Keresési találatok: baleset

A rendőrség elsődleges megállapításai szerint egy 70 éves autóvezető elvesztette irányítását a kocsi felett, mely ennek okán árokba borult.

Az elsődleges információk szerint három autó karambolozott, melyekben összesen hat személy ült.

A balesetben az 51 éves, Szilágy megyei gyalogos, illetve a 32 éves autóvezető könnyebb sérüléseket szenvedett, így a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt vizsgálja az ügyet.

Csütörtökön arról értesítették a rendőrséget, hogy egy anyagi károkkal járó baleset történt Szatmárnémetiben, a Károlyi úton: egy személyautó és egy kamion ütközött.

A rendőr-felügyelőség által lefolytatott nyomozás eredményeként sikerült azonosítani azt a férfit, aki még december 6-án Nagymadarász területén elgázolt egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette.

A férfi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kiérkező mentősök csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az utánfutós furgon vezetőjét alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, melynek eredménye negatív lett, de a bizonyosság kedvéért vérmintát is vettek tőle.

Egy 53 éves, batizi férfi nem adott elsőbbséget egy szintén 53 éves, szatmári férfinak, aki épp az annak rendje és módja jelzett gyalogátkelőn haladt keresztül.

Egy autós üldözésre és egy több órán át tartó kutatásra került sor vasárnap délután azt követően, hogy egy Szatmár megyei fiatalember nem állt meg a rendőrségi jelzésre.

Az 1954-ben üzembe helyezett bányában 2004. október 28-án bekövetkezett metánrobbanás következtében 13 ember halt meg.

Közlekedésbiztonsági szempontból nem indult túl jól ez a hét, hiszen egyetlen nap leforgása alatt három közlekedési baleset is történt a megyében.

Hat ember megsérült, köztük kettő súlyosan, amikor a Svájc középső részén fekvő Ibach város egyik bevásárlóközpontjában a karácsonyi díszeket a mennyezetre rögzítő szerkezet leszakadt.

A keddi nap folyamán arról értesítették a közlekedési rendőröket, hogy a 193A jelzésű megyei úton, Résztelek területén közlekedési baleset történt.

A rendőrök mindkét jármű vezetőjét alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, de ennek eredménye mindkét esetben negatív lett.

A hatóság mindhárom autóvezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetette alá, de mint kiderült, egyikük sem fogyasztott szeszesitalt, mielőtt kormány mögé ült volna.

A 112-es segélyhívóra befutó bejelentés nyomán egy feszítővágóval felszerelt tűzoltósági egység, illetve a SMURD és a megyei mentőszolgálat egy-egy autója sietett ki a helyszínre.

A baleset következtében az autó 46 éves, ugyancsak csanálosi utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség tájékoztatása szerint a 112-es segélyhívó számra 11 óra 40 perc körül futott be a bejelentés, mely szerint a 19-es jelzésű országúton frontális karambol történt.

A földre zuhant egy felemelkedő hőlégballonba kapaszkodó fiatal, majd elütötte egy autó Észak-Izraelben - jelentette a helyi média kedden.

Egyes nézők azt hitték, hogy ez a jelenet része volt, és csak akkor döbbentek rá, hogy súlyos baleset történt, amikor valaki mentőért kiáltott.

A rendőrség mindkét esetben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt kezdeményezett eljárást.

A rendőrség tájékoztatása szerint egyik járművezető sem fogyasztott alkoholt indulás előtt, így az ügyben csak gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folyik vizsgálat.

A vonattársaság a helyi hatóságokkal karöltve kezdett hozzá a sérült utasok elszállításához, az emberek biztonságos kimenekítéséhez.

A hatóság a baleset mindkét érintettjét alkoholszondás vizsgálatnak vetette alá, ennek eredménye mindkét esetben negatív lett.

A baleset következtében a kocsi vezetője és 39 éves utasa is megsérült, szerencsére csak könnyebben.

A T-45C Goshawk típusú oktatógép égő roncsai három lakóház hátsó udvarán szóródtak szét károkat okozva.

A rendőrség mindkét sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak vetette alá, ám az eredmények szerint egyikük sem fogyasztott szeszes italt, mielőtt kormány mögé ült volna.

​A rendőrségi vizsgálat során mindkét személyt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ám mint kiderült, egyikük sem fogyasztott szeszes italt.

A súlyos bányászati balesetek nem számítanak ritkaságnak Kolumbiában, a legtöbb tárnában ugyanis gyakran nagyon hiányosak a biztonsági intézkedések.

Egy férfi azt állította, hogy a város egyik utcáján tartózkodott barátaival, amikor egy másik férfi egy autóból felmutatott nekik egy pisztolyt, majd továbbhajtott.

A túlélőket a park munkatársai mentették ki, akik néhány perccel a jármű lezuhanása után két motorcsónakkal érkeztek a helyszínre.

Szerdán bejelentés érkezett a 112-es segélyhívó számra, mely szerint a 195-ös jelzésű megyei úton közlekedési baleset történt.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [27]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: