Először fordult elő, hogy Kína megelőzte Észak-Amerikát a mozis piacok versenyében, noha tavaly egyetlen országot sem kímélt meg a világjárvány miatti globális válság.
A bejelentés szerint az Egyesült Államok január 15-ig 2500-2500 főre csökkenti a két országban állomásozó katonái létszámát.
Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi kárral járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján John Bel Edwards louisianai kormányzó.
Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden volt alelnök lényeges kérdésekről és higgadtan vitázott az utolsó elnökjelölti vitán, amelyet Nashville-ben rendeztek meg csütörtökön este.
Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden főként a koronavírus-járványra adott válaszokról vitázott egy csütörtök esti stúdióbeszélgetésen.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteki interjújában azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozza Hillary Clinton korábbi elnökjelölt és volt külügyminiszter vitatott hivatali levelezését.
A Románia és az Amerikai Egyesült Államok tíz éves időszakra szóló közös védelmi érdekeit és célkitűzéseit rögzítő dokumentumot írt alá csütörtökön a román védelmi miniszter és amerikai hivatali kollégája.
Washingtonban változatlanul nincs egyetértés az új gazdaságélénkítő csomag részleteiről - erősítette meg Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter és Nancy Pelosi házelnök csütörtök este.
Elemzők szerint valódi érvekkel folytatott higgadt vitát a két amerikai alelnökjelölt, a republikánus Mike Pence és a demokrata Kamala Harris szerda este Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben.
Mark T. Esper amerikai védelmi miniszer meghívására az Amerikai Egyesült Államokba látogat a román védelmi tárca vezetője, Nicolae Ciucă – tájékoztat a minisztérium.
Szerdán tartják Mike Pence republikánus alelnök és Kamala Harris, a demokrata párti alelnökjelölt közötti első és egyetlen vitát Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben.
A közvélemény-kutatások Joe Biden előnyét mérik hat héttel az amerikai elnökválasztás előtt, de elemzők szerint Donald Trump hátránya nem behozhatatlan a választási rendszer sajátosságai miatt.
Oroszország félrevezető információkkal próbálja aláásni Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kampányát - jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.
Kaliforniától Washington államig lángokban áll az Egyesült Államok nyugati partvidéke, ahol erdőket és lakott területeket fenyeget a megállíthatatlanul terjedő erdő- és bozóttűz.
Vizsgálatot indított egyik tanárnője ellen a George Washington Egyetem, mert fehér létére éveken át feketének, afroamerikainak adta ki magát – jelentette be az egyetem vezetése pénteken.
Az Egyesült Államok 400 éves ősbűnéről beszélt Joe Biden demokrata párti elnökjelölt csütörtökön a wisconsini Kenoshában, ahol két nappal Donald Trump után tett látogatást.
Az akciósztárnak ez lesz az első televíziós sorozatszerepe, a munkálatok során vezető produceri feladatot is betölt.
Az Egyesült Államok és Kína megduplázza a másik területére hetente közlekedő, országonként jelenleg négy repülőjárat számát - jelentette be az amerikai közlekedési minisztérium kedden.
Könnygázzal oszlattak fel egy erőszakba torkollott tüntetést a kivezényelt rendőrök szombat este Seattle-ben, miután előző nap Portlandben is összecsapások voltak a demonstrálók és a biztonsági erők között.
Csaknem három évtizeddel azt követően, hogy hidegvérrel véget vetett öt ember, köztük két kislány életének, a gyilkos végre szembenézett az igazságszolgáltatással.
Idén eddig két amerikai bank húzta le a rolót. Tavaly összesen négy bank ment csődbe, tavalyelőtt egy sem.
Az Egyesült Államok kétmillió adag hidroxiklorokint küldött Brazíliának koronavírus-fertőzöttek gyógyítására a fertőzés megelőzésére - jelentette be a Fehér Ház vasárnap.
Öt romániai orvosból, öt egészségügyi asszisztensből és öt katonai specialistából álló alakulat indul hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba, hogy segítséget nyújtson Alabama állam hatóságainak a COV
Az Egyesült Államokban szerda estig már 94 ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és több mint másfélmillió fertőzöttet tartottak számon a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint.
Rendszeresen végeznek rajta vírustesztet, ezek eddig mind negatívak voltak, de másfél hete hidroxiklorokint szed - mondta el Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságíróknak a Fehér Házban.
Az Egyesült Államokban meghaladta az egymilliót a koronavírus-fertőzöttek száma, és több mint 56 ezren hunytak el a vírus okozta Covid-19 nevű légúti betegségben.
Az Egyesült Államokban több mint 640 ezer az új típusú koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem csütörtök déli adatai szerint a halottak száma 31 015-re emelkedett.
Donald Trump amerikai elnök hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására a védelmi termelési törvény értelmében. Ezek a vállalatok eddig is gyártottak egészségügyi berendezéseket, köztük lé
Missouri amerikai államban terrorizmus gyanújával vádat emeltek egy férfi ellen, mert egy boltban szándékosan ráköhögött másokra - jelentette szerdán a St. Louis Post-Dispatch című helyi lap.
"Nagyon fájdalmas két hét" vár az amerikaiakra - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján kedden este a Fehér Házban.
Az Egyesült Államokban szombat estére meghaladta a kétezret az új típusú koronavírusos megbetegedés halálos áldozatainak száma - közölte a Baltimore-ban lévő Johns Hopkins egyetem és kórház.
Az amerikaiak többsége kedvezően ítéli meg Donald Trump elnök válságkezelő politikáját a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban - derült ki a The Washington Post című napilap és az ABC televízió pénteken nyilvánosság
A Johns Hopkins egyetem adatai szerint az Egyesült Államokban - washingtoni idő szerint csütörtökön délután - 82 ezer 404 fertőzést diagnosztizáltak az új típusú koronavírussal, míg Kínában 81 ezer 782 a regisztrált fertőzötte
A New York államban kialakult járványhelyzet "messze a legrosszabb" az Egyesült Államokban - jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián, helyi idő szerint szerdán késő délután.
Három amerikai szövetségi államban, New Yorkban, Kaliforniában és Washingtonban több mobilkórházat állítanak fel, és immáron az utóbbi is katasztrófa sújtotta területnek számít - jelentette be Donald Trump.
"A lélegeztetőgépek ebben a mai háborúban azt jelentik, amit a rakéták a második világháborúban".
Zárlat alatt van egész Kalifornia helyi idő szerint péntek éjféltől az új koronavírus terjedése miatt, senki nem hagyhatja el az otthonát - rendelte el Gavin Newsom, a nyugati parti tagállam kormányzója csütörtök este.