Keresési találatok: Iszlám-Állam

A 42 éves marokkói férfi nemi erőszak miatt került a segoviai börtönbe, ahol a dzsihadista terroristák propagandáját terjesztette a fogvatartottak között. A toborzás mellett azzal is gyanúsítják, hogy bombamerényletekkel fenyegetőzött az IÁ nevében.

Azt üzenik, hogy a merényletek még a szeptember 11-i amerikai támadásoknál is rosszabbak lesznek.

A Telegramot az az orosz testvérpár hozta létre, amely a VKontaktye orosz közösségi portált is alapította.

Elkerülhetetlen, hogy az IÁ újabb merényleteket kíséreljen meg, de meg lehet akadályozni őket.

Londoni elemző szerint a párizsi merényletek a Merkel-féle politika végét jelentheti.

Az albán belügyminiszternek küldött levél szerint Tirana lehet az Iszlám Állam következő célpontja.

Az Iszlám Állam vállalta magára a párizsi támadásokat.

A légicsapásoknak csak és kizárólag az IÁ dzsihadista szervezet állásaira kell összpontosulniuk!

A francia hadsereg eddig kizárólag Irakban vett részt eddig az IÁ elleni küzdelemben.

Mustárgázt vethettek be a terroristák a kurdok ellen Washington szerint.

A nők bűne az volt, hogy nem voltak hajlandók a dzsihadisták szexrabszolgáivá válni.

A kamu hírlavinát a washingtontimes.com.co portál, a Washington Post hamisított oldala indította el.

Ami nem sikerül egy hadseregnek, sikerülhet a mozivásznon egy embernek!

Az USA erősíti az IÁ támogatásában kulcsfontosságú szerepet betöltő olajipari létesítmények elleni támadásait.

Újabb letartóztatás a tervezett New York-i bombatámadásokkal kapcsolatban.

Szíriai területen végrehajtott amerikai légicsapás végzett az Iszlám Állam (IÁ) egyik fontos vezetőjével.

Az USA támogatásáról biztosította Haider al-Abádi iraki kormányfőt az IÁ elleni harcban Joe Biden.

A dzsihadista szervezet tagjai elsősorban nőket és gyerekeket végeztek ki.

A balkáni térség destabilizációja lehet az Iszlám Állam célja.

A német hírszerző szolgálat szerint az Iszlám Állam elvesztette egyik legfontosabb bevételi forrását Irakban.

A férfi és a nő házasságon kívül szexuális viszonyt létesítettek egymással.

Nem az a kérdés, hogy lesz-e ismét támadás, hanem az, hogy hol és mikor.

Amerikai katonák fényképes adatait tették fel a világhálóra.

A brit rendőrség egyelőre nem kommentálta érdemben az értesülését.

Az IÁ terrorszervezettel versenyre kelve próbálják magukra terelni a közfigyelmet.

A foglyok többségükben az észak-iraki kurd fegyveres erő katonái.

Akármelyik pillanatban robbanhat a líbiai helyzet - hangoztatta a főképviselő.

A polgárháború küszöbén álló államban stratégiai központot hozhatnak létre.

A nem pusztán terrorszervezet azért üzen hadat mindenkinek,hogy előbbre hozza a világvégét.

Az Iszlám Állam fegyveres csoportjai Líbiából támadással fenyegették meg Rómát.

A kongresszus részéről az első reagálások szkeptikusok voltak.

Az Egyesült Államok és Németország eltökélt az Iszlám Állam megsemmisítésében.

Az ukrajnai helyzet és az I.Á. tevékenysége miatt nagyobb menekülthullámra lehet számítani.

Az Iszlám Állam terrorszervezet célja, hogy csapásokat mérjen nyugati célpontokra.

Saját maguk választották ki a célpontjaikat és a módszereiket.

Hezbollah: a szélsőségesek többet ártottak az iszlámnak, mint a karikaturisták.

A közel-keleti térség történéseit markánsan meghatározta idén az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet.

Az IÁ terrorszervezet számos területet kényszerült feladni Irakban.

Nem született megállapodás az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásokon.

Milos Zeman szerint mindegy, hogy az al-Kaida, a tálibok vagy az I. Á. terroristáiról van-e szó.

Anbar tartományt bombázták, melyet az IÁ megpróbál teljes egészében az ellenőrzése alá vonni.

Alkotmányjogászok jogilag kivitelezhetetlennek minősítették a felvetést.

Majdnem mindegyik külföldi túszt közvetlenül a csoportosulás tagjai rabolták el.

A térségből már több százan mentek a Közel-Keletre harcolni a dzsihadisták oldalán.

Német lap: menekültnek álcázva próbálhatnak Európába jutni az Iszlám Állam terroristái.

Két Tornado GR4 típusú harci repülőgép szállt fel az RAF ciprusi támaszpontjáról.

Becslések szerint akár 1-3 millió dolláros napi bevételt jelenthet az olaj a terrorcsoportnak.

A légicsapások előtt "úgy gyilkolták az embereket, mintha csak levegőt vennének".

Cameron hangsúlyozta, hogy brit szárazföldi alakulatok iraki bevetéséről nincs szó.

Kerchove szerint így mutatnák meg az Iszlám Államnak, hogy még ők is játékban vannak.

A szektásság és a szélsőségesség elutasítása egy nemzedéki feladat a közel-keletiek számára - hangsúlyozta.

Noha nulla kockázat nem létezik, jelenleg 100 százalékos a készültség - mondta a belügyminiszter.

Az áldozat a kétgyermekes, 44 éves, skóciai David Cawthorne Haines.

A foganatosított biztonsági intézkedések részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Továbbá újabb katonákat vezényel Irakba és harcképes erőt kovácsol a szíriai felkelőkből.

Az elnök az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésével kapcsolatos elkötelezettségéről beszélt.

A felvétel a 31 éves Steven Joel Sotloff szabadúszó újságíró kivégzését mutatja be.

Katonai felszerelés mellett az élet kioltására alkalmas fegyvereket is szállítanak Irakba.

Bűnügyi vizsgálat indult James Foley Szíriában terroristák által végrehajtott kivégzésének ügyében.

Közös erőfeszítéssel kell eltávolítani azt a "rákot", amelyet az Iszlám Állam terrorista csoport jelent.

«      1   |   2   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: