idő alatt ők is fiatalos lendületet kapnak.

A szatmárnémeti Reménység Központ és a nagymajtényi Nagyboldogasszony idősklub tagjai együtt arattak a szerdai aratóünnepen.

Kinevezték a Szatmári Egyházmegyei Caritas központi székhelyén a szervezet új igazgatóját.

A tanfolyam keretében a gyermeket középpontba helyező alternatív nevelési-oktatási módszerekkel ismerkedhettek meg az óvónők.

A West Medica (Caritas) Klinika modern gyógyászati felszereltséggel várja a gyógyulni vágyókat a Károlyi út 3. szám alatt.

Több száz szatmári indult el szombat reggel 8 órakor a szatmárnémeti Székesegyház elől, azzal a céllal, hogy támogassa a Varázskert felszerelését.

A Városnapok és a Családi Hétvége után újabb programokkal teli hétvége van kilátásban.

A Caritas éves jótékonysági rendezvénye keretében idén a Varázskert terápiás eszközökkel való felszereléséhez kéri a lakosság segítségét.

Június 9-én startol a Caritas Charity Walk. Sétáljunk együtt a terápiás kezelésben részesülő szatmári gyermekekért!

A Caritas szatmárnémeti gyermekközpontjaiban tehetségbemutatót és muffin-sütést szerveztek az édesanyáktiszteletére.

A májusi bál keretében a Reménység Nappali Idősközpont 25 éves fennállását is megünnepelték csütörtök délelőtt.

Hozd 12000 lépéssel közelebb egy jobb jövő esélyét a terápiás kezelésben részesülő szatmári gyermekek számára!

Támogassa jövedelemadója 2%-ával a Caritas Szent József Rehabilitációs Központjának munkáját!

Csodálatos jótékonysági koncertet adott virágvasárnapon Mága Zoltán hegedűművész Szatmárnémetiben.

A Caritas túrterebesi Szent Márton központjába járó gyerekek szerdán köszöntötték a helyi idősklub hölgytagjait.

Az önkéntesek forró teával és szendvicsekkel kedveskedtek az utcán élő embereknek.

A Caritas vállalt küldetését teljesíti 2018-ban is – azonnali segítséget nyújtva, ahol erre van szükség.

Naponta több mint ezer beteg időst látnak el otthonukban a Caritas házi betegápoló központok. Jövedelmadója 2%-ával Ön is támogathatja e központok működését.

Kétnapos képzésen vettek részt az elmúlt hétvégén a Túrterebesi Általános Iskola pedagógusai.

A Szent Jakab Idősnapközibe 60 év fölötti, beteg, de még szállítható idősek jelentkezhetnek.

A szociális problémák súlyosbodnak, a szociális szolgáltatásokra fordított állami támogatás pedig apad.

Feburár 7-én fejeződött be a háromnapos képzés, amin ötvenöt óvónő vett részt.

A Caritas több ezer embernek segít évente. Jövedelemadója 2%-ának a szervezet felé való átirányításával ön a helyi közösséget támogatja.

A Caritas The Future is Ours 3 nevet viselő projektjével a fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedését szeretné támogatni.

A cél az, hogy segítsék a fiatalokat az álláskeresésben és elhelyezkedésben.

Nemrégiben közzétett felmérések szerint Romániában az iskolaelhagyási ráta növekvő tendenciát mutat.

Dr. Pongrácz Blanka orvosként tisztában van a régió sajátosságaival, ami a reumatológiai betegségek előfordulását és milyenségét illeti.

A Unió - Traian Vuia Műszaki Kollégium által nyújtott képzési lehetőségekkel ismerkedtek az Octavian Goga Általános Iskola nyolcadikosai.

A kiadvány célja támogatást nyújtani a szülőknek, felvázolva a gyermek születésétől kezdve közös útjuk legfontosabb állomásait.

A képzés célja a hátrányos helyzetű gyermekek eredményes felzárkóztatásának elősegítése.

Közleményben mond köszönetet az esemény támogatóinak a Caritas - több mint háromezer lejnyi adomány nyűlt össze.

A szatmári Tűzoltótorony lábánál elhelyezett gyertyák a kölcsönös odafigyelés fontosságára hívják fel a figyelmet.

A cél az Ostrovului, a Crângului, a Horea és a Toamnei utca környékének a fejlesztése.

A Caritas Varázskert elnevezésű projektjét mutatta be a 8. Mol Gyermekgyógyító Program záróünnepségén.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet az Idősek Világnapja alkalmából fotópályázatot hirdet „Ezüst hajjal arany korban” címmel. 

Az akció keretében a segíteni vágyó lakosok a Barátság Házába járó 0-8. osztályos diákoknak adományozhatják gyermekeik, unokáik használt, de jó állapotban lévő iskolatáskáit.

A Caritas iskolatáska gyűjtési akciót szervez augusztus 28. és szeptember 8. között a Barátság Ház 0-8. osztályos diákjai részére.

Szatmárnémetiben szenzoriális terápiás kert létesül mintegy 100 fogyatékkal élő, valamint daganatos betegségekben szenvedő gyermek számára.

Négy, gyermekekkel foglalkozó Caritas-intézmény kisdiákjai mérték össze tudásukat a meseolvasás terén Túrterebesen.

A luzerni Caritas által nyújtott önkéntes lehetőségekkel ismerkedett Szilágyi Anett és Kis Izabella, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium két XII-es diákja.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [7]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: