Keresési találatok: szobor

Az ünnepségen részt vett egy szatmárnémeti küldöttség is Kereskényi Gábor parlamenti képviselő vezetésével.

A rendőrség keresi egy kolozsvári szobor magyarokat sértő feliratának az eltávolítóját.

Az 1373-ban készített, Prágában álló Szent György-szobor másolatát 1904-ben állították fel Kolozsváron.

Ismét köztérre kerül Temesváron a Hűség oszlopa nevű - "szégyenszoborként" emlegetett - emlékmű.

Felavatják Petőfi visszaállított mellszobrát, amelyet egy földcsuszamlás miatt kellett eltávolítani.

Ismeretlen tettesek keddre virradóra Beregszász központjában felgyújtották Petőfi Sándor szobrát.

Kispesten avatták fel Budapest első, Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás labdarúgóját ábrázoló szobrát.

Négy szobrot állítanának jövőre a nyugdíjasok, és lámpa kerülhet a Decebal híd lábához!

A köztéri szobor első változata sem a rómaiaknak, sem a Vatikánnak nem tetszett.

Leleplezték szombaton Aradon Salacz Gyula egykori polgármester mellszobrát.

A lépés ellen több művész tiltakozik, köztük Moore lánya, Mary Moore is.

Visszahelyezték az ellopott, majd megkerült jobb kart a Hildegárda templommal szemben szoborra.

Fógel László közgazdász a Szatmárnémeti VSK elnöke kapta az Év Embere kitüntetést.

A Szatmári Béke 300. évfordulója alkalmából Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta a fejedelem szobrának felállítását.

Történelmi előadást tartanak II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobrának az avatóját megelőzően.

Ilyés: szigorúan elítéljük történelmi örökségünk, közös értékeink meggyalázását!

Eltűnt a talapzatáról Marosvásárhely egykori főbírójának Borsos Tamásnak a mellszobra.

A városban csütörtök délben gyűltek össze a március 15-ét ünneplők.

Bicikliláncokból készít szobrokat egy koreai férfi, eddigi legnagyobb műve 2 méter 20 centi magas emberfej.

George Clooney kapta a legjobb színésznek járó Golden Globe szobrot.

A kastély lovagi termébe száznál is többen sorakoztak a csütörtök délután.

A nagykárolyi önkormányzat december 22-re tervezi a kastély technikai átadását.

Nem szerepel a Szabadság-szobor Arad megye turisztikai stratégiájában.

A kovásznai születésű Fábián Ernő közíró, kritikus halálának 10. évfordulója alkalmából szoboravatóra, emlékkonferenciára és könyvbemutatóra került sor pénteken Kovásznán.

A koszorúzást megelőzően díjat adtak át András Gyulának és Marcel Mireanak.

A csőddel fenyegető üres városkasszát köztéri szobrának eladásával akarja megtölteni.

Nyolcvan éve avatták fel a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobrot.

Előállították az aradi Szabadság-szobor feltételezett megrongálóját.

Szatmárnémeti testvérvárosában leplezték le Esze Tamás kuruc vezér mellszobrát.

II. János Pál római szobrát őrbódéhoz hasonlítják.

Hivatalosan átvették Kolozsváron a felújított Mátyás-szoborcsoportot.

Nem lesz szobra Marosvásárhelyen a tömeggyilkossággal vádolt román tábornoknak.

Megkoszorúzták a kolozsváriak a Mátyás király szoborcsoportot.

Az idősök megosztották problémáikat a prefektusi hivatal munkatársaival.

A fafaragó művész legszebb alkotásait tekinthetik meg.

Fóris József életmű kiállítására kerül sor csütörtök délután 17 óra kezdettel.

Elcsúfították a felújított kolozsvári Mátyás-szobor talapzatát.

Január 22-én adják át hivatalosan Kolozsvárott Fadrusz János felújított alkotását.

Első alkalommal tartották meg a Tasnádi Ady Napok rendezvénysorozatot.

Kétnapos rendezvényen avatták fel a Batizon született reformátor szobrát.

Vasárnap Batizon a település nagy szülöttének fognak szobrot avatni.

Képzőművészeti tárlat nyílik Szatmárnémetiben június 25-én. A Polgármesteri Hivatal Galériájában több művész alkotásait is megtekinthetik az érdeklődők.

Tavaszi hangulatot idéznek a kiállított alkotások.

Ciobotaru Tamara képeiben és Kóter Vasile szobraiban gyönyörködhet a közönség.

Szerda délben leleplezték Szatmárnémetiben Aurel Popp szobrát.

Életnagyságú szobrot állíttat Johnny Depp filmszínésznek Emir Kusturica.

Szobrot állítanak Aurel Popp festőművésznek a Romana téren.

Helyi forrásokra alapozva rendezték meg a Bocskai Napokat.

Július 27-én hozzálátnak a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport felújításához.

Felavatták szerdán az ukrán Petőfi, Tarasz Sevcsenko szobrát.

A szobor ünnepélyes leleplezésére június 21.-ig várni kell.

A Jézus Szíve búcsú keretén belül június 21-én szentelik fel a Bakócz Tamás-szobrot.

Kiírták a közbeszerzési pályázatot a Mátyás-szobor felújítására.

A megemlékezések idei csúcspontja az erdődi szoboravatás volt.

Ismeretlen tettesek fehér festékkel öntötték le Petőfi Sándor szobrát.

Az idei március 15-én két új Szatmár megyei szobrot is felavatnak.

Felavatták a Hildegárda templom előtt kialakított parkban Szent Erzsébet szobrát.

Visszafogott, díszítésektől mentes és egyszerű ruházatú lesz a Szent Erzsébet szobor.

November közepén avatják fel Szent Erzsébet szobrát a Hildegárda templom előtt.

«      1   |   2   
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: