Keresési találatok: Ukrajna

A belügyminisztérium adatai szerint több mint 75 ezer ukrajnai menekült érkezett, köztük több mint 38 ezer nő és több mint 29 ezer gyerek.

A francia elnököt Joe Biden Varsóban szombaton mondott beszédéről kérdezték, amelyben az amerikai elnök mészárosnak nevezte orosz kollégáját az Ukrajna elleni orosz háború miatt.

Bojcsenko azzal vádolta a várost ostromló orosz hadsereget, hogy kíméletlenül bánik a civilekkel, közöttük az oroszajkú helyi lakosokkal is.

A szállítmányok eljuttatására lengyelországi és szlovákiai raktárakat készítenek fel, a munka a jövő hét elején kezdődik.

A védelmi miniszter szerint a keleti szárnyra telepített harccsoportok szigorúan védelmi célokat szolgálnak, elrettentő erőt jelentenek a térségben.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok többsége az ukrajnai háború közepette már nem támogatja, vagy nem tartja időszerűnek Románia egyesülését Moldovával.

A polgármester arra szólította fel az európai államokat, hogy támogassák Ukrajnát gazdaságilag, politikailag és katonailag.

Egyelőre sem a járőröző aknászhajó, sem a - veszélyre figyelmeztetett - kereskedelmi hajók nem észleltek a konstancai kikötő térségében aknákat.

Kiemelten a gyerekek és nők védelmét szorgalmazta, elkerülendő hogy társadalmainkban keselyűk karmaiba kerüljenek.

Az Északnyugat-Ukrajnából származó két fiatal férfi hat hónapja van előzetes letartóztatásban, a hatóságok embercsempészettel gyanúsítják őket.

Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról, és az őket segítő szervezetek támogatásáról már korábban döntött a kormány.

A támogatás az ukrán kormányt a katasztrófavédelem és a polgári jellegű válságkezelés központi és helyi szintű megerősítésében segíti.

A korábban megjelent hírek szerint csütörtökre virradóan az orosz erők tüzérségi támadást indítottak a település ellen, és szétlőttek egy iskolát és egy kultúrházat.

A háború kezdete óta 340 ezer ukrán állampolgár érkezett Moldovába, akik közül 103 ezren maradtak az országban, a menekültek csaknem fele pedig kiskorú.

Szóvivő: az orosz vezetésnek az ukrajnai "különleges hadműveletre" vonatkozó összes terve "az előre jóváhagyott időkereten belül, teljes egészében meg fog valósulni".

Az EuroChem Group műtrágyagyártó cég és a SUEK szénvállalat tulajdonosa a Forbes magazin szerint Oroszország hetedik leggazdagabb embere.

Az orosz-ukrán tárgyalásoknak eddig három fordulóját tartották meg Fehéroroszországban és online továbbra is kapcsolatban állnak egymással.

Megfosztotta szombaton a Premier League Roman Abramovicsot a londoni Chelsea futballklub igazgatói tisztségétől.

Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta Szatmár megyében összesen 107 menekültjogi kérelmet iktattak. Ezek közöl 77-et olyan ukrán állampolgárok, akik Halminál érkeztek az országba.

Az orosz védelmi minisztérium szóvivőjének március 9-én, szerdán tett kijelentéseivel kapcsolatban adott ki pontosítást a védelmi tárca.

A támadás idején elvileg fegyverszünet volt érvényben annak érdekében, hogy a városban rekedt több százezer lakos egy részét evakuálják.

Ha most rendeznének választásokat, a bukaresti nagykoalícióban részt vevő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) végezne a második helyen.

Az első négy ukrán helikopter kedd reggel érkezett Romániába, a következő öt pedig délután. A többit a közeli napokban várják.

A férfi teherautóját hátramenetbe kapcsolva törte át a kaput, majd a háború állítólagos áldozatairól készült fényképeket kezdett osztogatni.

A repülőtér forgalma az elmúlt napokban jelentősen megnőtt: a szokásos napi néhány járat helyett volt, amikor a fel- és leszálló gépek száma elérte a maximális napi 17-et.

Franciaország különböző egészségügyi termékeket, köztük jódtablettákat küldött Ukrajnának a harcok során esetlegesen bekövetkező nukleáris baleset okozta vészhelyzet esetére.

Biológiai fegyver fejlesztésével vádolta meg Ukrajnát vasárnap Igor Konsenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

[1]      «      1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [9]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: